Prof. Dr. Kéri Katalin

PTE BTK Neveléstudományi Intézet – a http://kerikata.hu modernizált változata

A japán neveléstörténet a hazai nyomtatott forrásokban

Forrás: Kéri Katalin: Adatok és művek a nem nyugati kultúrák neveléstörténetének kutatásáról (historiográfiai áttekintés).
PTE BTK, Neveléstudományi Intézet, Pécs, 2015, 81-108. o.

Letöltés: [.pdf] [.txt] [stream] [.epub] [.mobi] [.html] [.zip]


 

Ebben a részben azt mutatjuk be, hogy a 19. század első felétől a 20. század közepéig Magyarországon milyen leírások és elemzések születtek a japán nevelés történetéről.{279} A régi pedagógiai folyóiratok, más heti- és havilapok, neveléstörténeti tankönyvek mellett feltártunk és elemeztünk néhány, kifejezetten a japán nevelés történetéről szóló – ma már többnyire nehezen hozzáférhető – korabeli nyomtatott kútfőt, például Ágner Lajos 1907-es könyvét, vagy Nagy Iván és a japán diplomata, Dzsuicsiro magyarul megjelent, a két világháború között keletkezett írásait. A teljesség igénye nélkül, adatainkat pontosítandó, vizsgálat alá vontunk egyes olyan, a 19. század végétől folyamatosan született útleírásokat is, amelyek szerzői ázsiai útjuk során japán pedagógiai eszményekről, gyereknevelési szokásokról, iskoláztatásról, a japán tudományosság eredményeiről is írtak, mint például Barátosi Balogh Benedek, Bezdek József vagy Mécs Alajos.

A Japán-kutatások történetéről röviden

Nemzetközi kutatások

A japanológia (Japanology) a nyugati világban a Japán történelmével és kultúrtörténetével foglalkozó kutatások összefoglaló megnevezése. E kutatások kibontakozása az Edo-korszakig vezethető vissza, és történetük historiográfiai értelemben több korszakra bontható, különböző tudományos társaságokhoz, kutatóközpontokhoz, folyóiratokhoz kapcsolható, s ezek közül több különösen jelentős. A Yokohamában tartózkodó britek és amerikaiak – diplomaták, misszionáriusok, kereskedők – által 1872-ben megalapított, a (Tokióban) ma is működő Asiatic Society of Japan (Japán Ázsia Társaság){280} fontos lendítőerőt jelentett Japán kultúrájának és nyelvének vizsgálata szempontjából. Lapjuk, a Transactions of the Asiatic Society of Japan [URL] 1874-től évente megjelenik.

1938-tól félévente lát napvilágot a tokiói Sophia Egyetem kiadásában a japán kultúrával foglalkozó angol nyelvű folyóirat, a Monumenta Nipponica{281}. Ez – a Japán mellett Kínával, Koreával és Belső-Ázsiával is foglalkozó, 1936-ban alapított, szintén évi két alkalommal megjelenő Harvard Journal of Asiatic Studies című lap{282} mellett – a Távol-Kelet-kutatások legszínvonalasabb tudományos fóruma. Kontinensünkön 1973-ban jött létre a European Association for Japanese Studies{283}, amely japán alapítványok segítségével támogatja európai kutatók ázsiai tanulmányútjait, és három évente rendezett konferenciáin ad teret az új kutatási eredmények bemutatásának.

Több olyan (nyomtatott és virtuális) könyv is létezik ma már a világban, amelyek a Japán történetével kapcsolatos művek könyvészeti adatait közlik. Ilyen például a Shulman által szerkesztett, a Japán és Korea kultúrájáról írott doktori értekezések adatait közlő összefoglalás{284}, vagy a japán történelmével foglalkozó művek gazdag bibliográfiájaként számon tartott Japanese History and Culture from Ancient to modern Times című munka{285}. Hazánkban mások mellett például Farkas Ildikó kutatónő foglalkozik a régi és újabb kori Európa Japán-képével.{286}

A hazai japanológia

A japán történelem és kultúra kutatásához használható források és feldolgozások bibliográfiái{287} jó kiindulópontot nyújtanak a hazai Japán-kutatásokkal kapcsolatos vizsgálódásokhoz. Magyarországon máig az egyik legteljesebbnek mondható, Japán magyar könyvészete című, 822 tételből álló bibliográfiai összeállítást Lévai Gábor készítette 1943-ban.{288} Ebben említést tett a műve elkészítését megelőzően kiadott hazai bibliográfiákról is. A szigetország történelmének megismerését ma már a nyomtatott források mellett a virtuális múzeumok{289} és digitalizált anyagok is segítik. 1996-ban az ELTE Japán Tanszéki Csoportja kiadott egy könyvet{290}, amelyben több fejezet is foglalkozik a hazai Japán-kutatások, illetve a magyar-japán kapcsolatok történetével. 2009-ben Ismerjük meg Japánt! címmel jelent meg Farkas Ildikó szerkesztésével egy nagyszerű tanulmánykötet.{291} A BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar Keleti Nyelvek Tanszékének oktatója, Sato Noriko is több írásában{292} tárgyalta ezt a témát. A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum egyik legutóbbi kiadványa, a Vay Péter gróf fametszet-gyűjteményéből válogatást közlő Ukijo-e, az elillanó világ képei című kötet bevezető tanulmányának szerzője, Umemura Yuko 21, hazánkban Japánról megjelent könyvet mutat be.{293} Ő az a kutató, aki mások mellett több japán és magyar nyelvű művében is foglalkozott a magyar-japán kapcsolatok múltjával{294}, illetve egyik szerkesztője volt a 2009-ben kiadott, japán-magyar kapcsolattörténetet bemutató tanulmánykötetnek{295}. Ebben több tanulmányt is Farkas Ildikó jegyez, például arról, a kötetünkhöz is jól kapcsolható témáról, hogy miként ’volt jelen’ Japán a 19-20. század fordulójának Magyarországán.{296} Újabban a Károli Gáspár Református Egyetemen indított japán szak is fontos kereteket ad a japanológiai kutatásoknak. A szak két évtizedes munkájának és eredményeinek áttekintésével egy tavalyi tanulmányában{297} Varrók Ilona foglalkozott.

A Japán-kutatás a hazai orientalisztikában az újabb stúdiumok közé tartozik, és a 19. század második feléig nyúlik vissza. Ekkor, Japán országnyitása után éledt nálunk is komoly érdeklődés, ahogyan ezt a dualizmus kori számos, sajtótermékekben megjelent írás: útibeszámolók, politikai elemzések, illetve tudományos tanulmányok is bizonyítják.{298}

A Magyarországtól igen távoli, és régi időkben nehezen megközelíthető Japán sokáig kevéssé volt ismeretes hazánkban.{299} Országunkból feltehetően a bajai származású Jelky András (1738-1783) járt először – 1770-71 között – Japánban, az ottani császári udvarban, mint a holland kormány megbízottja, majd – Kamcsatkából menekülve – gróf Benyovszky Móric (1741-1786){300}. Néhány szórványos említést követően hazánkban az első olyan magyar nyelvű munka, amely Japánról igyekezett átfogó képet nyújtani az olvasóközönségnek, Széplaki Erneszt A Japán birodalom című 1834-es írása{301} volt. A dualizmus korában jelentősen nőtt a Japán iránti utazói és olvasói érdeklődés is, amit jól mutat a szigetországról szóló írások számának növekedése. Farkas Ildikó egy összefoglaló tanulmányában kiemelte, hogy Hunfalvy János 1869-ben a Budapesti Szemlében közölt, fordításokon alapuló cikksorozata milyen mély nyomot hagyott a köztudatban.{302} Bernáth Géza (1845-1882) pekingi császári és királyi követségi titkár műve, a Keletázsiai utazás 1873-ban jelent meg, Vértesi Arnold (1834-1911) A Fölkelő nap országa. Regényes utazás Japánba című ifjúsági regénye 1878-ban a Franklin Társulatnál látott napvilágot, Lázár Gyula{303} (1841-1912) Khína és Japán: történelmi és mívelődési rajz című könyve ugyanott 1880-ban. Zichy Ágost Tanulmány a japáni művészetről címmel jelentetett meg könyvet.{304} Nagy érdeklődés kísérte Gróf Széchenyi Béla ázsiai utazásait is, sok újságcikk és korabeli könyvek adtak erről hírt.{305}

A 20. század elején több, főként földrajzi, tudományos és művészeti kötet{306} jelent meg Japánról, és elkészültek az első nyelvészeti és nyelvtanulást segítő munkák{307} is. Mások mellett Szeghy Ernő Sándor (1872-1952){308}, Teleki Pál (1879-1941){309}, Akantisz Viktor (1864-?){310} és Ágner Lajos{311} neve emelhető ki a szerzők közül. Miként összefoglalásában Csoboth Éva is kiemelte, neves utazónk, műgyűjtőnk, a budapesti Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum{312} megalapítója, az optikus Hopp Ferenc (1833-1919) 1882 és 1914 között többször is járt Japánban. Elsősorban ott és Kínában gyűjtött műtárgyaival alapozta meg a múzeum anyagát.{313} Japán műtárgyainak száma halálakor meghaladta a kétezret.{314}

A tudományos igényű kutatásokhoz a két világháború között jó alapot adott a budapesti Pázmány Egyetemen 1923-ban Pröhle Vilmos vezetésével alakult Kelet-Ázsiai Nyelvek és Irodalmak Tanszéke, majd a két világháború között szerveződött több, Japánnal foglalkozó kulturális és tudományos társaság (például a Kőrösi Csoma Sándor Társaság vagy a Nippon Társaság{315}). Az 1920-as, 30-as években számos, Japánról szóló tudományos munka jelent meg magyarul, többnyire japán támogatással. (Mindezzel párhuzamosan a szigetországban is nőtt a hazánk iránti érdeklődés.){316} A második világháború után viszont a magyarországi Japán-kutatások évtizedekre elakadtak, az irodalmi művek fordításán kívül az 1990-es évekig vajmi kevés, tudományos szempontból alig értékelhető produktum született. Ezt követően látványos és napjainkig töretlen fejlődést élt meg a Japán-kutatás és a japán nyelv hazai oktatása csakúgy, mint a korábbi évszázadok magyar kutatási eredményeinek számbavétele.

Farkas Ildikó foglalta össze tanulmányaiban{317} azt, hogy a két világháború között mi jellemezte a japán-magyar kulturális kapcsolatokat, részletezve, hogy kik voltak azok a legfőbb hazai kutatók, akik kutatásaikban Japán felé fordultak. A 19-20. század fordulójára utalva így fogalmazott: „A századfordulóra kialakult világméretű Ázsia iránti érdeklődés a tudományos orientalisztikát is fellendítette, sorra alakultak Európában és az Egyesült Államokban a tudományos kutatást középpontba állító Ázsiai Társaságok, melyek közül az angol, és később a német, Magyarországon alakítandó ilyen jellegű társaságok mintájául szolgált. Az 1910-ben létrehozott Turáni Társaság (Magyar Ázsiai Társaság alcímmel) ezeknek a társaságoknak Keleten kifejtett munkásságát tekintette példának. A szervezésben a tudományos orientalisztika képviselői voltak túlsúlyban (Goldziher Ignác, Lóczy Lajos, Vámbéry Ármin, Velics Antal, Felvinczi Takács Zoltán, Vikár Béla, Cholnoky Jenő stb.), mellettük Ázsia-utazók (Széchenyi Béla, Hopp Ferenc, Vay Péter stb.) és befolyásos, vagyonos támogatók br. Hatvany József gr. Teleki Pál, gr. Károlyi Mihály, gr. Szapáry László, gr. Bánffy Miklós és mások) vettek részt a társaság vezetésében.”{318} A tanulmány szerzője ugyanakkor kiemelte, hogy a szélesebb közönség érdeklődésének a felkeltéséhez nagy hatású eszmeáramlatok megjelenése is szükséges volt, például Spengler 1918-ban megjelent, A Nyugat alkonya című művének hatása és továbbgondolása. Rámutatott arra is, hogy Magyarországon a 19. század végétől sajátos, a magyarság ázsiai eredetének igazolását hangsúlyozó körökhöz kapcsolható értelme is volt a Japán-, szélesebben az Ázsia-kutatásnak. A turáni eredet hangsúlyozása mellett nyomatékosan helyet kapott a többi turáni eredetű néppel való kapcsolatépítés. Ahogyan írja: „A turanizmus a két világháború közötti Magyarország jelentős hatású, egyben igen problematikus ideológiája volt.”{319} Japán különösen kiemelt helyen állt a kutatásokban, mint a Trianon utáni Magyarország számára követendő példa. 1924-ben megalakult a létrejöttekor tisztán kulturális célokat kitűző Nippon Társaság, melyben neves orientalisták, Japánban járt utazók és orosz hadifogságból Japánon át hazatért magyar hadifoglyok vittek aktív szerepet. A társaság 1936-ban negyedévi folyóiratot is indított Távol Kelet címmel. Ebben az időszakban Budapesten több helyen lehetett japánul tanulni, kölcsönösen többen is tanulmányutakra indulhattak japán és magyar részről. 1936-tól a politikai események hatására aztán némileg változott a japán-magyar kapcsolatok alakulása és megítélése. 1938-ban „magyar-japán barátsági és szellemi együttműködési egyezmény” született, 1939-ben pedig Tokióban magyar követség nyílott.{320} A szerző által vizsgált időszak számos fontos kulturális-tudományos eredményt hozott a magyar-japán kapcsolatokban, amelyekről előadások, kiállítások és publikációk{321} egész sora született.

Japán a nyugati neveléstörténet-írásban

A japán nevelés történetéről számos, Japánban vagy másutt íródott mű keletkezett napjainkig.{322} Ezek jó kiindulópontot jelentenek napjaink kutatói számára a távol-keleti ország oktatási múltjának alaposabb megismeréséhez. Közülük sok, eredetileg japán nyelven írott munka hozzáférhető angol nyelven, sőt, egyes esetekben elektronikus változatban is elérhető. A téma egyik legátfogóbb, angol fordításban olvasható összefoglalását az a három kötetes mű adja, amely az Indiana Egyetem kiadásában jelent meg az ezredfordulón, History of Japanese Education címmel{323}. Máig fontos alapmű továbbá Passin 1965-ben megjelent (majd később újra kiadott) műve, a Society and Education in Japan című könyv{324}. Hazánkban is ismert Nakauchi Toshio és Katsuta Shiuchi Japanese Education című, több alkalommal nyomtatásban megjelent, ma digitálisan is használható műve.{325}

Léteznek olyan fontos, egy-egy korszak neveléstörténetét részletesen bemutató szakmunkák is, mint például Dore műve, az Education in Tokugawa Japan című kötet{326} és ugyanennek a szerzőnek más írásai{327}. Ennek a korszaknak a magánkézben lévő felsőoktatási intézményeit tekintette át művében Richard Rubinger{328}. A császárkor iskolai mindennapjairól készült Donald Roden Schooldays in Imperial Japan című kötete{329}. Hasonlóan csak egyes történelmi korszakok (leginkább a Meidzsi-kor) vagy nevelési kérdések tárgyalását láthatjuk (mint előzményeket) azokban a japán nevelésről szóló munkákban is, amelyek napjaink modern oktatási rendszeréről szólnak. Ilyen például a Japanese Schooling című kötet{330} Richard Rubinger által írt Continuity and Change in Mid-Nineteenth-Century Japanese Education fejezete. Michio Nagai szintén a Meidzsi korszak kezdetének nevelésügyéről készített könyvfejezetet.{331} Benjamin Duke az 1872-1890 közötti évek japán oktatásügyi modernizációjáról írt alapos és illusztrációkkal közölt, a témáról ismereteink szerint angol nyelven először született monográfiát.{332} Marguerite Ernestine Burton a japán nők neveléséről alkotott könyvet, amelynek első fejezetében a modernizáció előtti lánynevelés jellemzőit is összefoglalta.{333} A japán kutatók közül Nakauchi Toshio mások mellett a reformpedagógiák Japánban feltárható történetével foglalkozik.

Nem csupán történeti-neveléstörténeti korszakok, hanem problématörténeti munkák is szép számmal íródtak a szigetország múltjáról. Ezek közül a teljesség igénye nélkül most csupán a gyermekkortörténeti kutatásokra és összegzésekre szeretnék e helyen utalni.{334}

A japán nevelés történetéről gyakran további olyan, az ország kultúrtörténetét felölelő könyvekben is olvashatunk, amelyeknek a nevelésügy, a nevelésfilozófia bemutatása csupán egy részlete. A nemzetközileg leginkább kiemelkedő neveléstudományi lapok, például a Paedagogica Historica című nevelésörténeti folyóirat{335}, vagy a Higher Education című lap{336} többször közölt a japán nevelés történetéről készült tanulmányt, és a japán neveléstörténészek rendszeres előadói a nemzetközi neveléstörténeti konferenciáknak, kiemelten az ISCHE rendezvényeinek.

A japán nevelés és művelődés történetéről az elmúlt időszakban készültek olyan forrásgyűjtemények is, amelyek európai nyelveken (leginkább angolul) engednek bepillantást a szigetország kultúrtörténetének jellemzőibe. Ezek közül az egyik sokat idézett, több, kifejezetten a neveléstörténet szempontjából is használható forrást (például diákok leveleit, iskolák működéséről szóló leírásokat) tartalmaz a kétkötetes Sources of Japanes Tradition{337} című munka. Napjainkban több virtuális tárhely is létezik, amelyek keretei között a japán nevelés történetéről írott tanulmányokat, könyvcímeket, képi anyagokat gyűjtenek.{338}

Hazai források a japán nevelés történetéről

Hazánkban a japán nevelés történetéről szóló ismeretek a 19. században jelentek meg, gyakran valamely általános, a szigetország műveltségéről, tudományos életéről szóló írás részeként. A 20. század harmincas, negyvenes évei fordulóján a sajtóban gyakorta találkozhatunk olyan írásokkal{339}, amelyek a háborús előkészületek szellemében a japán nevelésügy akkori mindennapjait mutatják be, ezekben azonban – néhány mondatnyi információtól eltekintve – a legtöbb esetben nem voltak neveléstörténeti adatok. A japán kultúra hazai megismerése szempontjából fontosak voltak az olyan, gyerekeknek szóló könyvek is, mint az 1901-ben megjelent mesegyűjtemény.{340}

1855-ben a Vasárnapi Ujság hasábjain Hegedűs a világ népeit bemutató sorozatában Japánról is beszámolt.{341} Írásában csupán néhány gondolat utalt a szigetország műveltségi állapotaira, például rögtön a cikk felütésében ezek a sorok: a japán nép „bár igen szigorú elszigeteltségben, minden idegenektőli elzárkozottságban évszázadokon át élt, – egy sajátlagos, az európai népek miveltségétől felette eltérő, de magában annál érdekesb önmiveltségre tett szert, – s melly a mongol fajhoz tartozván ennek legjelesb nemzeteinek egyike.”{342} Az oktatásügyről – történelmi távlatban – azt írta, hogy az a papság kezében van, hogy iskoláik népesek, akadnak négyezer diákot számlálók is köztük, illetve, hogy katonai szellemű, és a japánok legfőbb erényeként emelte ki a becsületességet.

1868-ban megjelent a lapban egy illusztrált cikk Sámi Lajos tollából Japán irodalma és könyvkereskedése{343} címmel. Az írás e szavakkal kezdődik: „Többször említettük már, hogy Japánt a maga nemében tökéletesen művelt, polgárosult államnak tarthatjuk. Azért mondottuk, hogy »a maga nemében«, mert műveltsége lényegesen különbözik a nyugati országokétól, de azért mégis csak műveltség az, oly magas foku müveltség, hogy e tekintetben Ázsiának egyetlen állama sem mérkőzhetik Japánnal.”{344} A cikkben néhány, a nevelésügyet is érintő utalást találhatunk, ám ezek többnyire nem a történeti, hanem az adott korszak viszonyait tükrözik. A cikkíró utalt a régi korok ismereteit egykor egybefogó, gigantikus terjedelmű, olykor 200 kötetre is rúgó enciklopédiákra, megállapítva, hogy saját korában ezeket már felváltották a korszerű, gyakran egyetemi hallgatók vagy oktatók által írott, tankönyvként is szolgáló munkák. Utalt arra is, hogy Európa keveset ismerhet a szigetország szak- és szépirodalmából, mert csekély számú fordítás készült csak a 19. század közepéig.

1875-ben a hetilap Japán hajdan és most címmel öt részben közölt sokoldalú bemutatást az országról. A cikksorozat IV. része szólt részletesen Japán gyermekszemléletéről, gyereknevelési és iskoláztatási szokásairól.{345} Ebben az írásban néhány, a japán nevelés történetéből vett részletet is olvashatunk, a szerző megjelölése szerint Humbert svájci nagykövet feljegyzései alapján. Rögtön a cikk bevezető mondatában szerepel az, hogy Japánban már ősidők óta nagyon nagy gondot fordítottak a gyereknevelésre. Az író hangsúlyozta, hogy általában is az ország lakói, a gyerekek pedig különösen vidámak, Humbert szavaival: „A gyermekeket ugy engedik élni, a hogy a természet megkivánja.”{346} Sommás megállapítása szerint a japánok „szeretik az életet a könnyebb oldaláról fölfogni; örömeiket, mulatságaikat gyermeteg élénkség jellemzi; a balsors nem nehezedik ólomsulylyal reájok, s a nélkülözéseket önmegadással és zugolódás nélkül tudják eltürni; a haláltól nem irtóznak.”{347} Részletes leírást adott arról – ezúttal Poroszország japán követség-vezetőjének, Eulenburg grófnak 1860-as években szerzett tapasztalataira támaszkodva –, hogy a japánok milyen hihetetlenül találékonyak a játékkészítésben, hogy mennyiféle eszköz áll rendelkezésre a gyermekek szórakoztatására.

Leírta, hogy a japán gyerekek az iskolai tanulást az Irovával kezdik, ami „négy sorból áll s nem magán- és mássalhangzókat foglal magában, hanem a japáni nyelv alaphangzóit, melyeknek száma 48-ra tehető s egy kis költeményt képeznek, melynek kezdő szava Irova…”{348} Kiemelte, hogy Japánban nincs tankötelezettség, de efféle törvényre nincs is szükség, mert a szülők önszántukból is iskoláztatják gyermekeiket, éppen ezért az írni-olvasni tudók száma mindkét nem körében kiemelkedőn magas.

A Magyar Paedagogia című lapban 1901-ben Somogyi Géza írt tanulmányt a japán nevelésről.{349} Az első hazai neveléstörténeti tankönyvek a nem tudományos igényű hetilapoknál szűkszavúbban írtak (ha megemlékeztek egyáltalán) a japán nevelés történetéről. A különböző ázsiai népek nevelésügyét több alfejezetben tárgyaló Lubrich Ágost például mindössze néhány sort szentelt a szigetország nevelési múltjának, Japánt Tibettel együtt említve és Kínához hasonlítva. Így fogalmazott: „A családi neveléshez számíthatni a sok tekintetben hasonló japánokat is, kik a Sui uralkodó ház alatt igen sokat vettek át a sínai tudományból és tanrendszerből; ugy a tibetieket is, kiknek bár szintugy nem ismerjük nevelésügyöket, mint a japánokét, mégis a régi Tibet müveltségi fokáról és több felsőbb tanodájáról azt kell következtetnünk, hogy nevelési viszonyaik nem rosszabbak, mint Sínában és Japánban.”{350} Ahogyan tehát Lubrich megfogalmazta, korábban Japán, annak nevelésügye csak igen kevéssé volt ismert hazánkban. Éppen ezért igen fontosak voltak azoknak az utazóknak a tapasztalatai, akik a századforduló táján ellátogattak a Felkelő Nap országába.

Barátosi Balogh Benedek (1870-1945) budapesti tanár, mandzsu-tunguz kutató{351} 1903-ban indult Japánba. Hazatérve háromkötetes munkában számolt be utazásairól. Ahogyan az utazásáról készített könyvei{352} első kötetének második kiadásához készített Előszavában Balogh írja, mindig is a magyarság keleti gyökereinek kutatása állt érdeklődésének homlokterében, feleségével emiatt ment Japánba is. Ahogyan költői szavakkal kifejtette, különösen azért becsülte a japánokat, mert útját állták Ázsiában az orosz terjeszkedésnek: „A nap fiai útjába álltak e rettenetesnek látszó végzetszerűségnek. Széttépték napanyjuk arcza elől a sötét felhőket és a középkor sötétjétől rémüldöző nyugatnak is visszaadták a szép hajnal szebb reményét.”{353} Művében nem csupán a japán iskolák illetve, az ottani családok életébe nyújt bepillantást, hanem hosszabb részt szentelt a szigetország neveléstörténetének is.

Barátosi Balogh Benedek más, a századforduló táján született magyar (és külföldi) művekhez hasonlóan könyvében többször is kitért arra, hogy melyek a japánok legfőbb erényei, és, hogy ő személy szerint mit gondol e távoli népről. Más szerzőkhöz hasonlóan kiemelte a család, a gyerekek és a szülők, valamint az elöljárók tiszteletét, magasztalta a japánok tanulékonyságát, és a két nép általa hirdetett rokonságát közös jelzőkkel is próbálta nyomatékosan alátámasztani, például így: a japánoknak is „magyaros szalmatűz természetük van, az igaz, de, hogy emellett a komoly munkára és kitartásra is képesek, azt bizonyítja az 1867-től való történetük, hiszen ezalatt lettek európai értelemben vett kulturnéppé.”{354} Tehetségeseknek, becsületeseknek, jó utánzóknak tartotta a japánokat, akiktől viszont szerinte előljárói megtagadják az alkotás örömét.

A japán vallásról írott könyvfejezetben Barátosi Balogh teret adott a Confuciusz-féle tanítások részletesebb bemutatásának (jóllehet, kiemelve, hogy a confucianizmus nem vallás), leszögezve, hogy a „khinai tudományosság és pedagógia neki köszönhet a legtöbbet. (…) Khinának egész berendezése az ő elvein épült s az ő végzetes befolyása az, hogy a khinai nép haladásában megállott s ma sincs előbb, mint hová oly bámulatos szellemi erővel már évezredek előtt eljutott volt. Japánra is óriási befolyást gyakorolt Kelet Bölcse.”{355} Részletesen írt még a buddhizmus japán hatásáról, kiemelve, hogy ez volt a másik nagy irányzat, amely az ősi sinto hit elvesztéséhez hozzájárult. Hosszabb leírást adott a keresztény tanítások Japánban való megjelenésének és hatásának történetéről is, mindeközben érzékletesen kiemelve az ottani, vallásokkal kapcsolatos szemléletmód jellegzetességeit.{356}

Az 1867 előtti japán neveléstörténet bemutatását a könyv szerzője azért tartotta fontosnak, hogy olvasói jobban megérthessék azt, hogy mekkora fejlődési utat is járt be négy évtized alatt a – véletlen egybeesésnek köszönhetően Magyarországhoz hasonlóan éppen 1867-től – hatalmas változásokat megért távol-keleti ország. Bemutatása elején leszögezi, hogy az európai értelemben vett népnevelés a régi Japánban ismeretlen volt, a képzés szinte csakis főnemesi (kwasoku) és lovagi (shizoku) osztályok (körülbelül 6000 család) fiaira szorítkozott. Tőlük eltérő volt a – gyakran paraszti sorból kiemelkedett – papok és szerzetesek nevelése, akik gyakran tanítóként foglalkoztak a szegény sorsú gyerekekkel.{357} A szerző külön írt a rónin-iskolákról, amelyekben csekély díjazásért a lecsúszott vagy kiközösített nemesek (róninok) tanítottak. Kiemelte, hogy a legfőbb nevelő eszközük a bambuszbot volt… A műben említésre kerültek még a fejedelmek által létrehozott (koronként és uralkodóként nagyon eltérő minőségű) udvari iskolák is.{358}

Az 1867 utáni átmenet ugyancsak sajátos nézőpontú magyarázatát adta Barátosi Balogh Benedek, tulajdonképpen magának az oktatásügynek tulajdonítva a hatalmas, az élet minden területét átjáró és megrengető japán változásokat. Így fogalmazott: „A gondviselés keze látszik, ha az események csiráit nézzük, Japán újkorának a felvirágzásában. A mikádók gyerekei mellé a főnemesek hasonkorú fiai közül ősi szokás szerint, egy pár játszótársat szoktak küldeni. Igy történt ez a jelenlegi mikádóval is, aki aztán játszópajtásai közül kettővel bensőbb barátságot kötött. E két ifjú később a nagasaka-i fejedelmi iskolába került, hol sok európai ember fordult meg, sőt, a tilalom daczára, egy európai tanár is működött. Ettől megismerték a nyugat világát s ez ismereteiket közölték az aranyos rabbal – szegény mikádó játszótársukkal is. Aztán együtt terveztek; a barát megszabadítása, a nemzet megváltása volt e terv czélja, ami sikerült is nekik. Természetesen a nevelésre kellett fősúlyt helyezni az újkor legelején.”{359} Ezt követően pedig a szerző leírta azt a jól ismert folyamatot, hogy Japán hogyan bővítette két fokozatos (4-4 osztályos) rendszerűvé, általánossá téve a népoktatást, fejlesztve a közép- és felsőoktatást, a szakképzést; hogyan küldte tanulni tömegesen a tehetséges ifjakat Európába és Amerikába; illetve hogy miként hívták meg nyugati tanárok sokaságát a szigetországba és terjesztették ki a nőkre is a tanulás lehetőségét.{360}

Szeghy Ernő a fentebb már említett könyvismertetésében azt fogalmazta meg, hogy az időt, pénzt, energiát nem sajnáló Barátosi Balogh Benedek kötetei – különösen a II., a szigetország történelmét bemutató mű – nem tudományos alapokon állnak, szerzőjük jóhiszemű és jó tollú autodidakta, aki mit sem tud a kiterjedt nyugati Japán-kutatás eredményeiről (vagy legalábbis nem jelöli azokat){361}

Fináczy Ernő neveléstörténeti kézikönyveiben csak egyetlen helyen, az ókorról szóló 1906-os kötetben szerepel a japán nevelés említése, ám ott is csak annyit fogalmazott meg róla egy lábjegyzetben (hasonlóan Lubrich korábbi véleményéhez), hogy „A japánok nevelése 1868-ig azonos volt a chinaiakéval; azóta teljesen átalakult nyugateurópai minták szerint.”{362}

Ágner Lajos 1907-es, legnagyobbrészt a kínai nevelésről szóló művében{363} írt a japán nevelési eszményekről is. Könyve néhány utolsó oldalán a gyermeki kegyelet japán megfelelőjét, a kókó-t mutatta be, mint a japán erkölcsi élet, a sintoizmus fontos alapkövetelményét. Különböző kutatók nézeteit szedte csokorba az őskultusszal kapcsolatosan, rámutatva, hogy ez Japánban a legrégebbi történeti időkig visszavezethető. Kiemelten utalt Ashton Sinto or The Way of the Gods{364} című művére. A japán gyermekfelfogásról ugyanakkor Ágner kifejtette, hogy az rendkívül szeretetteljes, és az alábbiakat írta róla: „Japán a gyermekek paradicsoma. Verést ritkán kapnak és bár rakoncátlan gyermekek ott is vannak, nevelésükben főeszköz a szivre való hatás. A gyermek már az anyatejjel magába szivja Konfucius erkölcsi tanait, amelyek sajátságos módon Mózes negyedik parancsolatával egyeznek. Az ú. n. Kó vagy Kókó náluk az apa iránti tisztelet (Filial Piety). Az a kötelesség, amelyet a gyermekeknek a Kókó szab, visszatartja őket a rossztól, ösztönzi, hogy szüleiknek semmi bánatot ne okozzanak, csak örömet. Nincsen nekik tízparancsolatuk, sem egyéb rendszerbe foglalt etikai szabályzatuk, de azért nagy ereje van a Kókónak; az atya szava olyan, mint a vallásos parancs.”{365}

1911-ben jelent meg Bezdek József{366} Japán oktatásügyéről{367} című könyvecskéje. A szerző, ahogy írása utolsó lapján arról megemlékezett{368}, több jelentős hazai személy támogatásával „Föld körüli” tanulmányutat tett, ennek során jutott el az akkoriban már az európaiak érdeklődésének homlokterében álló távolkeleti szigetországba is. Japánról szóló művének már a bevezető mondata tipikus példája a kolonialista gondolkodásmódnak: „Csak negyvennégy éve annak, hogy Day Nippon népe szakított a multtal, és látva a fehér faj kultúráját, annak civilizációját magáévá tenni iparkodik s máris két nyert győzelem révén oly számottevő hatalommá fejlődött, mely nemcsak a pacifikus vizeken{369}, de másutt is érezhető.”{370} A szerző műve, ahogyan a cím is sejteti, a maga korában nem számított neveléstörténeti munkának, hiszen az akkori japán nevelés sajátosságait foglalta össze benne, ám találunk a könyvben olyan gondolatokat, amelyeket Bezdek József a régi nevelésügyről írt. Ennek egyik részlete az, hogy méltatja – ahogyan ő fogalmaz –, az „évezredes buddhista világnézet”-et, a japán szervezőkészséget és hazaszeretetet.{371} Minderről az alábbi sommás ítéletben összegzi minderről a véleményét: „…a nagy fejlődést s a hadigyőzelmet csak az iskolázás intenzív voltában látom s a japáni erkölcstörvényben – a busidóban – meg abban, hogy Konfuce és Buddha tanait a szívjóság és könyörületesség vezérli.”{372} A japán népiskolai történelemoktatásról is azt emelte ki, hogy annak fő témája a keleti történelem, és legfőbb célja „a japán karakter kidomborítása” és a hazaszeretetre nevelés.{373} A középiskolai történelemtanításról ugyanakkor ezt írta: „A történelemben a nyugati népek történetét tanítják ők már, míg mi nyugatiak őket figyelemre nem méltatjuk.”{374} A japánok a századelőn a nyelvtanulás segítségével is próbáltak közeledni a Nyugathoz: az akkori japán fiatalok idegen nyelvként a klasszikus kínai mellett közép és felső szinten is angolt, néhány helyen franciát és németet tanultak.{375}

Bezdek a középiskolai tapasztalatairól szólva még kiemelte az erkölcstan hangsúlyozott tanítását, valamint azt, hogy „sehol a világon ilyen fegyelmezett ifjuságot nem láttam, előadás alatt mint egy kőből faragott szobor figyelnek, órák között rendesek, komolyak, mindig, mindenhol s Tokyo sáncai alatt épp oly illedelmes, mint az igazgatói irodában. Csak engedelemmel szólhatnak s szólnak, fejhajtással köszönnek s minden tettük magán viseli azt a tiszteletet, mellyel egy művelt nép az iskola, a tanító iránt érez.”{376} Részletesen szólt még a (német mintájú) tornagyakorlatokról, az európai szemmel különös egészségügyi szokásokról (például arról, hogy a fűtés Japánban még az iskolákban is ismeretlen, csak faszénparazsas melegedő-fazekaknál melegedtek a gyerekek is, illetve arról, hogy milyen tisztaság uralkodott az ottani iskolákban, ahová természetesen utcai cipőben tilos volt belépni).

Az az általános érdeklődés, amely Japánnal kapcsolatosan az 1930-as években külpolitikai okok miatt hazánkban felerősödött, a nevelésügyi lapokban is érzékelhető és követhető volt. A Magyar Paedagogia 1932-ben közölt egy írást Láczer István tollából{377}, amely nem a szerző önálló írása volt, hanem egy japán szerző zürichi folyóiratban megjelent cikkének{378} a magyar nyelvű összefoglalása. Jóllehet, az írás címe nem sejteti, de a cikknek neveléstörténeti részletei is vannak. A szerző ugyanis műve elején röviden áttekintette a kereskedelmi szakoktatás történetét, utalva a Japánban tapasztalható, Európához viszonyított negyedszázados fáziskésésre. Az írásmű nagyobb hányada viszont az 1920-as évek kereskedelmiiskola-típusairól szól, tehát a saját korában nem, csak ma történeti tárgyú.

Két évvel később ugyancsak Láczer István készített egy összefoglalást a folyóiratban A japán nevelés címmel{379} a Japanese education címmel Londonban megjelent cikk{380} alapján, ennek azonban nem voltak történeti részletei.

Imaoka Dzsuicsiro{381} műfordító 1922 és 1931 között élt Magyarországon, és azon dolgozott, hogy hazánk lakóival megismertesse Japánt, és, hogy a saját országában élők is közelebb kerüljenek a magyarokhoz. Miután megtanult magyarul, mintegy 750 előadást tartott és számos (közel 800) újságcikket tett közzé magyarországi lapokban, és ezekből az 1924-29 között keletkezett publicisztikákból készült el az Új Nippon{382} című, terjedelmes kötete. A könyvről, mely nagy érdeklődést váltott ki a korabeli Magyarországon, röviddel megjelenése után a Napkelet című lap közölt ismertetést{383}, a Nyugat hasábjain pedig Török Sophie írt komoly kritikával átszőtt recenziót{384}. A kötet műfajáról az írónő ezt írta: „Elemezhetetlen műfaj ez a könyv: testvérszózat, japán statisztika, kultúrtörténeti dicsekvés, naiv ábrándok, bonyolult szertartások leírása és megint statisztika; fényképek, rajzok, vers és levélbetét, japán pszihé és magyar statisztika, Japán dicsérete és Magyarország dicsérete, hangos frázisok Magyarország tündöklő glóriájáról és csúf ellenséges és rossz hiszemű kis jellemzések a magyar társadalmi életről; vallások, filozófiák, népművészet és összehasonlító kultúrák vissza háromezer évvel – utoljára apokaliptikus rémnapok jóslata Európa és Amerika számára…”{385} A könyvet szerzője igyekezett úgy megírni, hogy kitérjen benne valamennyi, a japán történelemmel és kultúrával kapcsolatos jelenség bemutatására, és ezzel együtt az ezekkel összefüggő téves ismeretek cáfolatát is adta. Erről Török Sophie ezt írta: „Különös zamat az, ahogy a számunkra érthetetlen japán szokásokat magyar szemszögből próbálja érthetővé tenni.”{386} Ugyanakkor kritikus módon kiemelte és nevetségessé tette az írónő azt, a könyv fejezeteiben mindvégig jelenlévő, közhelyes és sztereotip megállapítással tűzdelt Dzsuicsiro-féle szemléletet, hogy Japán kultúrája a világon a legjobb: „Az Uj Nippont olvasva, általában az a benyomás támad, hogy sajátságosan jellemző a japáni népre s minden más emberfajtól megkülönbözteti, hogy a japáni tiszteli a becsületest, dicsőíti a hőst, megveti az aljast, azonfelül szereti a hegyet, mert magas, a völgyet, mert mély, a virágot, mert jószagú, a napot, mert fölkel és nota bene! éppen nekik japánoknak kel föl! és szeretik önmagukat, mert tiszták, egyszerűek és szerények, mert övék a legszebb ország, legjobb vasút, legdicsőbb császár, legjobb anya, legtöbb könyv, legszorgalmasabb munkás, legilledelmesebb gyermek, legtöbb orvos, legjobb mérnök…”{387}

Dzsuicsiro kötete számtalan (gyakran a könyvkritikában olvasható szemlélettel megfogalmazott) részletet tartalmaz a japán neveléstörténetről is. Kutatásaim szerint ezek a szövegek magyar nyelven mindmáig az egyik legteljesebb áttekintést nyújtják Japán nevelésügyének 20. századot megelőző múltjáról, hiszen hasonlóan adatgazdag, régi történelmi korokat is átfogó, önálló neveléstörténeti munka (könyv vagy tanulmány) hazánkban Japánról nem jelent meg, a számtalan pedagógiai cikk, illetve útleírás vagy történelmi ismertetés pedig túlnyomóan a japán nevelésügy Meidzsikorszak utáni sajátosságait mutatta be.

A japán szerző a japán irodalomtörténet taglalásához kapcsolódóan adott először részletesebb áttekintést a középkori japán felsőoktatási intézményekről, a dai-gakukról, kiemelve az ott tanult legkiemelkedőbb női hallgatók neveit is.{388} A kötet negyedik, a Közoktatás. A gyermek. Sport című fejezetének már bevezető mondatában leszögezi a szerző, hogy a modern japáni közoktatás kezdete 1867, és hogy ettől a régi „szellemileg és formailag teljesen eltért”.{389} Könyvében ugyanakkor kiemelte azt a japán kultúra bemutatását általában is érintő sajátosságot, hogy az oktatásügy felfutása is évezredes hagyományokban gyökerezik, és az átvett nyugati minták ezeken tudtak meghonosodni, hiszen Japánban a Meidzsi-korszak előtt is jelentős volt a fejlődés: „Az elszigetelés miatt a külföldiek azt hiszik, hogy Japánban a nevelés és oktatás a restauráció előtt egyáltalában nem fejlődött. Ez nagy tévedés. A japáni nép ezt a hosszú időt nem töltötte hiábavalóságokkal, vagy álmodozással, hanem a két legnagyobb keletázsiai kultúra – az ábrándos indiai és a praktikus kínai – egybeolvasztására fordította, hogy a mai japáni civilizáció (…) alapjait felépítse.”{390} Már a könyv keletkezésekor is neveléstörténetinek tekinthetjük azt az áttekintést, amelyben Dzsuicsiro leírta a földművesek és kézművesek, kereskedők gyermekeinek tanulási lehetőséget nyújtó, régi templomi (terakoja) iskolák és a szamurájoknak fenntartott zsuku és dózsó iskolák tartalmi jellemzőit.{391} Összekapcsolva tárgyalta a cserkészmozgalom és a busido hasonlóságait – utalva a Japánban járt Bozóky Dezső művére{392} is.{393} Ebben a fejezetben többször is határozottan kiemelte, hogy a japánok által legtöbbre tartott erények a bátorság, az őszinteség, a szeretet és a haza iránti elkötelezettség.{394}

1937-ben jelent meg Nagy Iván (1898-1977) tollából a Japán közoktatásügye{395} című könyv. A Távol Kelet című folyóirat előző évi számaiban háromrészes folytatásban{396} már leközölt írás a szerző korának japán oktatásügyét mutatja be részletes adatokkal alátámasztva, külön kitérve a szervezeti és a tartalmi sajátosságokra is. Az írás szerzője a korszak neves művelődéspolitikusa{397} volt, akinek leginkább hungarológiai munkássága ismert{398}. Sok más tiszte mellett azonban Nagy Iván alelnöke volt a Magyar-Japán Társaságnak is.

A mű – hasonlóan más korabeli munkákhoz –, rövid neveléstörténeti bevezetést is tartalmaz, elsősorban azzal a céllal, hogy az olvasó érzékelhesse azokat a hatalmas változásokat, amelyeket a „modern” Japán a „feudális” Japánt meghaladva megvalósított. Nagy Iván szerint a régi Japánban (egészen az 1860-as évekig, a Meidzsi-korszak beköszöntéig), a „klasszikus japáni nevelési elvek szerint” folyt a nevelés, ami nem állt másból, mint – a középkori Európához hasonlóan – a nemesifjak, a fegyverforgató szamurájok képzéséből. A szerző kifejtette, hogy e régi nevelés a busido-n nyugodott, amit az angol gentlemanlike, illetve a görög kalokagathosz eszményéhez hasonló tartalmúnak írt le, magyarra pedig úgy tette át, hogy „talpig férfi”.{399} Kiemelte, hogy a szamurájképzés az Európában sohasem látott magas követelmények szerint folyó testi nevelésen alapult, amelynek legfőbb eleme a lovaglás, a vívás és a dzsiu-dzsicu birkózás volt. Hangsúlyozta azt is, hogy írása megszületése idején is létezett Japánban ez a komoly testedzés, de az oktatásügy modernizációjának köszönhetően már valamennyi iskolásra kiterjesztve.{400} Nagy Iván leírta azt is, hogy a busido természetesen nem csak a test, hanem a lélek nevelését is célozta, és kiemelte, hogy ennek köszönhető a japánok „hihetetlen és számunkra, európaiak számára talán elérhetetlen fegyelmezettsége. A japáni ember arcán nem látszik meg az öröm, a fájdalom vagy a félelem. Ő megtanulta már kisgyermekkorában, hogy ezek olyan érzelmek, amelyekkel másoknak nem szabad terhére lenni.”{401} Más szerzőkhöz hasonlóan azt is kiemelte, hogy a japán hagyományok megőrzésével, és ezek mellett az európai műveltség átplántálásával az ázsiai szigetország közoktatásügye hat évtized alatt páratlan fejlődést ért el, olyan eredményeket, „amelyekkel Japán egy csapásra nemcsak utolérte, hanem kivétel nélkül messze meghaladta az összes európai államokat”.{402} A Magyar Paedagogia című folyóirat 1937-es számában{403} megjelent egy könyvismertetés Nagy Iván könyvéről. A recenzió írója ezekkel a szavakkal kezdte írását: „Ma, amikor az egész világ tekintete Távol Keletre irányul, felette időszerű ez a tanulmány…”{404}. A neveléstörténeti vonatkozások közül a cikkszerző kiemelte a busido bemutatását, és utalt a japán „fajban rejlő ősi versenyzési szellemre és tudományszomjra”{405}.

A Magyar Paedagogia című lap ezt követően ismét Japán nevelésügyéről közölt egy írást 1938-ban{406}. Ez a cikk már teljesen világossá tette, hogy a fasizálódó távolkeleti ország és Németország között milyen szoros szálak alakultak az oktatásügyet tekintve is, és a cikk szerzője a két állam jellemzőit gyakran vonta párhuzamba, két, az írása elején jelölt, Eduard Spranger (1882-1963) tollából való tanulmány{407} tartalmára támaszkodva. (A berlini filozófia-pedagógia professzor az 1937-38-as tanévben Japánban járt vendégoktatóként{408} a tokiói Japán-Német Kultúrintézetben, és az ott szerzett tapasztalatait összegezte e két munkájában.) Bevezetése elején a „kf” monogramot használó szerző ezt írta: „Mindkét kiadvány a német-japán kulturális, gazdasági és politikai közösség szolgálatában áll, amelyet a mai Németország egyik legkiválóbb gondolkodója hosszabb helyszíni szemle alapján ritka megértéssel és mély beleérzéssel párosult színes, vonzó előadásban tár az olvasó elé. Mindkettőben őszinte csodálat, elismerés és rokonérzés nyilatkozik meg Japán népe és országa iránt, amelynek érdekei és törekvései nem egy vonatkozásban párhuzamosan haladnak a németekéivel.”{409} A japánok erényeit ecsetelve Spranger kiemelte a gyermekek, illetve az ősök és elöljárók tiszteletét, a türelmességet és az önuralmat, valamint azt, hogy ott „az egyén még nem tolakodik elő, az uralkodó életegység a család”.{410} A német filozófus írásának sarkalatos része az a sommás, a magyar folyóiratban is ismertetett megállapítás, hogy a japánoknál megragadhatjuk a „tiszta szellem hármasságát”, azaz: „a Kelet bölcsességét »a bölcsesség több, mint tudomány; az európaiak amazt elveszítették, és elcserélték a merőben technikaira irányított tudománnyal«, a japán művészetei, amely nemes egyszerűséget csendes nagysággal egyesít és a világvallásnak erejét, mert egy nemzet sem állhat fenn, ha gyökereit nem ereszti a metafizikumba.”{411} A tanulmányismertetés záró mondata pedig – ugyancsak Spranger alapján arra szolgál költői magyarázattal, hogy miként jött létre a német-japán politikai közeledés: „Japán teljes tudatában van egyedülálló művelődési erejének, ez vértezi minden kívülről jövő bomlasztó fertőző befolyás ellen, ebben az elszánt akaratban rejlik az a mélyreható világnézeti rokonság, amely a nemzeti szocialista Németországot egy évvel ezelőtt összehozta Dai Nipponnal.”{412} (Spranger Magyar Paedagogiában ismertetett két írásának lényege ennyiben ragadható meg. A pontosabb kép kedvéért, kiegészítésként azonban hozzáteszem, hogy a német gondolkodónak hazájában 1937-38-ban számos, a japán nevelésről, illetve a japán és német nevelés, kultúra hasonlóságairól írott cikke jelent még meg a bemutatottakon kívül.{413} Japánnal kapcsolatos írásműveit, illetve Spranger gondolatainak ázsiai fogadtatását több szerző is elemezte már.{414})

A japán nevelésügy akkori jellemzőiről több, nem pedagógiai tárgyú sajtótermék is rendszeresen hírt adott a 20. század elejétől a 40-es évekig.{415} A cikkek közül több a japán gyerekek testi nevelésével, a japán tornászattal és sportokkal foglalkozott.{416}

A japánok műveltségéről, nevelési szokásairól írt
hazai vélemények jellemzői

A megvizsgált 19. századi magyar források a japánokat többnyire a kínaiak és az európaiak „között” álló népnek írták le mind műveltségüket, mind pedig tudományos eredményeiket, szokásaikat illetően: az előbbieknél magasabb szintűnek, a nyugatinál viszont elmaradottabbnak tételezve kultúrájukat. Bernáth Géza útleírásának alábbi sora több más műben is hasonlóan fogalmazódott meg: „Az én véleményem szerint a japánok elismerik, hogy az európaiak náluk több tekintetben magasabb műveltséggel és egyes kiválóbb jó tulajdonokkal birnak…”{417} A magyar szerzők a japánokat emellett tanulékonynak, udvariasnak, bátornak írták le.

A 20. század elejétől a magyar őshaza-kutatásokkal foglalkozó több magyar utazó is járt Japánban, akik útirajzaikban, újságcikkeikben többnyire a nevelés szempontjából is kiemelték a japánok hagyományokhoz való ragaszkodását. Barátosi Balogh Benedek, Bezdek József és mások a szigetország viszonyait látva fontos sajátosságként említették a szülők, előljárók és a gyerekek tiszteletét és a család fontosságát is. A századelőtől kezdve a II. világháborúig jól nyomon követhető a magyar és japán „jellemvonásokat”, erkölcsi tanításokat párhuzamba állító, azok hasonlóságát bizonygató írások megjelenése – honi szerzőink írásaiban éppúgy, mint a japán íróknál. Többek között azt emelték ki, hogy mindkét nép gyermekei lobbanékonyak, de hűségesek, alkotókedvük, kreativitásuk, értelmük kiemelkedő, becsületesek és büszkék. Bezdek József azt is hangsúlyozta, hogy ottjártakor mennyire tiszták, pontosak és engedelmesek voltak a japán iskolások.

Több műben megjelent a sintoizmus, a buddhizmus és a confucianizmus japán kultúrára és nevelésre tett hatása, a vallási-filozófiai irányzatok tanításaiból kibontható erkölcsi tanítások lényegének ismertetése, mint például Ágner Lajos könyvében. Számos, a magyar olvasóknak akkor még többnyire ismeretlen japán kifejezés is szerepelt (gyakran részletes magyarázattal) a korabeli munkákban, például a kókó, a busido, a daigaku, a terakoja, a dzsiu-dzsicu, a rónin, és más nevelésügyi és történelmi fogalmak.

Az 1930-as évek Magyarországán a japán-német közeledés nyomán a japán nevelés „sikerei” (többnyire német leírások tartalmára támaszkodva) kiemelt példaként szerepeltek. Az ottani testi és katonai nevelés, a hazaszeretetre ösztönző történelemtanítás nagy visszhangra találtak a háború felé sodródó országunkban.

A magyarországi neveléstörténet-írás kezdetétől fogva meglehetősen kevés figyelmet fordított a japán nevelés történetére. A 19. század második felében éppúgy, mint a 20. században mindvégig, ez a tématerület leginkább a sajtócikkek és az útirajzok leírásaiban szerepelt, amelyek közül csak kevés íródott tudományos igénnyel. Egyetemi neveléstörténeti könyveink szerzői, mint például Lubrich Ágost vagy Fináczy Ernő (a kínaiak neveléstörténetével összekapcsolva) csupán néhány gondolat erejéig írtak Japán nevelési múltjáról, a pedagógiai folyóiratokban – kiemelten a Magyar Paedagogiában –, pedig leginkább az 1930-as és 40-es években, a japán-német-magyar politikai szövetség kialakulásának időszakában szerepeltek írások, akkor is kevés utalással a neveléstörténetre vonatkozóan. A 20. század elején ugyan készült néhány olyan rövidebb lélegzetű munka, amely a japán nevelés történetét is érintette (mint például Ágner Lajos idézett műve), ezek tartalma azonban sem akkor, sem pedig azóta nem jelent meg a neveléstörténeti kézikönyvekben és a pedagógiai lexikonok szócikkeiben.

A 20-21. század fordulóján látszik bizonyos elmozdulás, hiszen több olyan fontos tanulmány és könyv is kiadásra került hazánkban, amelyek tartalmaznak a japán nevelés történetével kapcsolatos részeket. Ezek azonban ma sem minden esetben a neveléstudományhoz tartozó művek, inkább történeti összefoglalások, mint például Louis Frédéric műve, a Japán hétköznapjai a szamurájok korában{418}. Természetesen születtek a neveléstudomány körén belül is fontos művek, amelyek nevelés- és oktatástörténeti utalásai szintén kiindulópontot jelenthetnek egy későbbi összefoglaló leírás elkészítéséhez, mint például Mayerné Zsadon Éva{419}, Varrók Ilona{420} és Gordon Győri János{421} munkái.

 

Jegyzetek

    279 A könyvfejezet az alábbi tanulmány aktualizált, új adatokkal kiegészített szövegváltozata: Kéri Katalin: A japán neveléstörténet a hazai nyomtatott forrásokban. Neveléstörténet 7. évf., 2010/3-4. sz., 17-38. o. [URL]

    280 A társaság honlapja: [URL]

    281 A folyóirat honlapja: [URL]

    282 A folyóirat honlapja: [URL]

    283 A társaság honlapja: [URL]

    284 Shulman, Frank J. (ed.): Japan and Korea: An Annotated Bibliography of Doctoral Dissertations in Western Languages, 1877-1969. Frank Cass and Co. Ltd, The University of Michigan, 1970. (A mű digitális változata 2006-ban készült.) [URL]

    285 Dower, John W. – George, Timpothy S. (ed.): Japanese History and Culture from Ancient to modern Times: Seven Basic Bibliographies. Markus Wiener Publisher, Princeton, 1995. (2., javított kiadás) [URL]

    286 L. például a következő tanulmányát: Farkas Ildikó: Japán megjelenése Magyarországon a 19-20. század fordulóján. [A tanulmányt lásd még: Prae : Japán, 2009/3. sz., 15-32. o. URL] In: Farkas Ildikó, Szerdahelyi István, Umemura Yuko, Wintermantel Péter (szerk.): Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből. [URL] ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2009. 63-88. o., l. különösen a tanulmány ezen alfejezetét: Japán képe Nyugaton a XIX. század második felében. Uo. 64-66. o.

    287 L. például az alábbit: Basic Bibliography for Researches on Japanese History. [URL]

    288 Lévai Gábor: Japán magyar könyvészete. Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Keletázsiai Intézete. Budapest, 1943. Keletázsiai dolgozatok 1. [URL]

    289 L. például az alábbit: National Museum of Japanese History. [URL]

    290 Yamaji, Masanori (szerk.): Japán-kutatás Magyarországon. Múlt és jelen. ELTE, Budapest, 1996. ELTE Japán-Tanulmányok sorozat, 1. kötet. [URL]

    291 Farkas Ildikó (szerk.): Ismerjük meg Japánt! Bevezetés a japanisztika alapjaiba. Eötvös Kiadó, Budapest, 2009. [URL]

    292 L. például az alábbi tanulmányát: Noriko, Sato: A japán kultúra fogadtatása Magyarországon. [URL]

    293 Umemura Yuko: Japán magyar szemmel. In: Umemura Yuko, Fajcsák Györgyi (szerk.): Ukijo-e [URL]: Az elillanó világ képei. Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest, 2010. 14-80. o.

    294 Umemura Yuko: A két háború közötti magyar-japán kapcsolatok fejlődése. In: Kume Emiko Igaya Akiko (szerk.): A japán-magyar kapcsolatok története 1869-2009. Nihon Hangari Yuko Kyokai, Tokyo, 2010. 20-31. o.; Umemura Yuko: A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok fejlődése és alakulása. Kokusai Kankei Ronso, Tokyo, 2013/2. 1-48. o.

    295 Farkas Ildikó, Szerdahelyi István, Umemura Yuko, Wintermantel Péter (szerk.): Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből… i. m. [URL]

    296 Farkas Ildikó: Japán megjelenése Magyarországon a 19-20. század fordulóján. In: Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből… i. m. 63-89. o. [A tanulmányt lásd még: Prae : Japán, 2009/3. sz., 15-32. o. URL]

    297 Varrók Ilona: A KRE japán szak 20 éve. [URL]

    298 L. erről: Japán-kutatás Magyarországon… i. m. 7. o. [URL]

    299 A téma összefoglalását röviden l. az alábbi írásban: Csomós Éva: Nippon. [URL]

    300 Kalandjairól írt (eredetileg franciául készült, de könyv formájában angolul kiadott [URL]) emlékiratait Jókai Mór ültette át magyarra, és Benyovszky Móric gróf életrajza, saját emlékiratai és útleírásai címmel 1888-ban jelent meg. [URL]

    301 Széplaki Erneszt: A Japán birodalom. Japán irományok után Klaproth. Tudomány Tár. 1834/III. 146-160. o. [URL]

    302 Farkas Ildikó: Japán megjelenése Magyarországon a XIX-XX. század fordulóján. In: Farkas Ildikó – Szerdahelyi István – UmemuraYuko – Wintermantel Péter (szerk.): Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből… [URL] i. m. 67. o. Az idézett cikksorozat a következő: Hunfaly János: Japán és népe. Budapesti Szemle [1. közlemény: 1869. 13. k., 42. sz., 174-204. o. URL] [2. közlemény: 1869. 13. k., 43-44. sz., 277-322. o. URL] [3. közlemény: 1869. 14. k., 45. sz., 59-82. o. URL] [4. közlemény: 1869. 14. k., 46-47. sz., 129-160. o. URL]

    303 Megjegyzés: Lázár Gyula számos, hasonló ország-történelmi összefoglalót is készített a 19. század végén, többek között például Anglia, Oroszország, a török birodalom és Fiume történetéről.

    304 Zichy Ágost: Tanulmány a japáni művészetről. Építészet, szobrászat, festészet. 18 fametszettel. A M. T. Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1879. Megjegyzés: A mű digitalizált változatát l. az alábbi honlapon: [URL]

    305 L. pl.: Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japán, China, Tibet és Burma országokban. Révai, Budapest, 1882. [URL]

    306 L. ennek részletes kifejtését itt: Farkas Ildikó: Japán megjelenése Magyarországon… i. m. 69-74. o. [A tanulmányt lásd még: Prae : Japán, 2009/3. sz., 15-32. o. URL]

    307 A japán nyelv oktatásának hazai történetéről és legfontosabb szakirodalmáról l. az alábbi tanulmányt: Noriko, Sato: A japán nyelvoktatás története és helyzete Magyarországon a nyelvkönyvek tükrében. [URL]

    308 Szeghy Ernő dr.: Japán – történelmi, földrajzi és néprajzi vázlatok. Budapest, 1905., továbbá cikkek tőle: A japáni kert. Budapesti Hírlap, 21. évf., 1. sz., 1901. január 1., 2-5. o. [URL]; A japán gondolkodás és jellem főbb vonásai. Katholikus Szemle, 17. k., 2. füz. (február), 1903, 126-144. o. [URL]; Utazás Siámban. Katholikus Szemle, 18. k., 6. füz. (junius), 1904, 572-589. o. [URL]; A kat. egyház helyzete Japánban. Katholikus Szemle, 18. k., 7. füz. (szeptember), 1904, 617-633. o. [URL]; A japánok vallási élete. Katholikus Szemle, 20. k. 8. füz. (október), 1906, 806-819. o. [URL]

    309 Teleki Pál 1911-ben megjelent műve, az Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című könyv a kor geográfiai irodalmának egyik kiemelkedő műve volt, elnyerte a magas francia elismerést, a Jomard-díjat.

    310 Megjegyzés: a szerző, az író és grafikus Akantisz Viktor neve nem szerepel ugyan az alábbi könyvben: Japán. Gyakorlati japán-német-magyar beszélgetésekkel, hét eredeti japán írástáblával. Budapest, 1905. [URL] (Rozsnyai gyors nyelvmesterei bármely nyelv alapos elsajátítására a tanító nélkül.), ám Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái című műve I. kötetében (Új sorozat, Budapest, 1939.), az 519-520. oldalon található hasábon őt említi e nyelvkönyv szerzőjeként is a Rozsnyai Kálmán-féle sorozatnál. Ezt az információt először Koósz István közölte a Magyar Nyelv című folyórat Levélszekrény rovatában (2004/december, C/IV. 512. o. [URL]), kiegészítve Senga Toru egy korábbi írásának (Dzsúdzsucu és dzsúdó. 2. rész, Magyar Nyelv 2003/3. 316. o. [URL]) adatait.

    311 Ágner Lajos: A japán szókincs európai elemei. Budapest, 1906.

    312 A múzeum ma a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum nevet viseli. Honlapját l. az alábbi címen: [URL]

    313 L. erről: Csoboth Éva i. m. (osz. n.)

    314 L. még ennek történetéről: Bincsik Mónika: A budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum japán gyűjteményének kialakulásához és korai történetéhez. In: Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből… i. m. 89-101. o. [URL]

    315 Farkas Ildikó: A Magyar-Nippon Társaság. In: Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből… [URL] i. m. 226-247. o.

    316 Japán-kutatás Magyarországon… i. m. 8. o. [URL]

    317 Farkas Ildikó: A magyar-japán kulturális kapcsolatok jellege a két világháború közötti korszakban. In: Yamaji, Masanori (szerk.): Japán-kutatás Magyarországon… [URL] i. m. 21-32. o. és Uő: Japán megjelenése a két világháború közötti Magyarországon. In: Tanulmányok a magyar-japán kapcsolatok történetéből… [URL] i. m. 186-216. o.

    318 Japán-kutatás Magyarországon… i. m. 23. o. [URL]

    319 Uo. 24. o.

    320 Uo. 29-31. o.

    321 Ezek bibliográfiáját l.: Távol Kelet 1937; Japánra vonatkozó magyar nyelven megjelent művek bibliográfiája 1937-1942. Nagy Kelet-Ázsia, Budapest, 1943.; Lévai Gábor (szerk.): Japán magyar könyvészete. Budapest, 1943. Keletázsiai dolgozatok 1. füzet. [URL]

    322 A 19-20. század fordulóján keletkezett, főbb művek elektronikus katalógusát l.itt: [URL]

    323 History of Japanese Education I-III. Center for Research on the History of Japanese Education, Indiana University, Bloomington, 1999.; 2000. és 2008. A kötetek elektronikus változata szabadon elérhető az alábbi oldalon: [URL]

    324 Passin, Herbert: Society and Education in Japan. Teachers College Press, New York, 1965.

    325 Nakauchi Toshio – Katsuta Shiuchi: Japanese Education. ISEI, Tokyo, 1986. Megjegyzés: A mű megtalálható az OPKM állományában, azonosítója: A313.012. A mű 1995-ös kiadásának elektronikus változata maradványai már csak az archive.org webarchivumában érhető el: [URL]

    326 Dore, Ronald Philip: Education in Tokugawa Japan. University of California Press, Berkeley and Los Angeles, 1965. [URL]

    327 Például az alábbi könyvfejezet: Dore, Ronald Philip: The Legacy of Tokugawa Education. In: Jansen, Marius B. (ed.): Changing Japanese Attitudes Toward Modernization. Princeton University Press, 1969, 99-132. o. [URL]

    328 Rubinger, Richard: Private Academies of Tokugawa Period. Princeton University Press, Princeton, New Jersey, 1982. [URL]

    329 Roden, Donald T.: Schooldays in Imperial Japan: A Study in the Culture of a Student Elite. University of California Press, Berkeley, 1980.

    330 Shields, James J. Jr. (ed.): Japanese Schooling. Patterns of socialization, equality, and political control. The Pennsylvania State University Press, University Park, PA, 1989. [URL]

    331 Nagai, Michio: Westernization and Japanization: The Early Meiji Transformation of Education. In: Shively, Donald (ed.): Tradition & Modernization in Japanese Culture. Princeton University Press, Princeton, New Jersey, 1971. 35-76. o. [URL]

    332 Duke, Benjamin: The History of Modern Japanese Education. Constructing the National School System, 1872-1890. Rutgers University Press, New Brunswick, NJ. 2008. [URL] Megjegyzés: kiemelten köszönöm Magai Hanna segítségét a japán neveléstörténet kortárs szakirodalmának precízebb feltárása vonatkozásában.

    333 Burton, Marguerite Ernestine: The Education of Women In Japan. Fleming H. Revell Company Subjects, 1914. 3-9. o. [URL]

    334 L. erről például a következő művet: Hideo Kojima: The History of Children and Youth in Japan. In: Koops, Willem – Zuckerman, Michael (eds.): Beyond the Century of the Child. Cultural History and Developmental Psychology. PENN, University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 2003. 112-135. o. [URL] A témához kapcsolódóan l. az alábbi tanulmányt: Papp Melinda: A korai gyermekkor rítusai Japánban és a hozzákapcsolódó hagyományos népi hitvilág. In: Távol-keleti tanulmányok, 3. évf. 2011/1-2. Távol-keleti Intézet, Budapest, 2013. 227-248. o. [URL]

    335 L. például: Katagiri, Yoshio: The Study of the History of Education in Japan. Paedagogica Historica: International Journal of the History of Education, 1477-674X, 1994, Volume 30, Issue 2. 637-644. o. [URL]

    336 Okuda, Shinjo and Hishimura, Yukihiko: The development of secondary education in Japan after World War II. Higher Education, 1983, Volume 12, Number 5. 567-578. o. [URL]

    337 Bary, Theodore William de – Keene, Donald – Tanabe, George – Varley, Paul (ed. 2005): Sources of Japanese Tradition. Vol. 1. From earliest time to 1600. Columbia University Press, New York. [URL]; Bary, Theodore William de – Gluck, Carol – Tiedemann, Arthur E. (comp.): Sources of Japanes Tradition. Vol. 2. 1600 to 2000. Columbia University Press, New York, 2005. [URL]

    338 L. például: Overviews of the History of Japan’s Education. (1. rész: 13-52. o.) In: The History of Japan’s Educational Development. Institute for Internatonal Cooperation, Japan Internatonal Cooperation Agency (IIC – JR 03-27), march 2004 [Címlap, tartalom, stb.: URL] [1. rész: URL] [2. rész: URL] [3. rész: URL] [Források: URL] [Hátlap: URL]

    339 L. például a következő híreket: A japán ifjúság katonai kiképzése. Magyar Katonai Szemle, 5. évf., 1. negyedév, 1935, 287. [URL]; A japán ifjúság katonai előképzése. Magyar Katonai Szemle, 5. évf., 4. negyedév, 1935, 278. o. [URL]; A japán orvosképzés. Magyar Katonai Szemle, 10. évf., 2. negyedév, 1940, 559. o. [URL]

    340 Akantisz Viktor: Japán mesék az ifjúság számára. Szent István Társulat, Budapest, 1901.

    341 Dr. Hegedüs (…): A nagy világ népei : Népismei tanulmányok : IV. Dsapanok. Vasárnapi Ujság, 2. évf., 42. sz., 1855. október 21. 336-338. o. [URL]

    342 Uo. [URL]

    343 S.(ámi) L.(ajos): Japán irodalma és könyvkereskedése. Vasárnapi Ujság, 15. évf., 49. sz., 1868. december 6., 587-588. o. [URL]

    344 Uo. 587. o. [URL]

    345 Japán hajdan és most IV. : Gyereknevelés. Tornászat. Társasjátékok. Vasárnapi Ujság, 22. évf., 38. sz., 1875. szeptember 19., 599-600. o. [URL]

    346 Uo. 599. o. [URL]

    347 Uo. 599. o. [URL]

    348 Uo. 599. o. [URL] A költemény fordítását a cikk szerzője ilyen módon közölte: „A szin és élet mulékonyak. De mi is lehetne ezen a világon állandó? A mai nap a semminek mély örvényében enyészett el. Egy álom töredékeny képe volt az; legcsekélyebb nyugtalanságot sem okozhat nekünk.”

    349 Somogyi Géza: A japán nevelés. Magyar Pædagogia, 10. évf., 1901. 414-429. o. [URL]

    350 Garamszegi Lubrich Ágost: A nevelés történelme. I. Budapest, 1874. 18. o. [URL]

    351 Róla l.: Diószegi Vilmos: Egy magyar mandzsu-tunguz kutató : Baráthosi Balogh Benedek † Ethnografia, 58. évf., 1947, 144-146. o. [URL]

    352 Barátosi Balogh Benedek: Dai Nippon – Kelet csodái. I. Magyar Kereskedelmi Közlöny, Budapest, 1906. [URL] Megjegyzés: a műről több korabeli könyvbemutatás is született: Szeghy Ernő: Dai Nippon. Könyvismertetés. Katholikus Szemle, 21. évf., 1907/7. sz. 763-765. o. [URL]; Ágner Lajos: Dai Nippon. Budapesti Szemle, 126. k., 353. sz., 1906, 305-308. o. [URL]; Cholnoky Jenő: Balogh Benedek, barátosi: Dai Nippon. Földrajzi Közlemények, 34. kötet, 1906/5. 193-195. o. [URL]; Barátosi Balogh Benedek könyve (Dai Nippon) Japánországról. Századok, 1906/2. 179-180. o. [URL]

    353 Uo. 6. o.

    354 Uo. 209. o.

    355 Uo. 237. o.

    356 Uo. 252-253. o.

    357 Uo. 324. o.

    358 Uo. 325. és 326. o.

    359 Uo. 326. o.

    360 Uo. 326-327. o.

    361 Szeghy i. m. 764. o.

    362 Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története. Hornyánszky Viktor Könyvkiadóhivatala, Budapest, 1906. 12. o. [URL]

    363 Ágner Lajos: A kinai nevelés. Vértes Adolf Könyvnyomdája, Jászberény, 1907. [URL]

    364 Aston, William: Sinto or The Way of the Gods. Longmans, Green and Co., New York and Bombay, 1905. [URL]

    365 Ágner: A kinai nevelés… i. m. 68. o. [URL]

    366 Bezdek József több, földrajzi illetve nevelési tárgyú írásmű kiadásában közreműködött a 20. század első felében. 1913-ban jelent meg A piramisoktól a felhőkarcolókhoz (Fritz, Vác, 1913) című útirajza [URL]. Ő volt az egyik szerkesztője a Zsebatlasz és Magyar Földrajzi Évkönyv (Magyar Földrajzi Intézet, Budapest, 1924. [URL]) című könyvnek, 1934-ben A Velencei-tó címmel írt ismertetést, és közreműködött íróként a Földgömb című lapban is.

    367 Bezdek József: Japán oktatásügyéről. Athenaeum, Budapest, 1911. [URL]

    368 Uo. 18. o. [URL]

    369 Értsd: Csendes-óceán

    370 Bezdek i. m. 1. o. [URL]

    371 Uo. 1. o. [URL]

    372 Uo. 1. o. [URL]

    373 Uo. 7. o. [URL]

    374 Uo. 12. o. [URL]

    375 Uo. 11. és 16. o. [URL]

    376 Uo. 9. o. [URL]

    377 Láczer István: A kereskedelmi oktatás Japánban. Magyar Paedagogia, 41. évf., 1932/1-4. sz. (január-április), 150-152. o. [URL]

    378 Uchiike, R.: Commercial Education in Japan. International Review for Commercial Education, 1931.

    379 Láczer István: A japán nevelés. Magyar Paedagogia, 43. évf., 1934/7-8. sz. 142-144. o. [URL]

    380 Japanese education. The Contemporary Review, 1933.

    381 Dzsuicsiro többek között japán nyelvre fordította Madách Imre: Az ember tragédiája című művét, készített egy finn-japán és egy magyar-japán szótárat is. Életútjáról l. az alábbi műveket: Umemura, Yuko: A Japán-tengertől a Duna-partig: Imaoka Dzsúicsiró életpályája a magyar-japán kapcsolatok tükrében. Gondolat, Budapest. 2006. [URL | Lásd még Palanovics Norbert könyvismertetését. In: Kül-Világ 3. évf., 2006/3-4. sz., 119-123. o. URL] ; Balassa Zoltán: A magyar nép japán barátja. Tarjányi Eszter – Andor Csaba (szerk.): I. Madách Szimpózium. A Palócföld és a Madách Irodalmi Társaság közös kiadása, Salgótarján – Budapest, 1995 [URL]

    382 Dzsuicsiro, Imaoka: Új Nippon. Athenaeum, Budapest, é. n. (1929). [URL] (Lásd még Török Sophie könyvismertetőjét. Nyugat, 23. évf., 5. sz., 1930. március 1. [URL])

    383 (Szerző jelölése nélkül): Új Nippon. Imaoka Dzsuicsiro könyve. Napkelet, 8. évf., 12. sz., 1930. december 1., 1187-1189. o. [URL]

    384 Török Sophie: Új Nippon. Imaoka Dzsuicsiro könyve. Nyugat, 23. évf., 5. sz., 1930. március 1. [URL]

    385 Uo. (osz. n.) URL]

    386 Uo. (osz. n.) URL]

    387 Uo. (osz. n.) URL]

    388 Dzsuicsiro i. m. 101-102. o.

    389 Uo. 128. o.

    390 Uo. 128-129. o.

    391 Uo. 129. o.

    392 Bozóky Dezső: Két év Kelet-Ázsiában. Utirajzok, 1-2.: 1. China, Korea. 2. Japán. Nagyvárad, 1911. [URL]

    393 Dzsuicsiro i. m. 138-141. o.

    394 Többek között ebbe a fejezetbe – ami eredetileg egy 1928-as rákosszentmihályi, az ottani cserkészeknek tartott előadás szövege – szőtte bele Dzsuicsiro abbéli reményét, hogy „Csonka-Magyarországból”, melynek csak a becsülete maradt, a „magyar busido szellemű ifjúság” segíségével újjászületik majd a Nagy-Magyarország… Uo. 141. o.

    395 Nagy Iván: Japán közoktatásügye. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, Budapest, 1937. Távol Kelet Könyvtára 2.

    396 Távol Kelet, 1936/1-3. sz., 58-71. o.; 1936/4-6. sz., 156-164. o.; 1936/7-10. sz., 253-260. o.

    397 A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium egyetemi ügyosztályán dolgozott az 1930-as években. Életrajzáról részletesen l.: Kemenesaljai Életrajzi Lexikon. [URL]

    398 Ennek köszönhetően 1941-ben a pécsi egyetemen magántanári képesítést nyert. L. például az alábbi műveit: Öt világrész magyarsága. Budapest, 1935. [URL]; A magyar diák külföldön egykor és most. Debrecen, 1935.; Az amerikai magyarság. Pécs, 1939. stb.

    399 Nagy Iván: Japán közoktatásügye. I. Távol Kelet, 1937/1-3. sz. 58. o.

    400 Uo. 58. o.

    401 Uo. 59. o.

    402 Uo. 60. o. (Megjegyzés: Nagy Iván eredeti szövegében az itt kiemelt részletek dőlt betűvel szerepelnek.)

    403 „kf”: Vitéz Nagy Iván: Japán közoktatásügye. Magyar Paedagogia, 46. évf., 1937. 275-276. o. [URL]

    404 Uo. 275. o. [URL]

    405 Uo. 276. o. [URL]

    406 „kf”: (cím nélkül) Magyar Paedagogia, 1938/5-6.. sz. (május-június) 168-170. o. [URL]

    407 Erinnerungen an die Gedenktage für Jiro Harada, der verstorbenen Gründer der Stiftung „Harada-Sekizenkai”. Japán-Német Orvosi Társaság kiadása, Tokió, 1937. és Spranger, Eduard: Japanische Kulturfragen. Nippon, 4/1. Buchdruckerei Oskar Puchelt, Berlin, 1938.

    408 L. erről: Eduard Spranger. [URL] 27-33. o.

    409 „kf” 1938 i. m. 168. o. [URL]

    410 Uo. 169. o. [URL]

    411 Uo. 169. o. [URL]

    412 Uo. 169-170. o. [URL]

    413 L. például: Spranger, Eduard (1937): Ansprache im Auditorium in Matsuzaka am 7. April 1937. ; Uő.: Brief aus Kyoto (1937); Uő.: Gru an die japanishe Jugend (1937); Uő.: Kulturprobleme im gegenvärtigen Japan und Deutschland (1938); Uő.: Das ewige Japan (1938); Uő.: Japan zwischen den Zeiten (1938); Uő.: Laieneindrücke wom religiösen Leben in Japan (1938); Uő.: Ein japanischer Klassiker der Pädagogik (recenzió, 1942); Uő.: Begegnungen mit japanischen Philosophen (1943). Spranger teljes bibliográfiáját l.: Ortmeyer, Benjamin: Eduard Spranger und die NS-Zeit. [URL]

    414 L. például az alábbi tanulmányokat: Kracht, Klaus: Nishida und die Politik. Japonica Humboldtiana 2001/5. sz. 205-250. o. (különösen 211-215. o.) [URL]; Nagai, K.: Die Rezeption Der Theorien Eduard Spranger in Japan. Pädagogische Rundschau, 1983/37. 453-460. o.

    415 L. például a következő cikkeket: B(átky) Zs(igmond): Japán iskolások száma. Földrajzi Közlemények. 33. k., 1. füz., 1905, 27. o. [URL]; Bán Aladár: Iskolai nevelés Japánban. Turán. 1930, 41-42. o.; Japán elemisták kiállítása a magyar fővárosban. Külügyi Szemle, 1934. 194. o.; Nagy Iván: A japán népoktatás. Néptanítók Lapja, 68. évf., 1. sz., 1935. január 1., 9-10. o. [URL]; Uő.: Japán közoktatásügye és leánynevelése. Magyar Női Szemle, 1939. augusztus

    416 L. például az alábbi írásokat: Cselőtei Lajos: Kano igazgató a japán testnevelésről. Légrády, Budapest. 1909.; Uő.: A japán rendszerű torna alapgyakorlatai. Szt. István Társulat, Budapest, 1920.; Bodolay István: Djudo. A japánok által használt önvédelem. A japán testi nevelés vázlatos ismertetése… Grünsberger, Pécs, 1911.

    417 Bernáth Géza: Kelet Ázsiai utazás. Athenaeum, Budapest, 1873. [URL]

    418 Frédéric, Louis: Japán hétköznapjai a szamurájok korában. 1185-1603. Gondolat, Budapest, 1974. [URL]

    419 Mayerné Zsadon Éva: Japán oktatási rendszere. OPKM, Budapest, 1986.

    420 Varrók Ilona: A japán oktatás története az ókortól a modern korig. In: Farkas Ildikó (szerk.): Ismerjük meg Japánt! Bevezetés a japanisztika alapjaiba… i. m. 63-85. o. [URL]; Uő.: A japán oktatás történelmi, társadalmi és filozófiai háttere. Iskolakultúra, 2004/2. sz. 91-96. o. [URL]

    421 Gordon Győri János: Az oktatás világa Kelet- és Délkelet-Ázsiában: Japán és Szingapúr. Gondolat, Budapest, 2006. (Lásd még Tódor Erika Mária könyvismertetőjét. In: Magiszter, 2008/nyár [URL])

 


Forrás: Kéri Katalin: Adatok és művek a nem nyugati kultúrák neveléstörténetének kutatásáról (historiográfiai áttekintés).
PTE BTK, Neveléstudományi Intézet, Pécs, 2015, 81-108. o.

Reklámok
 
%d blogger ezt kedveli: