Prof. Dr. Kéri Katalin

PTE BTK Neveléstudományi Intézet – a http://kerikata.hu modernizált változata

Hazai művek és viták a lánynevelésről és a női művelődésről a XVIII-XIX. század fordulóján

Posted by ambrusa - 2013. március 29.

Kéri katalin:Hazai művek és viták a lánynevelésről és a női művelődésről a XVIII-XIX. század fordulóján Szerző: Kéri Katalin
Cím: Hazai művek és viták a lánynevelésről és a női művelődésről a XVIII-XIX. század fordulóján
Megjelenés: In: Danubius noster – az Eötvös József Főiskola tudományos folyóirata. 1. évf., 2013/1. sz. (tavasz), 19-38. o.
Licenc: © Kéri Katalin, 2013 | Hungary 2.5 [CC BY-NC-ND 2.5]
Letöltés: [.pdf] [.rtf] [.txt] [stream] [.epub] [.mobi] [.djvu]
Identifier: Internet Archive

Katalin KÉRI: Hungarian Writings and Debates Concerning the Education of Girls and Women’s Cultural Education at the Turn of the 18th-19th Century — In her essay the author presents the problems related to women’s education in the Age of the Enlightenment in the mentioned period in Hungary several writings were produced regarding the education of girls, and women’s need and possibilities concerning culture. The number of such writings was naturally less than the number of similar works written in French, English and German, nevertheless their analysis makes obvius that they didn’t differ neither in their content, nor in their ideology. Some of the literary works of the period hinted briefly at women’s need for culture, at the education of girls and women’s vocation. The investigated Hungarian sources reflect the 18th century European need for developing girls’ education and emphasize the womanly tasks and responsibilities connected to motherhood and childcare. Though, the aim to make a connection between girls’ education and the cultivation and preservation of the mother tongue is a solely Hungarian characteristic.

Katalin KÉRI: Ungarische Werke und Diskussionen über die Mädchenerziehung und Frauenbildung um die Wende des 18-19 Jahrhunderts
Katalin KÉRI: Domaća djela i polemike o odgoju djevojaka te o obrazovanju žena na prekretnici 18. i 19. stoljeća

A tanulmány áttekintést ad arról, hogy a 18-19. század fordulóján Magyarországon és Erdélyben hogyan jelentkezett a nyugat-európai országokban akkor és korábban írt, a nők művelődési jogaiért fellépő, a lánynevelést támogató írásművek és viták hatása.

A felvilágosodás korában nőkről, nőnevelésről született magyar nyelvű művek nemzetközi kontextusban való, gender-közelítésű kutatása segít annak megértésében és tisztázásában, hogy milyen közvetítői csatornákon, mely személyeken és műveken keresztül jutottak el a témával kapcsolatos európai gondolatok Magyarországra. A korabeli források vizsgálatával ugyanakkor arról is pontosabb képet kaphatunk, melyek voltak a női művelődéssel, lányiskolákkal kapcsolatos, a magyarországi társadalom- és nemzet fejlődéséből következő, tipikusan és jellegzetesen magyar gondolatok és problémák. A tanulmány ezek, a nőnevelés akkori századfordulós történetével kapcsolatos hatások és kölcsönhatások, a gondolatok internacionalizációjának és nemzeti sajátosságainak összefoglalását adja. Kutatásunk középpontjában a 18. századi magyar nyelvű források feltárása, értelmezése és elemzése, a szövegek tartalmának külföldi művekkel való összevetése állt.Kulcsszavak: felvilágosodás, művelődés, pedagógia, nőnevelés, nőmozgalom.

A felvilágosodás eszméi Magyarországon

Magyarországon a felvilágosodás – eltérően a nyugat-európai történésektől – nem a fennálló társadalmi rend ellenében, hanem éppenséggel az állam, a Habsburg dinasztia közvetítésével jelent meg, és először a Bécshez kötődő testőr-íróknál jelentkezett a hatása. A hazai felvilágosodást a régebbi irodalomtörténet Bessenyei György Ágis tragédiája című, 1772-ben írott, Mária Teréziának ajánlott művétől számította, ma már azonban közismert, hogy az új eszméket tükröző külföldi olvasmányok már az 1760-as évektől széles körben jelen voltak a hazai nemesség családi könyvtáraiban. A piarista rend iskoláiban, amelyek jobban alkalmazkodtak a korszerűbb nemesi igényekhez, az 1750-es évektől fogva már az Itáliából átvett eklektikus „új filozófiát”, és benne Newton fizikáját tanították. A protestánsok pedig, a másik oldalon, a német, svájci és holland egyetemekről hozták haza – külföldi tanulmányaik befejeztével – az új, tudományos eredményeket.”[1]

Hazánkban ez az eszmeáramlat csupán a társadalom szűk felső rétegét érintette meg, és a 18-19. század fordulójára hatása leginkább a nemzeti nyelv és nemzeti kultúra fejlesztésében ragadható meg. Bessenyei A Magyarság című, 1778-ban írt röpiratában így fogalmazott: „Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet se tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta. Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.”[2] Későbbi, 1781-ben írt Egy Magyar Társaság Iránt Való Jámbor Szándék című művében pedig szorgalmazta egy, a tudományos magyar nyelvhasználatot fejlesztő tudós társaság létrehozását. Bessenyei köréhez több hazai szerző és fordító is tartozott az 1770-es években. Például az erdélyi Báróczi Sándor[3] (1735-1809) és Barcsay Ádám (1742-1806). Számos további író és költő emelhető ki a századvég magyar irodalmi életéből, és olyan irodalmi-nyelvészeti viták, amelyek jól tükrözik a kor szellemi pezsgését. 1712 és 1790 között mintegy 15000 könyv jelent meg hazánkban, ezek túlnyomó része a két utolsó évtizedben, és az évszázad második felétől jelentős fellendülésnek indult a sajtótermékek kiadása is (először német, majd mindinkább magyar nyelven).[4] Az 1780-as évek végén az országban körülbelül 30 nyomda működött, és az olvasóközönség száma folyamatosan emelkedett.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy „a felvilágosodás hatására nemcsak a magyar nemzeti kultúra kialakulása indult meg, hanem kezdetét vette a nemzeti ébredés a történeti Magyarország többi népeinél is, elsősorban a horvátoknál, szerbeknél, szlovákoknál és románoknál.”[5]

Erdély felvilágosodás kori műveltségi állapotairól – előzményként áttekintve a 17. századi protestáns Fejedelemség nyugati (angol, holland) eszmékre fogékony teológiai gondolkodóinak, a társadalom valamennyi rétege előtt megnyitott kollégiumok diákjainak és tanári karainak szabad szellemét, a barokk ottani hatását, ugyanakkor az erdélyi magyar kultúra megőrzését. Az Erdélyben élő magyarok, székelyek és szászok körében szerinte kialakult a 18. századra az a polgárság, amely hordozója tudott lenni a felvilágosodás eszményeinek, ám ott a politikai-gazdasági hatalom alakulása miatt inkább a barokk (a törökök kiűzése után, Erdély elméletben való függetlensége mellett a Habsburg császári udvar által közvetített) hatása érvényesült.[6]

Külföldi lánynevelési tanácsadó könyvek magyar fordításai és átdolgozásai

A felvilágosodás kori Magyarországon több olyan írás is született, amelyek a lányok nevelését, a nők művelődési igényeit és lehetőségeit érintették. Bár ezeknek a száma természetesen messze elmaradt a korszak francia, angol vagy német művei mögött – csak Angliában például a 17-18. században több száz, gyakran a lánynevelést is érintő erkölcstanító mű íródott –, elemzésük láthatóvá teszi, hogy mondanivalójukban, szellemiségükben nem különböztek a nyugati területeken született írásoktól. Ennek nem csupán a „korszellem” volt az oka, hanem azok a hatások, amelyek a sok esetben hazánkban is ismertté vált európai könyvek segítségével begyűrűztek a honi pedagógiai gondolkodásba. Sok más külföldi forráshoz hasonló volt például Bessenyei György (1746-1811) híres műve, a Bécsben 1777-ben kiadott Anyai oktatás[7] amely – Kornis Gyula megfogalmazása szerint – „a felvilágosodás tipikus pedagógiai terméke”[8], s melyről ma már tudjuk, hogy a szerző eredeti állításával ellentétben az nem teljesen Bessenyei saját műve, hanem George Savile Halifax (1633-1695) angol író leányához írott művéből[9] (pontosabban annak francia fordítási változatából[10]) is merített az író.[11] (Bessenyei könyvéről több pedagógiatörténeti elemzés is született.[12])

Említésre méltó az időszakból egy olyan, Hellenbach Károlyné Jánoky Anna Mária tollából való nőnevelési kézikönyv, amely német nyelven íródott és jelent meg 1763-ban Lipcsében Treue Ermahnung einer Mutter an ikre einzige Tochter (Egy anya hű intése egyetlen leányához).[13] A szerző „a vallásos nevelés mellett, a nemes kisasszonyok számára elsősorban olyan ismereteket lát szükségesnek, amelyek elősegítik a tartalmas társalgást (földrajz, történelem), képessé tesznek a háztartás vezetésére (számtan), megtanítanak a társaságban való illő szereplésre (kézimunka, zene, játék)”[14]. Fontosnak tartotta a magyar, a német és a francia nyelv „kifogástalan ismeretét és használatát, mert {512.} különben a nemeskisasszony olyannak látszanék, mint a kertész (nevelő) gondviselése nélkül felnőtt vadóc, vagyis mint egy parasztlány.”[15] Lényeges eleme volt tehát ennek a könyvnek, hogy szerzője a magyar nyelvet is a korban divatozó élő idegen nyelvek mellé helyezte. A Mindenes Gyűjteményben 1789-ben jelent meg egy cikk, amelyben a szerző, Péczeli József tudósított a műről, és jónak látta volna annak magyar nyelvre való átültetését, hogy az anyák itthon is a mű útmutatásai alapján neveljék a lányaikat.[16]

A jezsuita Faludi Ferenc (1704-1779) jegyezte a korabeli női életvezetési könyvek sorába tartozó, az angol William Darell (1651-1721) művének17 (olaszról, és nem az eredeti angol szövegről) magyarra átültetése nyomán született, 1748-as kiadású Istenes jóságra, és szerencsés boldog életre oktatott nemes asszony[18] című munkát. Faludi szerint a művet angolul már hatszor kiadták, és számos más nyelven is megjelent, mielőtt ő lefordította volna. Ebben a humoros hangvételű párbeszédben, amelyben Eusebius atya tanítgatja, inti helyes keresztény viselkedésre a főúri hölgyeket, a lánynevelés témája is többször szóba kerül.[19] Faludi szerint a mű „tükröt tart az egész patyolatos szinnépnek, hogy igazán meglássák: kik s minémüek légyenek. Megmutatja: mi légyen hivatalok, s mire köteleztessenek.”[20] A mű „főhőse”, Eusebius szerint az elkényeztetett, cifrálkodásra és táncra nevelt lányok, akiknek jellemét még a rossz erkölcsű szolgálók is rontják, nem lesznek erkölcsös nők feleségként sem. Szerinte az egyik legfőbb nevelő erő maga a Szentírás olvasgatása és a katekizmus tanulmányozása. Kora angol asszonyait hitetlenséggel és esztelenséggel vádolja, akik rosszul gazdálkodnak, pazarolnak és erkölcstelenül élnek, a pogány Rómához és (műve egy későbbi részében) a kínaiakhoz hasonlította Londont. „A pogány romai dámák akkor időben lecticában vitették magokat friss égre, kedves szellőre, al Campo Marzo. A keresztény londrai dámák hatlovas hintókban mendegelnek a virágos kertekbe, ezt megunván, festett hajókkal, tafota vitorlyákkal sétálják a tengert… Azok nem voltak utólsók a theatrumokon, ezek elsők mindenkor a comoediákon… Mulatták azok magokat a táncban, ezek veritékszakadva járják […] a pogány Romához hasonlítván magunkat, a mi kevélységünk nagyobb és már türhetetlen.”[21] A londoni nők „úgy lépnek bé mint Caligula császár a templomba, nem Istent imádni, hanem az emberektül imádtatni, nem megszállani szivvel és szemmel a szentség előtt, hanem inkább egyikkel is másikkal is nyughatatlankodni; arcapirulás nélkül fel s alá, elő hátra, jobbra balra tekinteni.”[22] A kor (Darrell-féle) nőideálja az olyan asszony, aki mindenben ellentétes a hibákat felnagyító, könyvbeli nőábrázolással. A szerző (és magyar fordítója) nem azt mutatja meg, milyen legyen egy keresztény nő, hanem azt domborítja ki mindvégig, hogy milyen ne, rámutatva közben többször a kor nemesi lánynevelésének visszásságaira. „Nem rosz dolog-e a bölcsőtül kezdvén egész a koporsóig száznyi-száz, ezernyi ezer uj s meg uj haszontalanságokkal tölteni költeni a drága napokat? Nem rosz-e e világnak buborék mulandóságába, és árnyék semmiségébe minden boldogságot helyheztetni embernek? Nem rosz-e csak rothadandó testecskénket ékesgetni, musicával, tánccal, comoediákkal fülünknek, lábunknak, szemünknek kedvét keresni, szegény lelkünkrül méllyen megfelejtkezni?”[23] – olvasható a mű III. közbeszédében. Amikor a könyv másik szereplője, Neander azt kérdezi, hogy miért „oly igen szerencsétlenek a dámák a jóra!?”, akkor Eusebius egyértelműen azt fogalmazza meg, hogy ez a rossz gyermeknevelés következménye, hiszen „a fiatal dámákat ugy nevelik, mintha a török császárnak csordáját akarnák vélek szaporitani. Az anyák nagy gondját viselik testeknek; lelkekkel egy cseppet sem agganak, mintha semmi jussok nem vólna a mennyországhoz.”[24] A szerző szerint az első hét évben fontos volna az erények kialakítása, a fegyelmezéssel kiegészített, szeretetteljes nevelés, ehelyett az anyák leánykáikat „tollazzák, himezik, hizlalják; mindent kezére s kedvére adnak; semmire nem tanitják, semmiről nem feddik, semmi büntető eszközzel nem íjegetik […,] kézrül kézre adják apolgatásra, ölelgetésre, nyalják-falják, öblökben rengetik, bársonyon nyugtalják, aranyban, biborban takarják, a legkényesebb csemegékkel táplálják, azon közben az isteni félelemnek még hirét sem hallja, ennek helyében a francia ABC-ét és mindenféle hivságot vernek kis fejében.”[25] Ahogyan a lányok nőnek, az anyák egyre nagyobb gonddal csak a szépségápolásukra és tánctanításukra ügyelnek, épp ezért – Eusebius-szal szólva – Darrell azt fogalmazta meg, hogy ők valójában a „nem-édesanyák”, amit pedig lányaiknak nyújtanak, az nem a helyes, keresztényi, csupán „imillyen s amollyan udvari educatio, és módi nevelés”[26].

Szintén egy külföldi szerző, Andreas Meyer német lelkész művének fordítását készítette el – jegyzetekkel kiegészítve azt – Szerencsi Nagy István (1747-1789) győri lelkész. A magyar nyelvű könyv 1783-ban jelent meg, Barátságos oktatás címmel[27]. A műről a pozsonyi Magyar Hírmondó így számolt be: „Az ifjabb Aszszonyi-Nemnek az Erköltsi miné-müségekben való gyakoroltatások végett, Barátságos oktatás név alatt, Magyar Nyelven, világ eleibe botsátották Benedickt Mihály és a’ Társai, Mayer Andrásnak ama’ hasznos könyvetskéjét, a’ melly a’ Németeknél olly nagyon betsültetett, és olly kapós volt, hogy mintegy nyoltz esztendőknek el-folyasa alatt tizenegyszer nyomtatattott újra. A’ Fordító Szerentsi Nagy István a’ M[agyar] fordítást jegyzésekkel bővítette, és a’ többek között, a M[agyar] nyelven található olvasásra hasznos könyveket szorgalmatosan fel-keresvén a’ Német könyvek helyett bé-iktatta.”[28]

Fehér Katalin tárta fel kutatásai során azt a hírt a Magyar Merkurius című lap egyik 1793-as számából, hogy Andrád Sámuel[29] elkezdte fordítani Campe Väterlicher Rat für meine Töchter (Atyai tanáts leányom számára) című, fentebb már említett munkáját, ami azonban akkor kéziratban maradt, a könyvet végül csak 1842-ben adták ki, Steinacker Gusztáv átdolgozásában[30] Campe különböző művei ismertek és népszerűek voltak a 18-19. század fordulóján Magyarországon, többről fordítás is készült.[31] 1798-ban Győrben jelent meg az Erkölcsi oktatás az ifjú asszonyok számára című tanácsadó mű, amely valószínűleg egy angol szöveg alapján készült Kis János munkájaként.[32]

László Zsófia kutatási eredményei alapján úgy találta, hogy a 18. századi Magyarországról egyetlen olyan írott nőnevelési munka maradt ránk, amelyik nem külföldi művek fordítása alapján született, hanem önálló hazai alkotásként, A’ nemes kis asszonyoknak való emlékeztetés című, 1784-es munka, ez azonban a szerző és a kiadás helyének megjelölése nélkül került kiadásra, és elemzése, hiányzó könyvészeti adatainak feltárása még nem történt meg.[33]

Irodalmi művek nőképe

A korszakban több hazai irodalmi mű tartalmazott – a rendszerezett nevelési gondolatok kifejtésének igénye nélkül – rövid utalásokat a női művelődés, a lányok tanulása illetve a nő hivatása vonatkozásában. Orosz Lajos szerint a „magyar felvilágosodás korának írói Dugonicstól Kisfaludy Sándorig, Kármántól Csokonaiig és Kazinczyig elsősorban a szépnemet akarták megnyerni szépirodalmunk olvasóinak, pártfogóinak s ezáltal a nemzeti ízlés és érzés terjesztőinek. Ezért léptek fel a nők külföldimádata, nemzetietlen szelleme, idegen divat előtt való hajbókolása ellen. A női nem élethivatásáról, jogairól, művelődéséről azonban már nem egyöntetű az írók véleménye. Többségük szívesen veszi a nők irodalmi és esztétikai érdeklődését, de nem tud megbarátkozni a férfiak gyámkodása alól szabadulni készülő, szellemi tekintetben a férfiakkal való egyenrangúságra törő nőtípussal.”[34]

Orczy Lőrinc 1760-ban vetette papírra A’ magyar szépekhezz című versét, amelyben a nőket a világ vonzó szivárványának, kiismerhetetlen és leírhatatlan teremtményeknek ábrázolta, akik szerinte jellemükben, cselekedeteikben folyton-folyvást változnak, képesek rövid időn belül bárminek az ellenkezőjéért rajongani:

Örűlni, törődni, ismét hízelkedni,
Szeretni, gyűlölni, nem szállni, felelni,
Egyszersmind némulni, már sokat beszéllni.
Tréfát indítani, mélyen gondolkozni:
Ma kedvet mutatni, holnap unatkozni,
Ma tetszik heverni, holnap már utazni.
A’ Comediaról menni imádkozni.
Most tzifra, most lusta ruhábann öltözni,
Társaságot unni, mint Szent elrejtezni,
Égész éjtszakákon ismét dorbizolni,
Világot útálni, hozzá ragaszkodni.
[35]

Orczy azt írta, hogy a férfiakat olyan mértékben befolyásolják az asszonyok, hogy tulajdonképpen a világ minden dolga alapvetően a nőkön múlik. Kiemelte a nők anyai és háziasszonyi feladatainak fontosságát, a vallásos, erényes életvitel – példaadás szempontjából is fontos – jelentőségét.

Baróti Szabó Dávid 1786-ban megjelent Eggynémelly kisasszonyról című költeménye negatív képet vázolt arról, hogy milyen is kora számos kisasszonya. A lusta, házimunkákhoz nem értő, kényeskedő nőket, akik a cicomáskodáson kívül aligha értenek valamihez, többek között az alábbi sorokkal „ajánlotta” a kérőknek:

Friss; táncos; bőven-költő; jó francia, német;
Szép, s szépet szerető; hetyke, beszédes, eszes…
[36]

A nők hivatásáról szintén szólt Faludi Ferenc Téli éjtszakák… című (életében kéziratban maradt, csak 1787-ben kiadott[37]) művének Nyolcadik Éjtszaka című fejezete, amelyben a francia szalonok hölgyeiről – Baróti Szabó Dávid verséhez sokban hasonló módon – így írt a szerző: „A francia, vagy inkább párisi dámák nagy ékességére válnak a városnak, mindnyájon igen tisztán és nagy illendőséggel öltöznek, némellyek közűlök olly bölcsek, mint egy Sybilla. Örömest forgatják a könyveket, irnak is, kiváltképen verseket. A számvetést szinte úgy tudják, és gyakorolják, mint a férfiak, leginkább azok, kik kalmárkodnak.”[38] A dicséretet követően Faludi nem fukarkodott a kritikával sem, megemlítette, hogy a párizsi nők torkosak, szószátyárok, parancsolnak a férfiaknak, nyughatatlanok, divatmajmolók és lusták is: „restellik Penelope vásznát szőni, verni, varrni. Hercules-nek sem tanácslanám, hogy rokkával, vagy orsóval őket megkinálná. Nem szoptatják tulajdon gyermekeket, noha itt az anyák mindazon vitéz bajnokokat és hires bőlcseket szülnek.”[39] Faludi részletes Párizs-bemutatása a francia fővárosra és kultúrára vonatkozó egyik legfontosabb hazai forrás a korszakból, és saját korában a benne ábrázolt nőkép kritikai hangvétele is nevelő célzatú (és talán nevelő erejű is) lehetett a hazai olvasóközönség számára, amelynek nem csak ruhadivatját, de életvezetési szokásait is jelentősen befolyásolta a Szajna-parti város.

Más hazai, szintén több európai utazást is tett szerzők szintén készítettek hasonló beszámolókat más országok asszonyairól, és saját környezetük nőtagjainak ünnepelt vagy éppen elítélt viselkedéséről. Kazinczy Ferenc például a Pályám emlékezete című munkája első részében, kisgyermekkorára (vagyis a 18. század utolsó éveire) visszaemlékezve így írta le az ideális feleség képét, saját nagyanyját, Bossányi Ferenc nejét bemutatva: „Hitvese Kóji Komáromy Juliána (leánya György, békési viceispánnak és Rhédey Juliánának, Ótományból, Biharban), tiszteletes mint nő, anya, háziasszony, atyafi, szomszéd. Leánya férjének, nem szolgálója, de nem is úrtársa. Balja mellett űle szekerén, s idegen házába lépvén bé vele, utána ment, nem előtte. Olvasni tudott, nem írni is; s udvara, konyhája, csuprokkal és serpenyőkkel gazdagon megtömött kamarája volt az a világ, melyben sürgött, forgott. Korunk elveszté a szép példányt, míg bajaink ismét elővétetik, s megtanítanak, hogy az, némely szelidítések mellett jobban volt akkor, mint most.”[40] Ideálja tehát a családjának élő, férjét tisztelő, dolgos asszony volt. Az író (a korszak) nőkről való gondolkodásmódjáról sokat elárulnak azok a kifejezések is, amelyeket Kazinczy műveiben a lányokkal, nőkkel kapcsolatosan használt. Fiatal férfiként Ausztriában egy hotelben a szolgálólányokat „nősténykék”-nek nevezte: „Közelítve Linzhez, a bécsi szép szobalyányok hazájához, s eszembe jutván, hol járok, szembetűnőleg szépültenek a lyányok arcai. S a fogadók cselédjei mind nősténykék, s ők tesznek szolgálatot asztal körűl és szobákban, ami valóban igen jól van gondolva. Midőn egy pár rendes kacsó nyújtja be a tálat, az csak mégis más, mint midőn férfi-cseléd, kinek büdöslik ruhája a pipaszagtól.”[41] A „nőstény” kifejezést másutt is használta: „A kéknadrágos túl a juharon, a leány vagy menyecske innen rajta mentek, de összejövének a réten. A nőstény leült, s a legény erős karral vágta a rendeket, hogy odafutának az ácsorgók csudálni, mit fog kezében a kasza.”[42] Munkácson raboskodva pedig, amikor udvarolni kezdett egy helybéli lánynak, abban csalódva ezt írta: „Trautel egy gyönyörű húsos blondine volt; de nem egyéb, mint egy férjhez menni nagyon vágyó hetérácska, a hetérák nemesb classisából.”[43] Erdélyi útja alkalmával az alábbi, ott használatos neveket jegyezte fel: „A nemes születésű, de nem fényes sorsú asszony e földön ifjasszony, ha hatvanesztendős is. Ami több, minthogy csak asszonynak tituláztassék, tekintetes asszony. S midőn a székely, vagy hitvese, azt akarja tudatni a kérdővel, hogy férje, vagy nője nincs a háznál, így szól: A nemes ember, a nemes asszony nincs itthon. – Nevetséges, kérdésen kívül, de hát midőn ezt mondjuk: az én grófom, az én grófném, meine Frau, mein Herr, nem nevetséges-e? Így a német, mert a magyar a maga orientalizmusa szerint, oldalbordáját asszonyának vallani pirul, még ha az is.”[44] Erdélyi útján egy román lánnyal is találkozott, akit „teremtéske” és „dámácska” nével illetett: „Egy tizenhárom esztendős sugár növésű teremtéskének kontyot láttam fején. Mellén selyem lajblicska, testén véknyabb fonalú opregysz volt, s ennek rojtjai ezüst keskeny paszomántba aggatva függtenek. Lábain kordován csizma. Ez levén az első és utolsó oláh dámácska, kit egész útam alatt láttam, egy sáfrányost kértem meg, lenne tolmácsom; általa kérdém mennyi idős és mióta hordja a kontyot. Édes semmiket is mondaték neki…”[45] A lányokról egyébként Kazinczy általában úgy gondolkodott, hogy sorsuk a férjhez menés, a gyermekszülés, és jártában-keltében sajnálta azokat a nőket, akiknek nem születhetett gyermekük. Ahogyan erről például fogalmazott: „Leánynak csak egy útja van, s szerencsétlen, ha meg nem teszi.”[46] Esetenként művelt, idegen nyelveken olvasó, azokról fordító, illetve költészettel foglalkozó lányokról is megemlékezett írásaiban, mint például az erdélyi Gyöngyösi János lányáról: „Leánya nem neveltetett poetriának és mégis az leve, de verseivel nem kérkedik, s bosszúságára atyjának újabb poetáink dolgozásait, s még a Daykáét is és a Poetai Berek darabjait, könyv nélkül tudja. Atyja ezeket nem kedveié, mert idegen izlésűek.”[47]

A kor korlátok közé szorított, az érzelmeit nyíltan nem vállalható nő alakját alkotta meg Kármán József (1769-1795) a Fanni hagyományai című, 1794-ben írott első magyar regény[48] főhősében. A levelekből álló művet az Uránia című lap közölte, mint „igaz történetet”. Miként Bíró Ferenc írta, a műhöz írt kísérőlevél annyira hitelesnek tűnt, hogy még a 19. században is sokan valóságosnak vélték a regényben leírtakat.[49] A mű hősnője, a kedves és természetes, érzékeny Fanni – mint az európai szentimentalizmus tipikus alakja – sok korabeli olvasónak vált felejthetetlenné.

A 18. század végén – Európa más országaihoz hasonlóan – Magyarországon is megszülettek azok az első, nők tollából származó irodalmi művek és levelek is, amelyek nem csupán a női életről és érzésekről, hanem a lányok, a nők tanulási, művelődési jogairól is véleményt hordoztak. A szerzőnők sorából kiemelkedik a számos nőtörténeti elemzésben[50] méltatott nemeskisasszony, az elméjét autodidaktika módon pallérozó Molnár Borbála (1760-1825), akinek kora költő- (és költőnő-) társaihoz írt verses levelei ismertté tették a nevét. Fehér Katalin és mások kutatásaiból tudjuk, hogy Csizi István (1718-1805), Gvadányi József (1725-1801) és a kolozsvári költőnő, Máté Jánosné Újfalvy Krisztina (1761-1818) voltak legfőbb levelezőtársai. Kornis elemzése szerint „Molnár Borbála egyenest konzervatív gondolkodású: a régi szabású házias magyar asszony típusa. A férfiakat védelmébe veszi és magukat a nőket korholja elmaradottságukért és divathajhászásukért.”[51] A költőnő ideálja a keresztény nő, aki jó feleség, gondos gazdasszony és szorgalmas édesanya, és szerinte a nőknek tudóskodniuk nem szabad, ám a jó könyvek olvasását, a műveltség pallérozását nem tartja károsnak rájuk nézve. Férje halála után néhány évvel, 1795-ben Molnár Borbála Erdélybe költözött, ahol 22 éven át volt Mikes Anna társalkodónője, aki rendkívül elégedett volt műveltségével és viselkedésével. Az ő házában ismerte meg Kazinczy Ferenc is Borbálát, és ezeket az elismerő sorokat írta róla Erdélyi leveleiben: „S így ezen általam mindaddig nem ismert földimet is [t.i. Molnár Borbálát] megláthatám vala, kit korunk asszony írói közt, mindig megkülönböztetéssel fog nevezni literaturánk; őtet természet, szenvedés és az Édes Gergely vezérlései tevék verselővé”.[52]

Molnár Borbála szintén Erdélyben ismerkedett meg kora másik kiemelkedő költőnőjével, a nála sokkalta bátrabb és radikálisabb hangú Újfalvy Krisztinával, aki több elemzője szerint boldogtalan házassága miatt az egész férfiúi nemre kivetítette rosszallását, és természetjogi érvekre alapozva fejtette ki gondolatait a nők művelődési jogairól. Szerinte a lányoknak éppúgy joguk van a földrajz, a történelem, a természet megismerésére, a jó könyvek olvasására, mint a férfiaknak. Könyvtárának fennmaradt jegyzéke bizonyítja sokoldalú érdeklődését, és bár nem maradtak ránk, tudhatjuk, hogy verseken kívül több témáról írt tudományos értekezést is. A hazai nő- és nőneveléstörténet kiemelkedően érdekes darabja a korszakból az az 1804-ben megjelent, 6 verses és 10 prózában írott levelet egybefogó gyűjtemény[53], amelyben Molnár Borbála és Máté Jánosné Újfalvy Krisztina válaszolgatott egymásnak több témáról, köztük kiemelten a női szerepek és művelődési jogok kérdésköréről. A vitázok három éven át cseréltek és ütköztettek gondolatokat, és válaszaikból jól kibontható egyéni, egymással sokszor valóban élénken vitatkozó látásmódjuk.[54] Ebben szerepel többek között az, a férfiak és nők egyenlőségét hirdető, sokat idézett gondolat, amelyet Krisztina fogalmazott meg 1796. október 28-án Mezőcsáváson kelt levelében: „lehetetlen, hogy a nyájas természet, maga az igazság (aki egy lábunk előtt nyavalygó bogárkának is kikerülését parancsolja) két egyforma nemes teremtések közül egyiket a másiknak rabjává rendelte volna; ezt csak a kevélység találta fel, és az erő tulajdonította magának. Világot töltött nemünknek kicsiny része az a főbb sereg, kinek nyakát nem vérezi a szolgálói lajstrom.”[55]

A nők századfordulós lehetőségeit, költőként, művelt hölgyként is megkövetelt hagyományos munkavégzését több más forrás is megörökítette, köztük például a verseivel Berzsenyi Dániel, Döbrentei Gábor, Festetics György és más, a korban kiemelkedő férfi tiszteletét kivívó Dukai Takách Judit költeményei és önéletírása. Ez utóbbiban így írt „Malvináról”: „Az aszszonyi foglalatosságok között fonyás és varrás az ő legkedvesebb munkája, verseinek is nagyobb részét rokkája pergése mellett irta; a szabóknak nem patrónája, mert minden öltözetjeit önnön kezei készítik. Ez nem úgy említtetik mint dicséret, hanem csak annak bizonyságára vagyon itt, hogy az asszonyisággal, s annak foglalatosságaival a poézis hadat nem visel.”[56] Nem véletlen, hogy a költőnő a házimunkákhoz is jól értő asszony volt, hiszen édesanyja halála után, 1812-től apja – a kemenesalji evangélikus hagyományoknak megfelelően – Sopronban taníttatta, „hol nyelvekben, zenében, valamint a gazdasszonykodás különféle elemeiben is szép haladásra tett szert; úgy tért vissza családi lakába, hol a háztartás gondjait egészen átvette”[57]. Egyik életrajzírója, Vadász Norbert a költőnő neveltetését és erkölcseit magasztalva felidézte egy vasi szerző, Éhen Gyula gondolatait, aki 1894-ben egy helyi lapban azt írta, hogy mindezek az erények a kemenesaljai nőkre általában is jellemzők voltak, merthogy e vidéken „az irodalom és a zene kultusza karöltve járt a háziasság, a házi teendők hasznos erényeivel. A kemenesaljai nő ép oly otthonos volt a szalonokban, mint a konyhában és az íróasztal mellett. Ép oly jól ismerte a külföldi és hazai irodalom termékeit, ép oly nemes felfogással játszotta el klavírján a klasszikus zeneműveket, mint minő jó ebédet főzött a konyhán és minő szép kézimunkát hímezett vagy varrt íróasztalán”[58]. Takách Judit személye ihlette arra Berzsenyit, hogy 1815-ben hozzá írt ódájában[59] a férfi és nő egyenlő művelődési jogainak kimondásáig is eljusson, és ő volt az első, költeményeiért jutalomban is részesült női költő a keszthelyi Helikon ünnepségeken.

Egyik, 1817-ben írt és Festetics Györgynek ajánlott episztolájában a költőnő ékesen fogalmazta meg hazafias érzelmeit, nemzete és a magyar nyelv iránti aggodalmait és reményét: „Örvendj édes nemzetem! Lehullott már az a kemény vád szenvedő vállaidról, mellyel az idegen míveltebb nemzetek illettek tégedet, hogy durva a magyar, érezni nem tud s egyébre nem alkalmatos, mint kardcsattogás és kegyetlen vérontásokra. Szélyednek már literatúránk egéről a sűrű fellegek, kiemelték hazánk nagy férfiai ezer gátoknak ellenük vetett győzhetetlen hív karjaikkal nyelvünket a régi setétség vasszázadjából”[60]. Ez az idézet, maga a levél és a költőnő más művei mutatják, hogy Dukai Takách Judit kiválóan értette és ismerte kora hazai szellemipolitikai törekvéseit, és nőként is részese tudott lenni ezeknek – hasonlóan, mint majd a reformkorban számos magyar asszony, amikor azonban ő már csak keveset hallatta a hangját, hiszen 1818-ban történt férjhezmenetele és négy leánygyermeke születése után szinte alig írt.

A hazai nőmozgalom korabeli dokumentumai; a nemesi életvitel kritikái

 

Az 1790-es évben több olyan röpirat[61] is keletkezett Magyarországon, amelyek a nők művelődési jogait is érintették, ebből próbálták levezetni politikai jogaikat. Ezeket a szöveges forrásokat több hazai kutató is idézte művében, például Bédy-Schwimmer Róza (1877-1948) A magyar nőmozgalom régi dokumentumai című, 1907-es tanulmányában. Ahogyan írta, a dokumentumokra a Magyar Nemzeti Múzeum irattárában és könyvtárában lelt, és azért tartotta ezeket nagyon fontosnak, mert úgy vélte, ezek ékes bizonyítékai annak, hogy „az utolsó évtizednek hazánkban keletkezett nőmozgalma nem idegen földből erőszakosan átplántált törzs, mint ahogy a magyar nőmozgalom ellenzői állítják, nem magyartalan, erőszakos áramlat, hanem társadalmi életünk ősi talajában szilárdan gyökerező, meg-megszakadt, de mindig újból a korának megfelelő módon megnyilvánuló mozgalom.”[62] (Utalt rá, hogy a műveket Bányay Elemér[63] (1875-1915) már kivonatosan ismertette a Pesti Naplóban.)

A korai nővédő források között született meg Széchényi Ferenc titkárának, Bárány Péternek (1763-1829) a munkája[64], amelyben a magyar anyák azt kérik, hogy hallgathassák legalább a karzatról az országgyűlési üléseket. Az „anyák” azzal érvelnek, hogy Angliában a nők már részesülnek efféle politikai jogokban, és hogy gyermekeik érdekében a hazai nők jogait is ki kell tágítani. A nemesi szabadságjogokra alapozva érvelését, Bárány a következőket írta: „Ki, kedves Férjeink, szint’ olly’ Nemesi jussal bírunk, mint Ti; szint’ úgy fele-részét teszszük az Hazának, mint Ti, nints-is világos törvény arról, hogy a’ Magyar Nemes Aszszonyságok szint’ olly’ szabadok ne legyenek, mint Ti: tehát miért nem engedhetnétek meg, hogy, szabad létünkre, egy szabad Hazának szabad Ország-gyűlésén – az igaz szabadságnak Jelén – meg ne-jelenhetnénk; fő-képpen midőn ezen fel-tett tzélunkra nézve, nem kérünk egyebet, hanem tsak azt, a’ mivel az Anglus Dámák kérkednek.”[65] Emellett még azzal érvelt, hogy az országos ügyekkel foglalkozó férjek boldogabbak lennének, ha otthon a feleségükkel megvitathatnák az őket foglalkoztató közügyeket, ehhez viszont az kell, hogy a nőket se zárják el a politika világától. A nők értelmi képességeiről, tanulási, művelődési jogairól kora legtöbb gondolkodójától teljesen eltérően vélekedett a szerző, amit például műve alábbi részlete is igazol: „Tudományban világosan meg-mutattatott dolog az: hogy az Aszszonynak elméje gyorsabb, virgantzabb, serényebb minden rendű dolgoknak fel-találására, mint a férj-fié; azért főképpen, hogy, mivel a férj-fi, már nevelésében-is mély gondolatokhoz szoktatódván, azután-is merő fontos elmebéli gyakorlásokban forog: tehát az húzomos el-merültség miatt, nem találhattja fel mindenben olly könnyen magát, mint az Aszszony. Kedvesink! Ez tsak műveletlen természeti készsége az Aszszonynak. Ha ezen természeti adományt, az Ország dolgainak szerentséltetésére nézve, ki-fényesítitek; ha ezen készen várakozó természeti ajándéknak, a’ köz-tárgyra igyekező arannyát ki-szabjátok: igen nagy elő-menetelt várhattok belőle.”[66] A legfőbb érv azonban ebben az írásban az anyaság maga volt, mert a szerző szerint csak művelt, erős anyák adhatnak igazi hazafiakat az országnak. „Emlőinktől függenek Hazátoknak jövendőbéli Oszlopai; – Vérünkkel tápláltatnak a’ ti szabadságtok mellett valaha ki-kelő kisded Magyar Oroszlányok; – Karjaink között forognak Országtoknak eme ditső Kertnek, fiatal Tölgyei; – Mit várhattok ezen oszlopokból, ha őket parázs agyagból formálljuk? Mit ezen oroszlányokból, ha őket a színeskedésnek, Puhaságnak, hízelkedésnek tejével táplálljuk? Mit ezen fiatal Tölgyekből, ha őket a’ magát földig megalázó Rablelkűségnek hideg vizével öntözzük? Mit várhattok mind ezekből, ha a’ mi emlőink, a Szabadságnak érzéketlensége miatt, annyira el-fonnyadnak, hogy tsak a törvénytelen Uralkodónak árnyékára-is bé-esnek, holott valaha annak dühössége ellen-is felfelé emelkedtenek? Mit várhattok, ha vérünk nem az igazi Nemes Szabadságért buzog? Mit várhattok, ha Karjaink a’ rabságra édesgető mézes horog után ön-ként ki-terjednek? Az Anya veti-meg gyermekének szívében a’ Szabadság fundamentumát, vagy ellenben már a’ tejjel együtt gyermekébe öntheti az honnyai Szabadság iránt való idegenkedésnek lelkét…”[67] Ezt követően arról is írt, hogy a nők számára is mennyire fontos – az akkoriban már napirenden lévő, külföldi példákra alapozva, sok korabeli hazai szerző által kifejtett terv: – egy Magyar Tudós Társaság létrehozása, és egyáltalán, a széles körű nevelés, a művelődési lehetőségek kiterjesztése, amit az anyák gyermeknevelésben betöltött fontos szerepével indokolt. A magyar nyelv ápolásáról, fejlesztéséről is úgy gondolta Bárány, hogy mint az anyanyelv első tanítói, az édesanyák szerepe felülmúlhatatlan. Összegyűjtötte azokat – a hazai és külföldi forrásokból évszázadokon át kiolvasható – érveket, amelyeket a nők közügyektől való távoltartását magyarázzák, ám ezek mindegyikét megcáfolta. Különösen azt sérelmezte, hogy sokan „illendőségből” féltik a nőket a politikától és a művelődéstől, szerinte viszont az erényt, a boldogságot éppen a tudás erősítheti meg, ráadásul úgy vélte, a hasznos dolgokkal való foglalkozás védheti meg legjobban a nőket az üres és haszontalan időtöltésektől, mint amilyen például „a’ tzifrálkodásban való mulatozás” vagy „a’ Mode után való esdegélés”.[68]

A következő, A Magyar Asszonyok Prókátora a’ Budán öszve gyűlt Rendekhez című röpiratot[69] a dalszerző és -gyűjtő, költő és országgyűlési követ Pálóczi Horváth Ádám[70] (1760-1820) szerkesztette, mintegy válaszként Bárány Péter kiáltványára, és ebben igyekezett felhívni a figyelmet a női művelődés fontosságára. (A mű a szerző nevének megjelölése nélkül, „a’ Javalló” aláírással került kiadásra.) Az író több híres történelmi női személyiség műveltségét említette példaként (a hazai nők közül Dániel Polixénát), és ő is kiemelte, hogy nagyon fontos a gyermeknevelés szempontjából is a női elmék pallérozása, bár azt is hangsúlyozta, hogy felelete „a’ Férjfiak ’elsőségéből is semmit el-nem von”[71]. Ahogyan például Kornis is rámutatott, a szerző másfélszáz évvel megelőzve saját korát mondta ki a férfi és női hivatalviselés egyenlőségét, kifejtve, hogy ha egy nő lehet uralkodó, akkor nagyszerűen helytállhat egyéb hivatali munkahelyeken is. Művében hosszasabban értekezett a nők régi magyar történelemben kialakult és megrögzült jogairól, és Bárány Péterhez hasonlóan alapvető érvként a női műveltségi jogok megadása mellett a nők anyai szerepét emelte ki. Ő azonban Bárány (és sok kortárs) véleményétől némileg eltérően fejtette ki gondolatait: nemcsak arra utalt, hogy a művelt édesanya jobban neveli gyermekét, hanem az öröklés, a gyermeket a magzati életben ért hatások múlhatatlan jelentőségére is utalt, ami meghökkentően korszerű gondolat 1790-ben! Ezt írta: „Az Anyákból a’ szokás, az indulat, a természet, észre vehetetlenül által származik a’ Fiákba, – ’s mivel az okos Lélek, a’ durva, de mégis Isteni hatalommal egy remek ezközzé teremtetett test által, annak szerszámai által dolgozik: ha testünk Anyánkból származik; meg-szerezzük magunknak még a’ setétebb világban Anyáink indulatit, hajlandóságait, sőt a’ testnek szoros egybenköttetése, miatt, még a’ Léleknek tehetségeit is. – Nem mondom ezzel azt, hogy Polikszénának Poéta vagy Philozophus fija születtessen; mert nem születik az Voltérnak is: De tsak igaz az: hogy könnyebb az éles, ki tsinositott elméjű Asszony gyermekéből a’ nevelés által nagy embert faragni, mint a’ tsupa botból Merkuriust.”[72] Műve végén azt is kifejtette, hogy az országgyűlésen részt vevő férfiaknak is jót tenne, ha nők volnának jelen a vitákon, mert akkor az asszonyok volnának „sok forró indulatúaknak zabola[73], a nők pedig hallhatnák és tanulhatnák a nemzeti nyelvet.

A hazai nőtörténeti munkák a fenti mű elemzése mellett csak ritkán utalnak arra, hogy Pálóczi Horváth Ádám ugyancsak 1790-ben megírta néhány oldalas, A férjfiak felelete című munkáját is, amelyben viszont komoly kritikát is fogalmazott meg kora asszonyaival szemben, mintegy görbe tükröt tartva eléjük. Jóllehet, műve elején azt írta, hogy jogos felvetés az a nőktől, hogy részesei legyenek a közügyeknek, később más hangnemben folytatta az írást. „Mert hiszen jól mondjátok Kedvesink! hogy nem tsak tsupa szépek, nem tsak gyönyörűség végett teremtettek vagytok; hanem részesi minden emberi derékségeknek: nem vagytok szolgáink, rabjaink; hanem véreink, Testvéreink, Atyáinknak velünk egygyütt törvényes örökösi; nem tsak házi foglalatosságokra rendeltettek, hanem a’ Ház népnek, mint-meg-annyi kisded Társaságoknak sarkalatos tagjai: ’s abban a’ társaságban, a’ Ti eszetektől, ’s magatok’ alkalmaztatásától igen sok függ, és bizonyára az ollyan Férjfi örömest megengedheti Feleségének, hogy ő vele eggy méltóságú legyen az Aszszony, a Háznál, a’ kinek Felesége hiszi-is, mutatja-is, hogy elébb való ő nála az ő Ura. – Nem-is vagytok ollyan rövid értelműek, hogy a’ tanátskozásokat érteni, vagy legalább azokból tanulni ne tudnátok: nem vagytok ollyan érzéketlenek-is, hogy az illyen szent helyeknek gyakorlását, idővel, magatok’ tulajdonságainak javításával, ’s magyar Gyermekeitek nevelésével, haszonra ne-tudnátok fordítani: úgy, hogy szószóllótok’ szándéka valósággal magában jó szándék, ’s kívánságtok nem igazságtalan.”[74] Ezt követően azonban valóságos bűnlajstromot olvasott kora magyarországi nemesasszonyai fejére, akik viselkedésük miatt szerinte nem érdemlik meg, hogy a közügyek részesei legyenek, hiszen nem mint jó gazdasszonyok és honleányok tűnnek ki, hanem lustaságukról, cifrálkodásukról, külföldi divatmajmolásukról, a magyar gazdaság tönkretételéről, a magyar nyelv használatának elhanyagolásáról lehet csak beszélni esetükben. Így korholta kortársnőit: „Magyar Gyülekezetekben kértek magatoknak halgató helyet; de […] – Hány van köztetek? mondjatok-meg kedvesink! Hány van? a’ ki eggy mélly be-látású Férjfinak jól rendbe szedett Magyar beszédét meg-tudná érteni; én meg-nem-határozom: számláljátok meg magatok. El-temették ezt a’ nemzeti boldogságot hajdani Magyar köntöseitek’ sír-halma alá, a’ Német és Frantzia tselédek.”[75]

Pálóczi Horváth Ádám voltaképpen azt írta le ebben a röpiratában, amit több más korabeli hazai gondolkodó is kifejtett, és írása utolsó részében kritikáját az egész magyar nemesi társadalomra (tehát a férfiakra is) kiterjesztette, mert úgy látta, hogy a külföldi ruhát, nyelvet, szokást, tartózkodást a legtöbbjük fontosabbnak érzi a magyar értékek és virtusok megőrzésénél. Összegzésként úgy fogalmazott azonban, hogy a magyar nemzet emelkedése megkívánja azt, hogy a nők erejére, tudására is építsenek, ám közszereplésüket bizonyos feltételekhez kötötten képzelte el. Ezek közül az első az volt, hogy a nők ismerjék el a férfiak elsőbbségét, a második pedig (a korszakban gyakran felvetett vélemény) az, hogy az anyák szoptassák és neveljék maguk a gyermekeiket: „s magatok’ szeme’ előtt, és nem más által, hanem magatok neveljétek: puhaságra, lágy erköltsökre, idegen szokásokra ne taníttsátok; hanem azt a’ Magyar Nemes, de nem goromba nyerseséget, ditsőségre törekedést, szép Lelket, jó idején beléjek oltsátok.”[76] Harmadik feltételként azt, az akkoriban és majd még évtizedeken át napirenden lévő kívánalmat fogalmazta meg, hogy a magyar asszonyok járjanak magyar viseletben, és erre vegyék rá férjüket, gyermekeiket is, „mert mitsoda képtelenül élnétek vissza engedelmünkkel; mikor Magyar Gyülekezeteinknek Szent Helyjei, égig tornyozott fej-nevelőkkel, más-ból pótolt, vagy magatokébúi mesterséggel fúrt-faragott haj-bodrozatokkal, tsipő’ nevelő szélesen kiabrontsolt leplekkel, s más Nemzet’ tsúfoló kísérletekkel villognának; ’s kivált ha ez lassan, lassan, hasogatott foszlángot, nyereg formára ki-vésett formátlan süveget, térdben öszve kötözött nadrágot, tsatos paputsot, le-konyúlt fülű idegen tsizmákat vonna maga után a’ Férjfiakra-is. – Mitsoda keserves emlékezet lenne az minékünk? hogy kedvességteknek adott engedelmünk, így meg-motskolná temető sírjából tsak most illedező hajdani szép viseletünket.”[77] Negyedik feltételként pedig azt állította a nők elé, hogy mindig, mindenkivel magyarul beszéljenek, gyermekeiket is úgy tanítsák. S mindehhez hozzátette még, hogy ha látogatják is majd az országgyűléseket, az üléseket hangoskodással, sőt még suttogással se zavarják.[78]

Pálóczi Horváth Ádám két röpiratával tulajdonképpen egyrészt kritikát, másrészt programot adott a nők szerepvállalását, életvitelét és művelődését illetően. Olyan nemzeti programot dolgozott ki, amelynek sarkalatos pontját jelentette az előkelő nők hozzájárulása az ország ügyeihez. Művelt nők iránti megbecsülését azzal is bizonyította, hogy a Keszthelyi Helikon mintájára az 1810-es években létrehozta a főleg nőírókat tömörítő Göcseji Helikont.[79]

Szintén 1790-ben dolgozta ki magyar nemzeti művelődési programját Pannóniai Fénix[80] című művében Decsy Sámuel, aki több kortársához, például épp Pálóczi Horváth Ádámhoz hasonlóan úgy vélte, hogy meg kell törni a latin nyelv uralmát, és fejleszteni kell a nemzeti nyelvet. A latinról úgy tartotta, hogy az választja el igazán egymástól a nők és a férfiak tanulási, művelődési lehetőségeit, ezért nemzeti (nyelvi) programja tulajdonképpen a leánynevelés fejlesztésének terve is volt. Ő is több külföldi példát hoz a követendő, magas szintű női művelődés és a hazaszeretet formáira. Felvetette a nők művészeti nevelésének fontosságát is, az éneklést hozva példának, és szintén utalva arra, hogy saját korában mennyi külföldi nő ért el sikereket a hangjával. Elítélően szólt ugyanakkor azokról a – magyar féljük mellé Magyarországra került – külföldi feleségekről, akik a saját országuk szokásait, saját nyelvüket tanítják gyermekeikkel, idegen országból hozott nevelőnők segítségével. Nem volt jó véleménnyel ő sem a magyar asszonyokról. Műve 47. paragrafusában arról írt, hogy „nem tsak a’ fél magyar asszonyok, hanem a’ valóságos magyar vérböl származtak, ’s magyar emlökön neveltettek – is nagyon akadályoztatták ditsöséges nyelvünknek elö-menetelét. – ’A régi jámbor magyar asszonyok, akármelly nagy méltóságban lettenek legyen ök helyeztetve, nem szégyenlették a’ gazdálkodást, nem szégyenlették szolgálóikkal együtt versent fonni, szöni, varni, apró marhaikra gondot viselni s. a. t. a’ mostani magyar asszonyságok pedig mindazokat alatsonyságnak lenni tartyák”.[81] Kritikusan szólt a hazai nemesasszonyok külföld-majmolásáról, divathóbortjairól, fényűzéséről, és úgy vélte, hogy az ilyen nők férjeiket is tönkreteszik. Colbert hasonlatával élt a ’magyar asszony’ vonatkozásában: „úgy bánik Hazájával, mint a’ Spanyolok Amerikával, akik […] ki takaritottak onnan a’ sok aranyat, ’s szemetet hagytak vissza”.[82] Műve 95. paragrafusában felszólította ezért hazája asszonyait a magyar nyelv ápolására, gyermekeik e nyelven való tanítására.

Orosz Lajos megállapítása szerint az 1790-es évek felbuzdulását követő két évtizedben megritkultak a nők jogaiért fellépő művek, ami nyilvánvalóan a magyar jakobinus mozgalom utáni politikai légkör, a Szentszövetség Európájának restaurációs szellemisége miatti következmény. Fejes János esetét idézi, aki 1810-es években német nyelvű feminista iratai[83] miatt került bajba. Az egyikben azt próbálta bizonyítani, hogy a történelemben „a nők a maguk lehetőségeihez képest többet tettek a társadalom fejlődéséért, mint a férfiak”, egy másikban pedig ugyanolyan jogokat követelt mindkét nem tagjainak.[84]

Lánynevelésről, női művelődésről szóló újságcikkek

A nőkkel, női művelődéssel kapcsolatos gondolatok nem csupán a századvég irodalmában, hanem a kibontakozó sajtóban is megjelentek[85], hogy aztán a 19. század elejétől megtöltsék annak terjedelmes hasábjait. 1789-ben például a Mindenes Gyűjtemény című folyóirat közölte – a szerző nevének jelölése nélkül – Az Aszszonyokról című írást, amely egy korszerű nőnevelési programot vázol fel. Az alábbi módon fejtegette a nők művelődéshez való jogait, amelyektől erkölcsi emelkedésüket várta: „Minthogy az Aszszonyok az ő kellemetes szépségekkel feljül-múlnak bennünket, attól félünk, hogy majd elméjekkel is meghaladnak. Valóban kevéssé értjük tulajdon hasznunkat, mikor őket gyengeségektől fogva a puhaságnak és a bal-vélekedésnek szabadon néki botsátjuk! Azt kívánjuk tölök, hogy okosok és virtusokkal ékeskedők légyenek, s azonban nem szóigáltatjuk ki az eszközöket, mellyek által arra mehetnének. Hogy eshetik meg, hogy illy roszszúl neveltetik az emberi nemzetnek szebbik fele? Hát ez a gyönyörű nem tsak azért teremtetett-é, hogy tsak bizonyos ideig gyönyörködjenek benne szemeink, mint a múlandó virágokban? Az illyen nevelés meg-foszt bennünket a valóságos gyönyörűségektől, t. i. az elmének gyönyörüségeitől, mellyeket kóstolhatnánk az ő velek való társalkodásban.”[86] A szülőktől a szerző azt kívánta, hogy a leánygyermekeiket történelemre, földrajzra, filozófiára, erkölcstanra, költészettanra, esetleg latinra, mely „minden tudománynak kúltsa”, és gazdaasszonyi teendőkre, női munkára tanítsák. Eszménye tulajdonképpen olyan művelt nő volt, aki férjének méltó társa, aki mindig feltalálja magát. Ahogyan Pukánszky Béla utalt rá, fontos látni, hogy e cikk szerzője a „művelt feleség” ideálját írta le, nem pedig a női emancipáció szószólója volt.[87] Ez az álláspont a 19. század során is számtalanszor előtűnik a forrásokból, mind Magyarországon, mind pedig külföldön.

Kornis – szintén egy korabeli újságcikkre támaszkodva – összefoglaló művében utalt arra, hogy valójában a 18-19. század fordulóján élt előkelő magyar asszonyok sem vágytak többnyire tudományos babérokra, politikai pályára pedig végképp nem. A Hadi és más nevezetes történetek című bécsi lap egyik 1790-es számából egy olyan asszony levelét idézte, aki tíz gyermekes édesanyaként szeretetett volna egy gyermeknevelésről szóló tanácsadó könyvet írni országa leányainak, mert hitte, hogy „a gyermekek jövő boldogsága csak a jó neveléstől függ”. Ugyanakkor nem gondolta magát tudósnak, hiszen az alábbi módon fogalmazott: „Gyarló személyemben valamely széles tudományú asszonyt találni nem lehet. Énnekem főfoglalatosságom nem az olvasás: az isteni gondviseléstől kimért hivatásombéli kötelességeimnek teljesítésében kell gyorsakodnom, hogy t.i. jó feleség és jó anya lehessek.[83]

Összegzés

A 18. század második felétől a leánynevelés az európai (nyugati) művelt körök diskurzusainak fontos részévé vált. A gondolatok szárnyalását, a lánynevelés eszményeinek könyvekben, szalonokban kifejtett – olykor még mai szemmel is modernnek tűnő – merészségét azonban csak meglehetősen lassan követték az iskolai intézményrendszer tartalmi és szerkezeti változásai. Ahogyan azt például Rebeca Rogers összefoglalta, a lánynevelés mindenütt rendi alapon szerveződött, a szegény sorsú lányok iskoláztatása abban a korszakban nem a társadalmi mobilitás elősegítését szolgálta, hanem sokkal inkább azt, hogy a lányokat a középosztály értékeire neveljék, mint például a józanság, a szerénység, a szorgalom és a takarékosság. A nevelés középpontjában tehát a vallásos tanítások szellemében történő jellemformálás állt, valamint az, hogy a lányokat hasznos, a háztartásban és a gazdálkodásban alkalmazható ismeretekre tanítsák. A nyugati – így a hazai – nőneveléstörténetben gyakran találkozhatunk azzal az ábrázolásmóddal, amely a 18-19. század fordulójának európai nőoktatását maradinak, szűk látókörűnek, szigorúan vallásos szelleműnek mutatta be, mintegy ellenpontozva így a 19. század második felének jelentős, a lánynevelést (is) érintő változásait. A források elemzése azonban meglehetősen árnyalja ezt a sematikus képet, és megállapítható, hogy sok, kifejezetten haladó szellemű lánynevelésről szóló mű született, ezek országok és európai térségek, sőt, kontinensek között is vándoroltak. Hatásukat jól érzékelhetjük a politikai gondolkodást tükröző röpiratokban, ránk maradt politikusi beszédekben, újságcikkekben.

Tény az is, hogy a 18. században is működött számos kiváló leányiskola, jóllehet, az iskolák között országonkénti és országokon belüli összehasonlításban is hatalmas különbségek voltak. Már akkoriban megjelent különböző helyszíneken a lányok képzésének több olyan eleme, melyek majd valóban a 19. század végétől kezdenek igazán kibontakozni, mint például a családi háztartáson kívüli munkákra való felkészítés. (Magyarországon a 18. században telepedtek meg az Orsolyiták, a Notre Dame rend tagjai és az Angolkisasszonyok, melyek különböző városokban létesítettek leánynevelő intézeteket. Kiváló leányiskoláik természetesen nem csak a katolikusoknak, hanem különböző protestáns felekezeteknek is voltak az ország területén.)

Összefoglalásként megállapíthatjuk: kutatásaink világosan mutatják, hogy a felvilágosodás korában a magyar szerzők előtt nem voltak ismeretlenek a külföldi nőnevelési törekvések, a nők értelmi képességeiről és tanulási lehetőségeiről írott művek. Ezek beépültek a magyarországi és erdélyi szerzők könyveibe, fordítások és átiratok születtek. (Ráadásul hangsúlyoznunk kell, hogy több arra vonatkozó adatot is találtunk, hogy a latinul, németül, franciául többnyire jól olvasó magyar gondolkodók magyar nyelvű fordítás nélkül is, eredetiben számos művet olvastak.) Ezek a könyvek beépültek a politikai diskurzusokba és az irodalomba is, sőt, hatásuk jól érzékelhető még az olyan sajátos műfajok esetében is, mint a nemesasszonyok temetésén mondott halotti beszédek.

Az általunk vizsgált magyar nyelvű forrásokból egyértelműen tükröződik a lánynevelés fejlesztése iránti, a 18. század második felében általánossá váló európai igény, és a nők anyai, gyermeknevelői feladatainak és felelősségének hangsúlyozása. Sajátos magyarországi jelenségnek tekinthető ugyanakkor a lánynevelés összekapcsolása a magyar nyelv ápolásának, megőrzésének ügyével, ami a 18-19. század fordulóján elválaszthatatlan volt a magyar nemzet fejlődésétől, a magyar nemzeti identitás kérdésétől. A neveléstörténeti forráskutatások, a komparatív szemlélet és hatásvizsgálatok eredményei így végső soron nem csupán a lánynevelés, hanem tág értelemben a magyar társadalom fejlődéstörténetének megértéséhez is fontos adalékokat adnak.

Irodalom

  • KOSÁRY Domokos: Felvilágosodás Magyarországon. In: Magyarok a Kárpátmedencében. Pallas Lap-és Könyvkiadó Vállalat, Bp., 1988. 125.
  • BESSENYEI György: Programírások, vitairatok, elmélkedések. 1772-1790. (S. a. r. Bíró Ferenc) Argumentum-Akadémiai, Bp., 2007.
  • Báróczy Sándor feljegyzései a magyar nemesi testőrség életéből 1760-1800-ig. Összeállította: Krudy Ferenc, ford.: K. László József, M. Kir. Hadilevéltár, Bp., 1936.
  • Felvilágosodás és nemzeti ébredés Magyarországon. Összeáll. KATUS László. In: Magyar Virtuális Enciklopédia.
  • http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/felvilagosodas_magyarorszagon.htm (A letöltés ideje: 2009.12.12.)
  • MÁLYUSZ Elemér: Magyarország története a felvilágosodás korában. Osiris Kiadó, Bp., 2002. 161-194.
  • KORNIS Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777-1848. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1927. 480.
  • HALIFAX, George Savile Marquis: The Lady’s New-Year’s Gift, or Adice to a Daugther. 1688. (Nyomtatásban megjelent: London, Matthew Gillyflowernél, 1700.)
  • HALIFAX, George Savile Marquis: Avis d’un p?re ? sa fille. Par M. le Marquis d’Hallifax. Traduit de l’anglois. Paris, 1756.
  • ECKHARDT Sándor: Bessenyei és a francia gondolat. Egyetemes Philológiai Közlemények, 1919. 42. 195.
  • FISCHER Júlia: A nevelés gondolata Bessenyei György munkáiban, (bölcsészdoktori értekezés) Szeged, Árpád, 1934.
  • NÉMEDI Lajos: Bessenyei György és a magyar nemzeti művelődéspolitika. Magyar Pedagógia, 1961/4. 398-416.
  • HELLENBACH KÁROLYNÉ JÁNOKY Anna Mária: Treue Ermahnung einer Mutter an ihre einzige Tochter. Lipcse, 1763. http://mek.niif.hu/03600/03630/html/j/j09552.htm (A letöltés időpontja: 2009.12.06.)
  • Az udvari és nemesi rokokó kultúra. In: A magyar irodalom története II.: 1600-tól 1772-ig. Főszerk.: Sőtér István, szerk.: Klaniczay Tibor. Akadémiai Kiadó, Bp. 1964.
  • FEHÉR Katalin: Leánynevelésünk és a felvilágosodás kori magyar sajtó. Magyar Könyvszemle 1999. 115. évf. 2. sz. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00021/0005-171.html (A letöltés ideje: 2009.06.14.)
  • DARRELL, William: A supplement to the first part of the Gentleman instructed with a word to the ladies. Writtenfor the instruction of the young nobility of both sexes. London, 1708.
  • Téli éjszakák. Válogatás Faludi Ferenc prózai műveiből, (szerk.: SZÖRÉNYI László) Magvető, Bp., 1978. 69-99.

Jegyzetek

  1. KOSÁRY Domokos: Felvilágosodás Magyarországon. In: Magyarok a Kárpát-medencében. Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Bp., 1988.
  2. BESSENYEI György: Programírások, vitairatok, elmélkedések. 1772-1790. (S. a. r. Bíró Ferenc) Argumentum – Akadémiai, Bp., 2007. (Megjegyzés: a röpirat elemzését l: BÍRÓ Ferenc: Magyarság (Bessenyei György programjáról), Irodalomtörténet, 2004/2., 230-254.)
  3. Tőle l. az alábbi művet: Báróczy Sándor feljegyzései a magyar nemesi testőrség életéből 1760-1800-ig. Összeállította: KRÚDY Ferenc, ford.: K. LÁSZLÓ József, M. Kir. Hadilevéltár, Bp. 1936.
  4. KOSÁRY Domokos: Felvilágosodás Magyarországon… i. m. 125.
  5. Felvilágosodás és nemzeti ébredés Magyarországon. Összeáll. Katus László. In: Magyar Virtuális Enciklopédia. http://www.enc.hu/enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/felvilagosodas_magyarorszagon.htm [A letöltés ideje: 2009.12.12.]
  6. MÁLYUSZ Elemér: Magyarország története a felvilágosodás korában. Osiris, Bp., 2002. 161-194.
  7. A műnek több újabb kiadása is van: l. Bessenyei György: Anyai oktatás. Szerk. VAJTHÓ László. H. n. (Budapest), Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, é. n. [1932] Magyar Irodalmi Ritkaságok 15.; Bessenyei György: Válogatott művei. Bp., Szépirodalmi Kiadó, 1987.
  8. KORNIS Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777-1848. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp., 1927. 480.
  9. HALIFAX, George Savile Marquis: The Lady’s New-Year’s Gift, or Adice to a Daugther. 1688. (Nyomtatásban megjelent: London, Matthew Gillyflowernél, 1700.)
  10. HALIFAX, George Savile Marquis: Avis d’un p?re ? sa fille. Par M. le Marquis d’Hallifax. Traduit de l’anglois. (fordította: M. G. C. Thiroux d’Arconville.) Paris, 1756.
  11. L. erről: Eckhardt Sándor: Bessenyei és a francia gondolat. Egyetemes Philológiai Közlöny, 1919. 42. 195.
  12. L. például az alábbi munkákat: FISCHER Júlia: A nevelés gondolata Bessenyei György munkáiban. (bölcsészdoktori értekezés) Szeged, Árpád, 1934.; Némedi Lajos: Bessenyei György és a magyar nemzeti művelődéspolitika. Magyar Pedagógia, 1961/4. 398-416.
  13. HELLENBACH Károlyné Jánoky Anna Mária: Treue Ermahnung einer Mutter an ihre einzige Tochter. Lipcse, 1763. A mű második kiadása ugyanott: 1785. Az adatok lelőhelye: Régi magyar könyvtár III/18. század Magyarországi szerzők külföldön, nem magyar nyelven megjelent nyomtatványai. 2. kötet 1761-1800. Összeállította: Dörnyei Sándor és Szávuly Mária, Bp., Országos Széchényi Könyvtár, 2007. 190. o. (Megjegyzés: Szinnyei József a Magyar írók élete és munkái című könyvében a kiadás első éveként 1760-at említ, és megjegyzi, hogy született a műnek folytatása is, de annak könyvészeti adatait nem ismeri. http://mek.niif.hU/03600/03630/html/j/j09552.htm (A letöltés időpontja: 2009.12.06.) Ennek nyomára nekünk sem sikerült rábukkannunk.)
  14. Az udvari és nemesi rokokó kultúra. In: A magyar irodalom története II.: 1600-tól 1772-ig, szerk. KLANICZAY Tibor, Akadémiai Kiadó, Bp., 1964. http://mek.niif.hu/02200/02228/html/02/354.html [A letöltés ideje: 2009.12.06.]
  15. Uo.
  16. FEHÉR Katalin: Leánynevelésünk és a felvilágosodás kori magyar sajtó. Magyar Könyvszemle 1999/2. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00021/0005-171.html [A letöltés ideje: 2009.06.14.]
  17. DARRELI, William: A supplement to the first part of the Gentleman instructed with a word to the ladies. Written for the instruction of the young nobility of both sexes. London, 1708.
  18. Nagyszombat, 1748. (A mű 2. kiadása: Buda, 1749., 3. kiadása: Nagyszombat, 1771.; 4. kiadása: Pozsony és Kassa, 1787. (Megjegyzés: A mű az alábbi könyvecske párja volt: Darrell, William: II gentiluomo instruito nella condotta d’una virtuosa e felice vita (magyar) Istenes jóságra és szerentsés boldog életre oktattatott nemes urfi: Irta ánglus nyelven Dorell Josef, forditotta olaszbúl Faludi Ferentz. Nagyszombat, a Jesus Társasága Academiai bötüivel, 1771. (2. kiadás: Posony, Patzko Ágost Ferentz Nyomdája, 1787.) A mű részleteinek legújabb kiadása: Téli éjszakák. Válogatás Faludi Ferenc prózai műveiből. Szerk. SZÖRÉNYI László, előszó RÓNAY György, Bp., Magvető, 1978. 69-99.)
  19. A művet bemutatja például: László Zsófia: „Aszszony-népnek meg-kivántató tudomány…” – Női életvezetési tanácsadókönyvek a 18. századi Magyarországon. In: A nők világa… i. m. 231.
  20. Téli éjszakák. Válogatás Faludi Ferenc prózai műveiből… i. m. 71.
  21. Uo. 79-80.
  22. Uo. 90.
  23. Uo. 80-81.
  24. Uo. 94.
  25. Uo. 94.
  26. Uo. 97.
  27. MEYER András: Barátságos oktatás hogy kellessék egy ifju aszszony embernek magát a díszes erköltsökben méltóképpen formálgatni. Ford. és jegyzetekkel ellátta: Szerentsi Nagy István. Benedict Mihály és Társai, Poson-Buda, 1783.
  28. Magyar Hírmondó, Posony 1783. május 10. 37. sz. 296. o. Idézi BELLÁGH Rózsa: Szerencsi Nagy István, a Magyar Athenas folytatója. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986-1990. OSZK, Bp. 1991. 422.
  29. Andrád Sámuel (1751-1807) erdélyi orvos, író volt. Nevéhez fűződik az első magyar anekdotagyűjtemény megírása.
  30. FEHÉR Katalin, Leánynevelésünk és a felvilágosodás kori magyar sajtó… i. m.
  31. Megjelent például Dapsy József tolmácsolásában a Theophron vagy a’ tapasztalt tanácsadó a’ tapasztalatlan ifjúság’ számára. 1804. Ennek digitális változatát l.: Digitális klasszika. A 18-19. századi magyar irodalom adatbázisa. http://www.kiad.hu/bibl/campe1/index.php?sorszam=34 (A letöltés ideje: 2009.06.15.)
  32. Az adatot Schneider István tárta fel kutatásai során, és doktori munkájában publikálta: A soproni diáktársaságok a 19. században. PhD értekezés, Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola, Veszprém, 2010. (kézirat) 64. http://konyvtar.uni-pannon.hu/doktori/2010/Schneider_Istvan_dissertation.pdf (A letöltés ideje: 2012.10.11.)
  33. László Zsófia, „Aszszony-népnek meg-kivántató tudomány”. Női életvezetési tanácsadókönyvek a 18. századi Magyarországon. In: A nők világa. Művelődés- és társadalomtörténeti tanulmányok. Szerk. Fábri Anna – Várkonyi Gábor. Bp., Argumentum, 2007. 228.
  34. OROSZ Lajos (szerk.), A magyar nőnevelés úttörői, Bp., Tankönyvkiadó, 1962. 24.
  35. Orczy Lőrinc: A’ magyar szépekhezz, 1760.
  36. Baróti Szabó Dávid: Eggynémelly kisasszonyról, 1786.
  37. Téli éjtszakák vagy is a’ téli est időnek unalmait enyhítő beszédek. Faludi Ferentz maradvány munkája; közre botsátotta Révai Miklós. Pozson, Patzkó Ágoston Ferentz Nyomdája; 1787. Legújabb kiadása: Téli éjszakák. Válogatás Faludi Ferenc prózai műveiből… i. m. 275-396.
  38. Uo. 372.
  39. Uo. 373.
  40. Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete. In: Kazinczy Ferenc Művei I. Versek, műfordítások, széppróza, tanulmányok. Válogatta SZAUDER Mária. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1979. 213.
  41. Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete… i. m. Harmadik könyv (1795-1801) Harmadik szakasz 15. rész 363.
  42. Uo. 23. rész 368.
  43. KAZINCZY Ferenc: Fogságom naplója. In: Kazinczy Ferenc Művei I. Versek, műfordítások, széppróza, tanulmányok. i. m. 541.
  44. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Eötvös József Könyvkiadó, Bp. 2008. VIII. levél. 73.
  45. Uo. XV. levél 113.
  46. Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete… i. m. Harmadik könyv (1795-1801) Negyedik szakasz 36. rész
  47. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek… i. m. V. levél 55.
  48. Kármán József: Fanni hagyományai. 1794.
  49. BÍRÓ Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Bp., Balassi, 2003. 212.
  50. L. például: KORNIS, i. m. 499-500.; PUKÁNSZKY Béla: A nőnevelés évezredei. Gondolat, Bp., 2006. 95-97.; HÁSZ-FEHÉR Katalin: Molnár Borbála levelező társasága. Irodalomismeret, 1996/1- 2. 38-44. (Megjegyzés: az írás hosszabb, elektronikus változatát l. http://www.staff.u-szeged.hu/~feher/honlap2/pub/MOLNAR.htm [A letöltés ideje: 2009.10.17.]).
  51. KORNIS Gyula, A magyar művelődés eszményei… 2. i. m. 499.
  52. Kazinczy Ferenc: Erdélyi levelek. Bp., 1881. 81.
  53. Barátsági vetélkedés, vagy Molnár Borbálának Máté Jánosné asszonnyal két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései. Kolozsvár, 1804.
  54. A levelezésből vett szövegrészleteket l.: A nő és hivatása. Szemelvények a magyarországi nőkérdés történetéből 1777-1865. Szerk. FÁBRI Anna, Bp., Kortárs Kiadó, 1999. 41-53. A vita részletes kifejtését l.: Fábri Anna: „A szép, tiltott táj felé” A magyar írónők története két századforduló között (1795-1905). Bp., Kortárs, 1996. 23-26.
  55. Idézi: FÁBRI Anna: A nő és hivatása… i. m. 44.
  56. DUKAI TAKÁCH Judit: Önéletírás. In: VADÁSZ Norbert: Dukai Takách Judit élete és munkái. Bp., Franklin, 1909. 181.
  57. Takács Judit (Dukai). In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, digitális változat, a megfelelő címszónál.
  58. Részlet Éhen Gyula cikkéből, Szombathelyi Lapok, 1894. 17. Idézi: VADÁSZ Norbert i. m. 7.
  59. Berzsenyi Dániel: Dukai Takács Judithoz. (1814-15)
  60. DUKAI TAKÁCH Judit: Epistola Nagyméltóságú Gróf Tolnai Festetics Györgyhöz. 1817. február 12. In: VADÁSZ Norbert i. m. 182.
  61. Ezeket részletesen bemutatja például: KORNIS Gyula: A magyar művelődés eszményei 2. i. m. 483-486.
  62. BÉDY-SCHWIMMER Róza: A magyar nőmozgalom régi dokumentumai. Bp., 1907.3.
  63. Bányay Elemér („Zuboly”) erdélyi születésű író, újságíró, riporter volt, Ady Endre barátja, aki Budapestre kerülve egy ideig a Nemzeti Múzeumban dolgozott. Írásai is mutatják, hogy a radikális polgárság képviselője volt. Az I. világháborúban elesett. Róla l. SCHÖPFLIN Aladár: Bányai Elemér. Nyugat, 1915. 9. http://www.epa.oszk.hu/00000/00022/00173/05538.htm [A letöltés ideje: 2009.10.21.]
  64. Szerző nélkül (Bárány Péter): A magyar Anyáknak az Ország-Gyűlésére egybe gyütt ország Nagyai’, s magyar atyák’ elejébe terjesztett alázatos kéressek. Pest, 1790. (Megjegyzés: l. A következő évben a mű Neustädternek német fordításában is megjelent, Den deutschen Frauen gewidmet címmel. 2. A mű magyar címét Kornis fentebb említett művében pontatlanul közli. (483.) 3. A mű kéziratát az OSZK Kézirattárában őrzik, jelzete: Fol. Hung. 669.)
  65. A mű teljes szövegét korhűen közli BÉDY-SCHWIMMER, i. m. 10.
  66. Uo. 12.
  67. Uo. 13-14.
  68. Uo 18.
  69. A’ Javalló (Pálóczi Horváth Ádám): A magyar asszonyok prókátora. Pest, 1790.
  70. Életéről, irodalmi munkásságáról és zenetörténeti jelentőségéről l.: Pálóczi Horváth Ádám (1760-1820) és a korabeli énekgyűjtés. In: A magyar irodalom története III. A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig. Főszerk. Sőtér István, szerk. Pándi Pál. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965. http://mek.niif.hu/02200/02228/html/03/74.html (A letöltés ideje: 2009.10.17.)
  71. A mű teljes szövegét korhűen közli Bédy-Schwimmer i. m. 23.
  72. Uo. 27.
  73. Uo. 28.
  74. A mű teljes szövegét korhűen közli Bédy-Schwimmer, i. m., az idézet ebből való: 33-34.
  75. Uo. 35.
  76. Uo. 37.
  77. Uo. 37.
  78. Uo. 38.
  79. A Kör működéséről, a benne tömörült nők költészetéről l. az alábbi tanulmányt: Péterffy Ida: A „Götsei Helicon” köre. In: A nő az irodalomban. Zalaegerszeg, Zala Megyei Könyvtár, 1984. 69-78. o.
  80. Decsy Sámuel: Pannóniai Fénix avagy hamvából fel-támadott magyar nyelv. Bécs, 1790. A kötet digitalizált változata: http://www.kiad.hu/bibl/decsy/index.php?sorszam=1 [A letöltés ideje: 2009.10.17.]
  81. Uo. 80-81.
  82. Decsy Sámuel i. m. 78.
  83. Johann v. Fejes: Hat sich das männliche oder das weibliche Geschlecht um die Menschhet mehr verdient gemacht? Zum Vortheile des weiblichen beantwortet… Pesth, 1808. és Uő.: Die ungarische Staatsbürgerin; ihre Pflichten und Rechte. Pesth, 1812.; Uő., Aufruf an das sittsame und menschlich fühlende weibliche Publikum in und ausser Ungarn. Leutschen, 1817.
  84. Orosz Lajos: A magyar nőnevelés úttörői… i. m. 23.
  85. A korabeli sajtócikkek pedagógiai szempontú elemzését l. Fehér Katalin műveiben, például az alábbi cikkben: Leánynevelésünk és a felvilágosodás kori magyar sajtó… i. m.
  86. Uo.
  87. Pukánszky Béla: A nőnevelés évezredei… i. m. 112.
  88. Hadi és más nevezetes történetek. Második szakasz, 1790. 764-771. o. Idézi: Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei… 2. k. i. m. 485.

     

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: