![]() |
Szerző: | Kéri Katalin [1] |
Cím: | India és az indiai neveléstörténet bemutatása az újkortól a 20. század közepéig | |
Megjelenés: | In: Gonda Tibor – Pap Norbert (szerk.): Magyar lábnyomok Indiában : A PTE 650 Kőrösi Csoma Sándor Emlékexpedíció kutatásai Indiában 2016-ban. Campinvest Kft. (ISBN 978-615-00-1372-5), Pécs, 2018. 7-23. o. |
Licenc: | © Kéri Katalin 2018 | Hungary 2.5 [CC BY-NC-ND 2.5] |
Letöltés: | [.pdf] [.rtf] [.txt] [stream] [.epub] [.mobi] [.djvu] [.torrent] [Nyomtatóbarát verzió] | |
Identifier: | Internet Archive |
India és az indiai neveléstörténet bemutatása az újkortól a 20. század közepéig
Az indológia születését a nemzetközi szakirodalom a középkori muszlim utazó, al-Birúni Kitab fi Tahqiq ma l’il-Hind (Kutatások Indiáról) című, arab nyelvű munkájához köti. Ő ugyanis nem csupán India történelmével, hadászatával, de kultúrájával, vallásos, társadalmi és tudományos jellemzőivel, népeinek antropológiai, nyelvészeti sajátosságaival is foglalkozott művében, személyes tapasztalatai mellett több elsődleges forrásra is építve megállapításait. Később, a felvilágosodás korában Henry Thomas Colebrooke (1765-1837) (ROCHER, L. – ROCHER, R. 2007) és August Wilhelm von Schlegel (1765-1845) voltak az India-kutatás úttörői, és döntőek voltak William Jones (1746-1794) nyelvészeti kutatásai, aki megállapította, hogy az európai nyelvek és a szanszkrit között kapcsolat áll fenn. (CANNON, G. H. 1964, 1979; FRANKLIN, M. J. 1995) Korábban Heinrich Roth (1620-1668) jezsuita atya 1660-ban készített szanszkrit-latin szótárat, ez volt az összehasonlító nyelvtudományi vizsgálódások egyik alapja. Egy másik jezsuita atya, Johann Ernst Hanxleden (1681-1732) (közismert nevén Amos atya) szanszkrit nyelvtana is kiemelkedő jelentőségűvé vált a későbbi tudósok kezében. (L. erről: 300-YEAR-OLD…) A német származású karmelita atya, Paolino da S. Bartolomeo (eredeti nevén Johann Philip Werdin) összeállításában 1790-ben Rómában látott napvilágot egy szanszkrit nyelvtan. További, szanszkrit nyelvű nyomtatott szövegek kontinensünkön nagyobb számban az 1820-as, 30-as években jelentek meg, és a nyelvet Londonban, Párizsban és Bonnban tanulhatták az érdeklődők. (WOJTILLA, 2010. 14-18.) Maga az indológia a 19. században formálódott ki az orientalizmus keretei között, emblematikus alakja pedig Friedrich Max Müller (1823-1900) volt (BOSCH, 2002; STONE, 2002), és a gyarmatosítás korabeli India-kutatások további számos kiváló tudós nevével fémjelezhetők (CHAKRABARTI 2000; ZACHARIAE, 1977). Sorra alakultak akkoriban az Ázsiával foglalkozó tudományos társaságok: a franciaországi Société Asiatique (1822), az angol Royal Asiatic Society (1823)[2], az American Oriental Society (1842), és a Deutsche Morgenlandische Gesellschaft (1845)[3]. Japánban 1949-ben jött létre hasonló társaság, a Japanease Association of Indian and Buddhist Studies.[4] Angliától Oroszországig felfutott a szanszkrit nyelv tanulmányozása, fordítások sora készült régi indiai művekről. (WINDISCH 1917-1920) OTTO VON BÖHTLINGK (1815-1904), a keleti nyelvek egyik legkiválóbb ismerője, oroszországi születésű, tanulmányait és kutatásait német helyszíneken folytató tudós volt az, aki elkészítette a szanszkrit-német nyelvű, 7 kötetes szótárat (Sanskrit-Wörterbuch[5]), mely 1855 és 1875 között jelent meg Szentpéterváron; idézetek nélküli, rövidített változata pedig ugyanott, szintén 7 kötetben 1879 és 1889 között. Ugyancsak ő számos más, indiai szöveg kiadását végezte el, és 1886-ban Lipcsében kiadta Panini grammatikáját.