Prof. Dr. Kéri Katalin

PTE BTK Neveléstudományi Intézet – a http://kerikata.hu modernizált változata

A kutatási eredmények összefoglalása

Forrás: Kéri Katalin: Adatok és művek a nem nyugati kultúrák neveléstörténetének kutatásáról (historiográfiai áttekintés).
PTE BTK, Neveléstudományi Intézet, Pécs, 2015, 181-183. o.

Letöltés: [.pdf] [.txt] [stream] [.epub] [.mobi] [.html] [.zip]


 

Kutatásaim az alábbi főbb eredményeket hozták:

1. A hazai neveléstörténet-írásban a 19. századi kezdetektől jelen volt a nem európai nevelési kultúrák múltjának ábrázolása. Ezek bemutatása azonban leginkább csak az ókori időszakra korlátozódott, abból a koncepcióból kiindulva, hogy be kell mutatni a kereszténység kialakulását megelőző idők nevelési eszményeit (az ókori Kelet szokásait és ’nevelésfilozófiáját’), előzményként tételezve és/vagy ellenpontba állítva azokat a krisztusi eszményekkel és nevelési gyakorlattal. Ez a megközelítés Egyiptom, Kína, India, Perzsia és a zsidóság nevelésügyének bemutatását eredményezte, ritkán szóba került még a művekben Japán, Tibet vagy Korea is. Az iszlám nevelési múltjának tárgyalása a középkornál jelent meg (pl. Lubrich, Fináczy műveiben), szintén, mint a keresztény nevelésnél értéktelenebb, eszményeit tekintve kevésbé rendszerezett történet.

2. Az előző pontban vázoltakból következett, hogy Észak-, Közép- és Dél-Amerika, Afrika és Ausztrália őslakos népeinek nevelésügye a 20-21. század fordulójáig szinte nem szerepelt a hazai neveléstörténeti bemutatásokban, esetleg elvétve. Napjaink posztkolonialista történészi látásmódja hozott ebben világszerte változást, és ez a neveléstörténet-írásra is kezd hatással lenni. (L. például a könyv első részében említett Reagan, Dodde és Salimova és mások munkáit.)

3. A neveléstörténeti kánonba be nem került, ugyanakkor neveléstörténeti tárgyú műként született könyvek és tanulmányok sora készült a 19-20. századi Magyarországon (Nagy Márton, Ágner Lajos, Nagy Iván és mások munkái), ezek azonban jól láthatóan nem váltottak ki jelentősebb hatást és nem indítottak tudományos diskurzust. A neveléstörténet jelentős hatású kézikönyveinek írói a nem nyugati nevelési múltról szóló írásmű-részleteiket szinte kizárólagosan külföldi szerzők munkáira támaszkodva írták, talán egyetlen fontos kivételként Fináczy Ernő említhető, aki Goldziher Ignác műveiből merített A középkori nevelés története című könyve iszlámról szóló fejezete esetében.

4. A 18-20. századi történetírói és történetfilozófiai teljesítményeket vázlatosan áttekintve kutatásaim alapján az is megerősödött bennem, hogy a történeti munkákban több időszakban megfigyelhető átfogó, valóban ’világtörténelmi’ szemlélet nem, vagy csak alig volt hatással a 19. századtól egyre-másra születő neveléstörténeti művek íróira. A 19-20. század fordulóján például, amikor az orientalisztika különböző területei az egész nyugati világ egyetemein, tudományos testületeiben, kutatóhelyein az érdeklődés homlokterébe kerültek, azok eredményeiről, páratlanul gazdag forráskiadásairól, nagy vitáiról a neveléstörténet-írók hazánkban alig vettek tudomást.

5. Kutatásaim során megpróbáltam áttekinteni, hogy más európai (amerikai) országokban mindez miként alakult. A sinológia, indológia és japanológia vonatkozásában csak korlátozott, az iszlamológia esetében (külföldi kutatásaimnak köszönhetően) kiterjedtebb lehetőségeim voltak a kérdés megvizsgálásához. Mindegyik nagy terület esetében ugyanarra jutottam: nyugati nyelveken a 19-20. század fordulójától számos forrásfordítás és ezeket elemző-bemutató szakkönyvek, tudományos cikkek, konferenciaanyagok (újabban virtuális oldalakon tárolt szövegek) állnak rendelkezésre. Ezek hazai neveléstörténeti kutatásainkat és a tudományterület tanítását is megújíthatnák.

6. Összegzésként szeretném megfogalmazni azt, hogy jóllehet, a magyarországi neveléstörténészeknek ahogyan eddig, úgy ezután is legfontosabb feladata lesz saját hazánk, népünk, tágabban a Kárpát-medence térsége, Kelet-Közép-Európa nevelési múltjának, a hazai pedagógiai gondolkodást befolyásoló, iskoláztatásunk alakulására hatást gyakorló gondolatoknak, jelenségeknek a vizsgálata, a neveléstörténeti ismeretekből ugyanakkor évezredünkben már nem hiányozhat az átfogó igényű, kontinensünk határainál távolabbra tekintő megközelítési mód sem. Az ’egyetemes neveléstörténet’ tankönyvekben, pedagógiai lexikonokban való megjelenítésében bizonyos arányban ki kell térni a nem-nyugati nevelési kultúrák bemutatására is.

Ebben a kutatásaim során feltárt hazai és külföldi, elsődleges és másodlagos kútfők, a Függelékben elhelyezett elemzési szempontok, a kezdetleges, egyelőre csak ’jelzés-értékű’ és vázlatos, címszavak és tartalom tekintetében is tovább bővítendő és pontosítandó fogalomtár reményeim szerint kiindulópontot jelenthet más kutatók és a neveléstörténetet tanítók és tanulók számára.

 


Forrás: Kéri Katalin: Adatok és művek a nem nyugati kultúrák neveléstörténetének kutatásáról (historiográfiai áttekintés).
PTE BTK, Neveléstudományi Intézet, Pécs, 2015, 181-183. o.

 
%d blogger ezt szereti: