Prof. Dr. Kéri Katalin

PTE BTK Neveléstudományi Intézet – a http://kerikata.hu modernizált változata

Globális történelem és összehasonlító történeti módszer

Forrás: Kéri Katalin: Adatok és művek a nem nyugati kultúrák neveléstörténetének kutatásáról (historiográfiai áttekintés).
PTE BTK, Neveléstudományi Intézet, Pécs, 2015, 27-45. o.

Letöltés: [.pdf] [.txt] [stream] [.epub] [.mobi] [.html] [.zip]


 

Könyvünknek ebben a bevezető fejezetében néhány korabeli műre történő utalással szeretnénk röviden vázolni azt, a történettudomány kialakulására és kezdeti időszakára jellemző szemléletmódot, amely kétségkívül hatással volt az első hazai és külföldi neveléstörténészekre is kutatásaik és szakírói munkásságuk során. Ez a történetfilozófiai-historiográfiai bevezetés jól mutat rá arra, hogy napjaink neveléstörténettel foglalkozó kutatóinak történeti értelemben van mire támaszkodniuk a nem nyugati kultúrák bemutatása, illetve (tágabban) az összehasonlító történeti vizsgálódások szempontjából.

Átfogó és összehasonlító világtörténet a felvilágosodás századában

A globális látásmód igényével fellépő történetírói munkákra Iggers szerint nem csupán az újabb időkben találhatunk példákat. A nagy földrajzi felfedezések időszakától kezdve Európa folyamatosan szembesült azzal, hogy a kontinens területén kívül milyen nagyszámú és változatos kultúrájú nép, népcsoport él, és ez hatott az európai múlt-felfogásra is. Amikor a 18. században sorra születtek az Európán kívüli területekről szóló történeti munkák, akkor a kontinens szerzői sok esetben azokat a bemutatási formákat választották, amelyek már az ókortól fogva formálódtak (az antikvitás idején az ázsiai területek leírása vonatkozásában). Hérodotosz, Hippokratész, Arisztotelész, Sztrabón és mások nyomán azonban az ókor és középkor évszázadai alatt az európai gondolkodás – más területekre vonatkozó ismereteit illetően – messze jutott. Miként Leonard Gordon írja egy, a felvilágosodás kori Ázsia-képről készített tanulmányában: az ókortól megörökölt sztereotípiák módosultak, gazdagodtak az utazóknak, misszionáriusoknak és távoli vidékeket bejárt kereskedőknek köszönhetően.{45}

1736-ban készült el – egy angol történész-csoport közös munkájaként – az az átfogó világtörténet, amelynek háttérmunkálatait éppen a földrajzi tudás jelentős gyarapodása tette lehetővé Universal History from the Earliest Account of Time to the Present címmel. Ebben Európán kívül Ázsia, Afrika és Amerika történetének bemutatása is helyet kapott.{46}

Franciaországban ugyanebben az időszakban több világtörténeti összefoglalás is született, és ezek abból a szempontból is kiemelt említést érdemelnek, hogy hatásuk jól kimutatható az első, 18. századi magyarországi világtörténeti munkák esetében.{47} Penke Olga könyvében az alábbi három, felvilágosodás kori francia világtörténeti munkát vonta elemzés alá: Voltaire Essai sur les moeurs et l’esprit des nations et sur les principaux faits de l’histoire depuis Charlemagne jusqu’ à Louis XIII (Tanulmány a nemzetek szelleméről és erkölcseiről, valamint a történelem legfontosabb tényeiről Nagy Károlytól XIII. Lajosig), amelynek első változata 1745-ben született, ám a kutatók „az 1756-os kiadást tekintik referenciaszövegnek, amelyhez azonban a történetíró még több mint egy évtizeden át fűzött kiegészítéseket”{48}; továbbá Millot abbé Elements d’histoire générale (A világtörténelem alapismeretei) cimű, 1772-73-ban megjelent világtörténetet, valamint Raynal abbé Histoire philosophique et politique des Établissements et du Commerce des Européens dans les Deux Indes (Az europaiak kereskedelmének és gyarmatosításának filozofikus és politikai története a két Indiákon), amely 1770-ben jelent meg, javított és bővített kiadásai pedig 1774-ben es 1780-ban.{49} Ez utóbbinak különösen nagy hatása volt hazánkban.{50} A korszak „enciklopédikus” felfogása ezeknél, és további műveknél is érvényre jutott.{51}

A térben és időben is kiszélesedő világtörténet-írás számos jellemzője közül kiemelhető a nem európai népek felé történő nyitás. Miként Penke Olga is idézi fentebb említett művében{52}, monumentális alkotások jelentek meg misszionáriusi és utazói emlékek összegyűjtésének köszönhetően. A jezsuiták nagy hatású Lettres édifiantes et curieuses écrites des missions étrangères{53} című, 1702 és 1776 között megjelentetett 34 kötetes, vagy Prévost abbé 1746 és 1759 között kiadott, 15 kötetből álló Histoire générale des voyages című munkája is említhető példaként. Az előbbi, jezsuiták által írott levelekből szerkesztett mű kontinensünk gondolkodóinak segített felfedezni az olyan „egzotikus” területek történelmét, mint amilyen Kína és a Távol-Kelet, Perzsia, India vagy egyes latin-amerikai területek, például Paraguay. Voltaire és Montesquieu is ebből a kötetsorozatból merítették ázsiai történelmi ismereteiket, és mások mellett elismerően szólt a jezsuiták könyvből megismert tevékenységéről Leibniz. A térképekkel is ellátott mű egészen más történeti-földrajzi gondolkodást, más történeti szemléletet kívánt, mint a legtöbb korábbi históriai munka. A távoli népek erkölcseit, szokásait, vallásos nézeteit is bőven ecsetelő mű fontos küldetést töltött be azzal is a felvilágosodás kori Európa gondolkodásmódjának formálódásában, hogy kontinensünk anyagi és szellemi javai mellett másféléket is felmutatott, relativizálva így az európaiak szokásait és erkölcseit.

Prévost abbé könyvei, az utazások történetét a 15. századtól bemutató, képekkel, térképekkel illusztrált sorozat fejezetei szintén nagyon változatos, Európában korábban alig ismert vagy említett földrajzi területeket hoztak közel a 18. századi európai olvasókhoz.

A német szerzők közül is számos említhető a 18. században azok közül, akik komoly történeti, történetfilozófiai munkáikban átfogó, valóban egyetemes szemléletű történeti bemutatást tártak az olvasók elé. Struvius (1671-1738) például, bár általunk tanulmányozott művében nem lépett túl Európa határain, kontinensünket igen alaposan bemutatta, beleértve a hagyományosan tárgyalt spanyol, angol, francia történelem mellett Oroszország, Svédország és Dánia történetét is.{54}

A német filozófia 18. századi kiemelkedő alakja, Herder (1744-1803) nem csupán mai elemzői, hanem már saját kortársai szerint is jelentősen hozzájárult a glóbusz-szintű történeti gondolkodás 18. századi kialakulásához. Fontos érdeme volt, hogy a történelmet folyamatos fejlődésként ábrázoló (francia) racionalista felfogást árnyalta, és a különböző népek történelmét vizsgálva történetfilozófiai gondolataiban rámutatott arra, hogy „a fejlődés bonyolultabb és dialektikusabb, mint a francia felvilágosítók vélték: nem lineáris és harmonikus evolúció, hanem viszonylag önálló fokozatokra oszló, szakaszos mozgás, amely saját immanens törvényeit követi, ezek pedig a különböző társadalmakban különbözőképpen érvényesülnek. A társadalom öntörvényű fejlődése minden nép és kultúra fejlődésére egyaránt érvényes.”{55} Ahogyan Herder neves hazai elemzője, Rathmann János írta, a herderi szemléletmód „az összes kis népeket, a »periférikus« kultúrákat is rehabilitálta, hiszen minden népnek autonóm, egyéni értéket tulajdonít.”{56} Herder már az Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról című – eredetileg 1784-91 között több részben megjelent, végül töredékben maradt – műve Bevezetőjében leszögezte, hogy egy korábbi, Ez is az emberi művelődés történetfilozófiája című írásából kortársai több könyvben is idézték (olykor neve említése nélkül) bizonyos gondolatokat, éppen ezért fontosnak tartotta nyomatékosan kifejezni, hogy „nekem sohasem jutott eszembe, hogy néhány allegórikus szóval, mint az emberi nem gyermekévei, ifjúsága, férfi- és öregkora, amelyeknek egymásutánja nem sok népre alkalmazható a Földön, kijelölhetném azt a hadiutat, amelyet a kultúrtörténet, nem is szólva az egész emberi nem történetének filozófiájáról, biztos lábbal femérhetne. A Föld melyik népének nincs saját kultúrája?”{57} Ebből az idézetből is kitűnik, hogy az emberiség, az egyes országok, népek történetének az emberi életkor szakaszaihoz való hasonlítása már a 18. század végén közkeletű volt Európában. Források sokasága támasztja alá, hogy ez a gondolat a 19. században is mindvégig jelen volt számos egyetemes (nevelés)történeti műben. Mindemellett maga Herder sem vetette ezt el egészében, hiszen például az Elmélkedések az emberiség történetéről{58} levelében így írt: „Földkerekségünkön még ma is elevenen él az emberiség minden korszaka. Bizonyos népek a gyermekkorukat élik, mások ifjúságukat vagy férfikorukat, és ez valószínűleg még sokáig így lesz…”{59}

Herder történetfilozófiai művében fenti gondolatai szellemében tág helyet kaptak a nem-nyugati típusú kultúrák. Kötetének Tizenegyedik könyv című fejezete Ázsia különböző államainak a történetéről íródott. Szerepelt ebben Kína, Kokinkína, Tonkin, Laosz, Korea, a keleti tatár területek, Japán, Tibet és Hindusztán (India) múltjának bemutatása. E rész bevezető soraiban is olvashatunk arról, a számos más történeti munkában is megtalálható gondolatról, hogy egy-egy nép kulturáltságának foka a környezeti-éghajlati viszonyoktól függ. Így írt Herder: „A szükség és a környezet tette az embereket barbárokká; a valaha megszokott gondolattalan életmód megrögződött az elszigetelt vagy kóborló törzsekben, és a faragatlan erkölcsű népekben kialakította azt a szinte örökös nemzeti jellemet, amely annyira megkülönbözteti az észak-ázsiai törzseket a déliektől. Mivel ez a középső hegyvonulat Noé megkövült bárkája, féltekénk csaknem minden vad fajtájának eleven állatkertje, lakóinak is az állatok szelíd pásztoraiként vagy vad idomáraiként kellett élniök.”{60} Kína jellemzése a korabeli német geográfiai irodalomra támaszkodó földrajzi bemutatással kezdődik, és Herder kiemelte a különböző vallások egymás mellett élését a hatalmas birodalomban. Rámutatott arra, hogy miként ferdítették el európai munkák a kínai kultúra magasszintű eredményeit: „Közismertek a kínai államrend előnyös oldalai, amelyekről kiváltképpen a misszináriusok tudósították Európát, és amelyeket nemcsak a spekulatív filozófusok csodáltak meg, hanem az államférfiak is szinte politikai eszményként tiszteltek; míg az emberi vélekedések árama, mely ellentéteken át, egyik pólustól a másikig sodródva tör előre, fel nem ébresztette a hitetlenséget, és nemcsak magas kultúrájukat akarta megtagadni a kínaiaktól, hanem még különleges tulajdonságaikat is.”{61} Műve eme részéhez fűzött jegyzetapparátusa különösen gazdag, Herder jól láthatóan ismerte és behatóan tanulmányozta a nagy ázsiai ország történetéről szóló európai (latin és francia nyelvű) írásokat. Herder az elsők között adott kontinensünkön összefoglalást a kínai nevelés történetéről, kiemelve az idősebbek és az elöljárók tiszteletének kötelességét, és azt, hogy az modoros volt, és nem fejlesztette kellően a gondolkodást, inkább csak az utánzásra és engedelmességre tanított.{62} Némileg ellentmondva saját korábbi kijelentéseinek, Herder „gyermeteg” berendezkedésűnek, évezredek óta mozdulatlannak, „bebalzsamozott múmiának” nevezte Kínát, illetve ezt írta: „e népnek a fejlődése a Föld annyi más népéhez hasonlóan, úgyszólván a gyermekkorban elakadt, mivel az erkölcstannak (…) a mechanikus hatása örökké megakadályozta a szellem szabad előrehaladását, és a despotikus birodalomban nem akadt egy második Konfuciusz.”{63} (Ezekkel a kijelentéseivel az is részben ellentmond, hogy más országok mégis Kínát tekintették példaképüknek a történelem során.)

Herder Indiáról is külön fejezetet készített munkájában, utalva rá, hogy történelméről a 18. század végén még nem lehetett sokat tudni Európában. A brahmanikus vallás szellemében kiteljesített nevelésről a porosz szerző olyan elismeréssel szólt, amelynek a későbbi neveléstörténeti irodalomban már nem látjuk példáját. „Gyermekeik gyengéd nevelésben részesülnek, de nem maradnak tudatlanok, még kevésbé hiányzik belőlük a csendes szorgalom és a finom utánzás művészete; az alacsonyabb törzsek is megtanulnak olvasni, írni, számolni. Az ifjúságot a brahmanok nevelik, és ezzel évezredek óta vitathatatlan szolgálatot tesznek az emberiségnek.”{64} A gyarmatosító európaiak ázsiai térségben, Indiában lévő jelenlétéről és rombolásairól Herder olyan lesújtó hangon szólt, amely szintén nagyrészt tovatűnik a 19. század történeti és filozófiai irodalmából: „A kelet-indiai kereskedelem ősidők óta gazdagon jövedelmezett; a szorgalmas, igénytelen nép fölösen ontotta világrészének kincseit más nemzetek tengereire és kontinenseire, és aránylag békés nyugalomban élhetett, mert messze volt; végül azonban megjelentek az európaiak, akiknek semmi sincs messze, és egész birodalmakat osztottak szét ajándékba egymás között. Bármilyen árut vagy híradást hoztak is onnan, semmivel sem tehetik jóvá a kárt, amelyet egy ellenük mit sem vétő népnek okoztak.”{65} Műve egy másik, az Általános megfontolások ezeknek az államoknak a történelméről című fejezetében pedig úgy fogalmazott, hogy az ázsiai országok „sohasem kerestek fel és nem használtak saját nagyságuk talapzatául más világrészeket, nem mérgezték magukat e világrészek gazdagságával…”{66} Az európaiakat ellenben mohó és telhetetlen kereskedőkhöz vagy rablókhoz hasonlította, akiknek semmi nem elegendő.

A mű 15., sommás fejezeteket egyesítő részében foglalta össze Herder mindazt, amit az előző fejezetekben áttekintett, az egyes népek, országok, földrészek múltjához kapcsolódó történések és sajátosságok alapján levont. Történelem-szemléletére jellemző volt, hogy úgy gondolta, az emberi nem Istentől rendelt célja a humanitas előmozdítása, és az a rendeltetése, hogy a kultúra különböző fokait bejárja. Ismét előkerült ebben a fejezetben az a herderi gondolat, hogy valamennyi nép sajátos fejlődési utat jár be, és többféle fejlődési út létezik. Ezt írta például: „A kultúra láncolata tehát igen egyenetlen, görbe vonalakban húzódik át valamennyi művelt nemzeten (…). Mindegyiküket növekvő és csökkenő nagyságok és a legkülönfélébb maximumok jellemzik. E mértékek olykor kizárják vagy korlátozzák egymást, de az egészben végül is arányosság van, és fölöttébb hamis volna az okoskodásunk, ha valamely nemzet egyik tökéletes vonásáról a többire következtetnénk.”{67} Ugyanezt fejezte ki egy költői hasonlattal: „az idők Múzsája, a Történelem, százféle hangon dalol, százféle sípon szól”.{68} Ugyanakkor többször is kiemelte, hogy az emberiség bizonyosan fejlődik, például az alábbi módon: „az idők előrehaladása tehát magába foglalja már az emberi nem előrehaladását…”, illetve: „Az egyik nap tanította a másikat, az egyik évszázad a következőt; a hagyomány gyarapodott…”{69}

Herder történelemszemléletét, az Európán kívüli népekről vallott gondolatait nem csupán ebből a művéből, hanem másik, nagy hatású alkotásából, a Levelek a humanitás előmozdítására{70} című tanulmány-füzérből is megismerhetjük. Ezek között szerepel A népek kölcsönhatásáról című levél, amely néhány kiragadott történelmi példa segítségével, szenvedélyes hangnemben ugyanazt vázolja, amit Herder már a fentebb bemutatott művében is kifejtett: vagyis hogy gyakran előfordult az a múltban, hogy egyik vagy másik nép saját érdekeit szem előtt tartva mások kultúráját tönkretette vagy hátravetette. Eszmefuttatásában éppúgy említette az észak-ázsiai hegyi és sztyeppei nomád népeket, mint a kaldeusokat, hunokat, főníciaiakat, karthágóiakat, görögöket és rómaiakat, és kivételesen kemény hangon szólt a kereszténységről: „Maga a kereszténység is, mihelyt államgépezetként lépett fel idegen népekkel szemben, kegyetlenül elnyomta őket; némelyiknek annyira megcsonkította tulajdonképpeni jellemét, hogy másfélezer év kevés volt a helyreállítására. Nem volna-e kívánatos, ha például az északi népek szelleme, a németeké, a gaeleké, a szlávoké stb. zavartalanul és tisztán, önerőből fejlődött volna ki?”{71} A Kelet- és Nyugat-Indiát és Afrika nagy részét uralma alá hajtó európai hódítókról szintén lesújtó véleményt fogalmazott meg Herder, megismételve másutt is kifejtett gondolatait minderről: „… hogy ha másutt is léteznék összeurópai szellem, nem csupán a könyvekben, akkor csaknem a Föld valamennyi népe előtt szégyenkeznünk kellene az emberiség sérelmére elkövetett bűncselekményeink miatt. (…) Világrészünk nem a bölcs, hanem az arcátlan, erőszakos, szipolyozó része a Földnek; nem kultúrát teremtett, hanem elpusztította a népek saját kultúrájának csíráit, ahol és amikor csak tehette.”{72} Egyértelműen állást foglal amellett, hogy nem ez, a nyugati kultúra hatalmán nyugvó világrend és történelmi haladás az egyetlen út az emberiség nemesedését illetően. Provokatív a kérdése: „Egyáltalán mi jogon mérünk minden népet magunkhoz, európaiakhoz? Hol az összehasonlítás eszköze?”{73} Herder méltatta azokat az elődeit, akiknek a szellemében, a glóbusz-szintű szemlélet szerint kell a világtörténelmet megírni. (Las Casas, Fénelon, St. Pierre abbé, Montesquieu, Filangieri és mások szerepelnek a névsorában, akiknek a műveiről, gondolkodásmódjáról a Kiadó már a Levelek… első megjelenésekor külön utószóban emlékezett meg.)

Ugyanezek a gondolatok köszönnek vissza Az emberiség természettörténetének alapjairól{74} című munkájából: „A cserokéz és a busman, a mongol és a gonaka, ugyanolyan betű nemünk nagy szavában, mint a legműveltebb angol vagy francia. Minden nemzetet tehát a maga helyén kell vizsgálni, saját mivoltában és tulajdonságaival; abból nem lesz történelem, ha önkényesen és rendezetlenül emelünk ki és vetünk el bizonyos vonásokat és szokásokat. (…) Az emberiség kultúrája (…) a térnek és az időnek megfelelően mindenütt kibontakozik, hol gazdagabban és dúsabban, hol szegényesebben és szűkösebben. Az emberi természettörténet Géniusza ott él minden népben és néppel, mintha ez volna a Földön az egyetlen.”{75} Herder úgy vélte, hogy az európai kultúra nem lehet „az általános emberi javak és értékek mércéje”, hiszen valójában csak „elvont fogalom, puszta név”, ráadásul „annyi hiány és fogyatékosság, annyi visszataszító gyengeség és ocsmányság jellemzi, hogy csak rosszindulattal lehetne a magasabb kultúrának ezeket az ösztönzőit egész nemünk helyzetéel azonosítani.”{76}

1789-ben a Jénai Egyetem Történelem Tanszékén székfoglaló beszédet mondó költő és filozófus, Schiller szenvedélyes hangú előadást tartott a globális történelemszemlélet szükségességéről. A Was heißt und zu welchem Ende studiert man Universalgeschichte? (Mi az értelme és célja, hogy az egyetemes történelmet tanulmányozzuk?){77} címmel tartott előadásban Schiller kitért arra, hogy a történelem értelmezésénél nem elegendő részleteket megismerni. „A kortárs filozófia és főként Kant hatására a történelem tanulmányozásának egyetemes episztemológiai értékére hivatkozott.”{78}

A századvégen az egyik legismertebb német történész, Schlözer (1735-1809), aki nyilvánvalóan európai utazásainak – köztük orosz nyelvtudását megalapozó szentpétervári tartózkodásának{79} – is köszönhette széleskörű tájékozottságát, a világra való nyitottságát, több, valóban egyetemes világtörténeti munkát is írt. A Vorstellung seiner Universal-Historie{80} című művében, a 2. fejezetben nem csupán az arab és török, hanem a mongol történelemről is írt, és szinte napjainkig egyedülálló, hogy könyvében szerepel a kurdok története (205-212. o.) és még a dalai láma is említésre került (183. o.). Ugyanő írta a valóban átfogó szemléletmóddal született Welt Geschichte{81} című művet, amelyben gazdag anyagot találhatunk olyan Európán kívüli területekről, mint India, Kína, Japán, Korea, Mauritánia, Numíbia, Etiópia.

Egyetemes történelem a 18-19. századi Magyarországon

A 19. században – a nemzeti ébredés és a birodalmi terjeszkedés, a gyarmatosítás időszakában – ez a látómező jelentősen szűkült, és ez többek között hatással volt az akkoriban születő neveléstörténet tematikájának, értelmezési kereteinek alakulására is. A történészek többsége ebben az időszakban a nem nyugati világhoz az európai dominancia nézőpontjából közelített. Iggers megfogalmazásában „az a szemlélet, amely Európát – azaz Nyugat- és Közép-Európát, később pedig Észak-Amerikát is – tekintette a civilizáció csúcsának, nagyjából kizárta, hogy a világ többi részét komolyan vegyék. De jórészt még az európai perspektíva is hiányzott, mivel a történettudomány leginkább az adott nemzetállamra fókuszált. Mindez nemcsak az új nacionalizmust tükrözte, de azt is, hogy a kutatók leginkább levéltári forrásokra támaszkodtak, ami megnehezítette a nemzeti határokon, pláne Európa és Amerika keretein való túllépést. A levéltárak állami dokumentumaihoz való ragaszkodás ezen kívül a tágabb társadalmi és kulturális összefüggések elhanyagolásához vezetett.”{82}

A történelemszemlélet, történetfilozófia, illetve az „egyetemes történelem” tartalmának kibontása szempontjából különböző forráscsoportok tanulmányozása szükséges a hazai emlékek esetében is. A korabeli történelem tankönyvek például, amelyeket már számos hazai kutató is tanulmányozott{83}, gazdag információkat nyújtanak. Ezek esetében a 18-19. században is gyakorta láthatjuk, hogy szerzőik német munkákat vettek alapul. A történetfilozófiai művek esetében, amelyek szintén lényeges, és a felvilágosodás korában Magyarországon is egyre nagyobb számban jelenlévő munkák, inkább a francia gondolkodók hatásának érvényesülését észlelhetjük. Valószínűleg ebből is következik, hogy a történelmi tankönyvek és a (legalább részben) történetfilozófiai tárgyú munkák „egyetemességre” vonatkozó felfogása gyakran eltér. Míg a tankönyvszerzők inkább a hazai és az európai történelem bemutatására koncentráltak, addig a filozofikus írásokban hangsúlyosabban megjelentek a távoli földrészek is. Európán kívüli tájak nevelési múltjáról és a korszakban értelmezett pedagógiai jelenéről azonban a 19. századtól kezdve leginkább a korabeli hazai sajtóból, útleírásokból és a század második felétől egyre nagyobb számban megjelenő enciklopédiákból szerezhettek információkat az egykori olvasók. Külön ki kell emelni azt a jellegzetességet, hogy milyen jelentős mértékben függött egy-egy könyv történelemszemlélete a szerző felekezeti hovatartozásától, az egyes felekezetek történelemtanítási programjának változásaitól, a szerző saját úti- és olvasmányélményeitől, nyelvtudásától és más tényezőktől.

Kutatásaink egyik célja az volt, hogy összegyűjtsünk néhány jellegzetes, a saját korában nagy hatást gyakorló forrást a fenti forráscsoportokból, és bemutassuk ezek egyetemes történelemszemléletének „mértékét” vagy e szemlélet hiányát. Mindez ugyanis elengedhetetlen háttérrajz a 19. végén íródott első hazai egyetemes neveléstörténeti kézikönyvek és pedagógiai tárgyú tanulmányok szemléletének a kibontásához és megértéséhez.

Kádas Imre 1777-ben kiadott munkája, mely alcíme szerint egy német nyelvű mű fordítása, azt, a korszakban nem ritka történelmi összefoglalót példázza, amely elsősorban uralkodói tevékenységekhez kötődően és alapvetően Európa-centrikusan mutatja be a múltat.{84} A könyv, amely tulajdonképpen egy – gróf tantsi Földvári Ferencnek ajánlott – katekizmus, tartalmaz néhány oldalnyi anyagot egyes Európán kívüli népek történetéről, és találhatunk benne utalásokat néhány híres muszlim tudósra vonatkozóan is, a 176-215. oldal között fellapozható „A” tudosok’ historiaja” című, sajátos tudománytörténeti összefoglalásban.

Az 1777-ben kiadott Ratio educationis a történelemtanítás vonatkozásában főként a hazai történelem tanulmányozását ajánlotta: „Vajon olyan szegény-e a hazai történelem, hogy nélkülözheti azokat a példákat, amelyek az uralkodó iránti hűség megtartására, a haza szeretetére, s más, a jó állampolgárhoz és jó alattvalóhoz illő erényekre lelkesítik az ifjakat?”{85} Miként Szebenyi Péter fogalmazott, a történelem tankönyvek akkoriban a diákok szemléletmódjának, attitűdjének formálására használt didaktikai segédletek voltak. Éppen emiatt jött létre akkortájt az állami tankönyvjóváhagyás intézménye.{86} Emellett azonban nem tűntek el a fiataloknak szánt „egyetemes történeti” olvasmányok sem. 1796 és 1803 között jelent meg Pozsonyban a felvilágosodás korának egyik kiemelkedő, költészettel is foglalkozó katonájának, gróf Gvadányi Józsefnek{87} (1725-1801) a hat kötetes világtörténeti munkája{88}, amelyet Millet alapján írt. Ez a mű a korban valószínűleg népszerű (ifjúsági) olvasmánynak számított, ezt bizonyítja például az a Fehér Katalin{89} által feltárt adat, amely szerint Hari Péter{90}, máramarosszigeti tanár leendő tanároknak ajánlotta ezt a művet, azért, hogy 8-10 éves növendékeiket többek között ennek segítségével szoktassák olvasásra.

1798-99-ben jelent meg Pesten egy másik, az ifjúság történeti ismereteinek elmélyítését célzó latin nyelvű munka, Bolla Márton (1751-1831) piarista rendi, kolozsvári, majd váci líceumi történelemtanár három kötetes műve.{91} A könyvet sokszor kiadták{92}, és miként Szebenyi Péter a kötetből vett idézettel bemutatja, szerzője alapvetően az olyan eseményeket emelte ki, amelyek bármelyik korban „befolyással voltak az egész emberi nemre, vagy valamely előkelő népre”.{93} Bolla periódusokra osztotta a világtörténelmet, és művében korszakonként újra meg újra visszatérve jellemezte egyes népek históriáját{94}. Tematikus módon vizsgálta a vallás-, a művészet-, a tudomány- és a politikatörténetet. India és Kína más történelemkönyvekben is gyakorta szereplő említése mellett a II-III. kötetben például több, az arab, perzsa és török történelemmel kapcsolatos rész található (pl.: II. kötet II. rész III. fejezet: Historia araborum, 48-53. o. és VII. fejezet: Historia turcorum 252-253. o.; III. kötet XI. fejezet: Historia Persiae, Indiae, Chinae (127-130. o., 363-365. o. stb.), és több rész szól Amerikáról is (pl.: III. kötet XI. fejezet: Historia Americae (130-133. o., 365-371. o.), XII. fejezet: Historia Provinciarum Liberab. in America Boreali 269-271. o. stb.).

Az ifjúság számára írott könyvek köréből kiemelkedett Budai Ézsaiás (1766-1841) 1800-ban Debrecenben kiadott történeti munkája{95}, ám ebben nem esett szó kontinensünkön kívüli népek történetéről.

A 19. század elején továbbra is gyakori volt hazánkban, hogy a szerzők tudományos műveiket latin nyelven írták. Nagy Pál három kötetes világtörténet-könyve is ilyen volt{96}. Az I. kötetben az ókori államok históriája szerepel (kivéve a római történelmet, mert az a II. kötet tárgya), benne az ókori Kelet számos népének bemutatásával. A XIV. fejezet Kínáról, a XV. pedig Indiáról szól. Az ókori átfogó szemléletet az újabb korok bemutatásánál, a III. kötetben már nem követte a szerző, jóllehet, Európáról általános áttekintést nyújtott, emellett csupán Törökországról értekezett (XIII. fejezet, 351-375. o.).

Kis János{97} (1770-1846) író, történész, aki 1830-tól az Akadémia történettudományi osztályának tagja volt, magyar nyelven készítette műveit, amelyek között történeti tárgyút is találhatunk. A fentebb bemutatott Gvadányi János-féle, hatkötetes világtörténethez ő írta 1805-1809 között a VII. és VIII. kötetet, és nevéhez köthetjük a Nemzeteket és országokat esmertető gyűjtemény{98} című művet.

Több olyan, a világtörténelemre vonatkozó fejezetet is találhatunk a korabeli könyvekben, mint amilyenek például Berényi János (1794-1868) 1831-ben megjelentetett Das Grosse Zeitalter{99} című munkájában szerepelnek. Ázsia, Afrika, Amerika és Ausztrália földrajzi- és népességleírása is helyet kapott ebben a műben, és adatgazdag kronológiai táblázatok segítik a történelmi eligazodást. Több más, művünkben is említett könyvhöz hasonlóan, 1831-ben még Berényi is Ádám és Éva teremtésének „időpontjára”, Kr. e. 3984-re datálja a világ „korát”. A könyv zárszavának mottója: „Was zeigt die Vergagenheit? / Was sagt die Welt-Historie? / Sie ruft zu unserer Zeit! Memento Mori!!!”

Georg Weber 1865-ben magyarul megjelent négy kötetes világtörténet könyve bőségesen közöl adatokat Európán kívüli földrészek kultúrtörténetéről.{100} Az első kötetében Kínával és Indiával, a másodikban az arabokkal, a harmadikban Latin-Amerika népeivel, a negyedikben pedig a „gyarmatok” lakóinak históriájával találkozhatunk.

Hasonlóan a külföldi országokhoz, kis késéssel, elsősorban a francia és német példákra támaszkodva, a 18-19. század fordulójától Magyarországon is megjelentek történetfilozófiai, a történelem mibenlétét, a történelem „szellemét”, az emberi társadalmak fejlődésének eredményeit, szakaszait, irányát vizsgáló munkák. Ezek összegyűjtése és elemzése nem tárgya ennek a műnek, ám az egyetemes neveléstörténet-írás hazai kibontakozásának háttereként szükséges némely jellegzetes munkára utalni. Ilyen kötet volt például a Religio és Nevelés{101} című, a hazai pedagógiai lapok sorában úttörő kezdeményezésnek számító, első újság 1848-tól posztját betöltő szerkesztője, Danielik János (1817-1888){102} értekezésének A történet szelleme című rövidített változata, mely 1857-ben jelent meg. Keresztény szerzőként vizsgálta a történetfilozófia kérdéseit, már műve elején leszögezi, hogy „A történetnek tehát vagy nincs egyetemes, állandó szelleme, vagy ha van, annak szálai a földön túlra terjednek…”{103}. Gondolatai szerint ez, a „történet szelleme” tulajdonképpen nem más, mint az az irány, ahová „az emberiség tör”, és ennek megértéséhez ki kell mutatniuk a kutatóknak az „általános vezéreszmét”, amely a közös célt meghatározza, és „az egységet, mellybe épen ezen közös egyetemes czél által az emberiség határtalan változatosságu élete és élettüneményei hozatnak; s végre a közös jellemet, melly a közczélra ezen közös törekvés folytán az emberiség minden helyi és kori viszontagságaira mintegy rányomatik.”{104} Művében jelentős teret szentelt az Európán kívüli népek kultúrájának, nézőpontja a 19. század közepén szokásosnak mondható, szemlélete hasonló az első hazai neveléstörténeti összefoglalások egyetemes történeti felfogásához. A világtörténelmet 6000 év terjedelműnek gondolva{105}, Danielik vázolta, hogy ezen évezredekben különböző népek hogyan haladtak az egyistenhit kiteljesedésének útján, és véleménye szerint eljön egyszer az az idő, amikor az egész világon mindenki ugyanazt az Istent vallja majd, és egyrészt akkor teljesedik majd be a „történelem célja”, másrészt akkor válnak érthetővé azon népek múltjának eseményei, akik nem voltak egyistenhívők. Így fogalmazott: „Ha majd egyszer eljött az idő, midőn a történet befejeztetett, s a kath. Egyház Üdvözítőnk szava szerint egy akolba és egy pásztor alá gyüjtve össze a világ minden nemzeteit, ezeknek kebelébe felvételével egyszersmind történetök egész tárát is magába felvette, hasonlólag a tengerhez, mellybe a világ minden egyes, folyásuk alatt elkülöníthetetlennek látszó folyamai végtére ömlenek (…), fognak csak ránk nézve valamint más tudományban, ugy a történetekben is minden titkok megoldatni, minden nehézségek megszünni, minden antilogiák kiegyenlittetni!”{106} Nézőpontjából következik, hogy szerinte a katolikus egyház története az egyetlen világtörténet, és ezen kívül nem létezett soha másik történelmi képződmény, amely „egyetemes világeszmét” képviselt, és „…a világ minden nemzeteinek története sohasem lesz valóságos egyetemes, azaz egységbe hozott történelem, ezen egyház kezdettől végig benne átvonuló s szellemi kapocsként minden részeket összefüző története nélkül.”{107} Az Európán kívüli (pontosabban: a nem katolikus kultúrákat) vizsgálva Danielik annyiban méltatott figyelemre egy-egy népet, vallástörténeti jelenséget, hogy az erősíti-e az egyistenhitet, illetve hozzájárult-e a kereszténység kialakulásához. Jellemző példa erre a gondolkodásmódra az alábbi értékelés (amelyet egyébként Danielik egy 1832-ben meghalt, Európában élt brahmintól idéz): „…Isten egysége a Vedakban ki vagyon kiáltva, s csak későbben csusztattak be a képtelenségek, mellyek az ind religiot eléktelenitik”.{108}

Danielik János, akit a mű megjelenését követő évben levelező tagjává választott a Magyar Tudományos Akadémia, több írásában is foglalkozott (nem ritkán neve megjelölése nélkül) a világtörténelemmel, és ő kezdeményezte például a Szent István Társulat keretei között Cantu Caesar Világtörténet című művének kiadását, valamint a Török János által szerkesztett Egyetemes Magyar Encyclopaedia{109} kiadásának szorgalmazása is a nevéhez kapcsolódik, és szerzőként jegyezte többek között a Columbus vagy Amerika fölfedezése{110} című írást.

Világtörténet a 19. századi hazai sajtóban: néhány példa

A 19. század elejének Magyarországán művelt körökben a Tudományos Gyűjtemény [URL] című folyóirat volt az egyik legnagyobb olvasói táborral rendelkező és jelentős hatást gyakorló sajtóorgánum. A folyóirat cikkanyagát 1817-től 1841-ig átvizsgálva az látszik, hogy több esetben is foglalkozott a lap Európán kívüli területekkel, ám leginkább útleírások, könyvbemutatások formájában. A folyóiratról készült repertórium{111} Afrika esetében 8, Amerika esetében 7, Ázsia esetében 4, külön Kína és India vonatkozásában 6-6 cikket jelöl, de ezek fellapozva többnyire vajmi keveset árulnak el az adott földrészeken élők szokásairól, történelméről: inkább úti kalandok, és – főként Ázsia esetében Kőrösi Csoma Sándor és Török Bálint életútja kapcsán – magyar vonatkozások miatt kerültek a lapba.

A Magyarország és a Nagyvilág című lap többször is közölt nem nyugati országokról híreket, ezek azonban leginkább politikai és gazdasági természetűek voltak. Ez más képes hetilapokra is jellemző volt, kiemelkedően például a Vasárnapi Újságra [URL]. Ebben a lapban azonban évtizedeken keresztül a népélet, a nem európai területek egyes helyszíneinek kultúrája is gyakran bemutatásra került, viszont teljesen aránytalan mértékben. Egy-egy hadi esemény, expedíció, uralkodói látogatás vagy egyéb történés hetekre, hónapokra a figyelem középpontjába állított egy-egy országot, mint látható például többször is Törökország vagy Japán esetében. Más helyszínekről viszont alig-alig készültek cikkek, nem érkeztek tudósítások, így ritkán esett szó Afrikáról, Ausztráliáról vagy Latin-Amerikáról. A hazai lapok esetében ki kell emelni azt a tényt is, hogy azok híranyagukban, ismertető cikkeikben gyakran osztrák, német, francia, angol vagy amerikai, gyakran korábban keletkezett írásokra támaszkodtak, így az ezeken a nyelveken született (hozzáférhető) művek is meghatározóak voltak a hazai cikk-tematikát illetően.

 

Jegyzetek

    45 Gordon, Leonard A.: Asia in Enlightenment and Early British Imperial Views. In: Asia in Western and World History: A Guide for Teaching. Ed.: Embree, Ainslie T. – Gluck, Carol. Trustees of Columbia University, New York, 1997. 127. o. [URL]

    46 Iggers, Georg G.: A globális történetírás kihívásai. 2000 2005/I. 17. o. [URL]

    47 A téma egyik legkiválóbb hazai kutatója Penke Olga. L. erről az ő művét: Filozofikus világtörténetek és történetfilozófiák. Balassi Kiadó, Budapest, 2000. [URL]

    48 Penke Olga i. m. 25. o.

    49 Penke Olga i. m. 25-26. o. Raynal abbé műve számtalan kiadásban jelent meg, különböző nyelvekre lefordították. A kötetből készült egyik, 382 oldalas válogatást például az újabb időkben Yves Benot tette közzé 1981-ben (Maspero, Paris). Legújabb angol nyelvű fordítása: Raynal, abbé: A History of the Two Indies: A Translated Selection of Writings from Raynal’s Histoire philosophique et politique des Établissements et du Commerce des Européens dans les Deux Indes. Ed.: Peter Jimack, Ashgate Publ., Glasgow, 2006. [URL]

    50 Granasztói Olga: Egy pesti könyvkereskedés nyugat-európai kapcsolatai a XVIII. század végén. Weingand és Köpff pesti könyvkereskedők levelei a neuchâteli levéltárban (1781-1788). Magyar Könyvszemle, 2003/2. 119. évf. 166-187. o. [URL]

    51 Kiemelésre érdemes az, a Penke Olga által is említett tény, hogy a francia Enciklopédia (Encyclopédie, Ou Dictionnaire raisonné des sciences, des arts et des métiers, par une société de gens de Lettres. Paris, Librairies associées, 1751-1768, 17 vol.) köteteiben [URL] jelentős tere volt a történeti ismereteknek. Proust számvetése szerint a cikkelyek egytizede (kb. 6000) történeti tárgyú. L.: Proust, Jacques: L’Encyclopédie. Colin, Paris, 1965. 142-143. o. Idézi: Penke Olga i. m. 33. o.

    52 Penke Olga i. m. 48. o.

    53 Lettres édifiantes et curieuses écrites des missions étrangères. Paris, chez Nicolas Le Clerc, ruë Saint Jacques, proche Saint Yves, à l’image Saint Lambert. M.DCC.III. – M.DCCLXXVI. t. 34.

    54 Struvens, Burcard Gotthelf (Struwe, Brukhardt Gotthelf): Kurtzer Begriff der Universal-historie. 1733. (Megjegyzés: Kutatásainkhoz a pécsi Tudásközpont Klimo Gyűjteményének 34906 szám alatti példányát használtuk.) [URL]

    55 Rathmann János: Előszó. Herder történetfilozófiai gondolatairól In: Herder, Johann Gottfried: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról és más írások. Gondolat, Budapest, 1978. 13. o. [URL]

    56 Uo. 13. o. [URL]

    57 Herder: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról… i. m. 46. o.

    58 Herder, Johann Gottfried: Elmélkedések az emberiség történetéről. In: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról… i. m. 574-579. o.

    59 Uo. 575. o. Megjegyzés: a szöveg dőlt betűs kiemelése az eredeti forrásszövegben szerepel.

    60 Herder Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról… i. m. 172. o.

    61 Uo. 175. o.

    62 Uo. 179-181. o.

    63 Uo. 182., ill. 185. o.

    64 Uo. 200. o.

    65 Uo. 204. o.

    66 Uo. 210. o.

    67 Uo. 429. o.

    68 Uo. 439. o.

    69 Uo. 437. és 439. o. Megjegyzés: a szöveg dőlt betűs kiemelése a következő jegyzetszámokhoz tartozó szövegrészeknél az eredeti forrásszöveg szedési formáját követi.

    70 Herder, Johann Gottfried: Levelek a humanitás előmozdítására. In: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról… i. m. 455-592. o.

    71 Uo. 546. o.

    72 Uo. 547. o.

    73 Uo. 552. o.

    74 Herder, Johann Gottfried: Az emberiség természettörténetének alapjairól. In: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról… i. m. 562-568. o.

    75 Uo. 565. és 566. o.

    76 Uo. 566. o.

    77 Schillers Werke. Nationalausgabe vol. 17. (Historische Schriften), part I. Ed.: Karl-Heinz Hahn, Weimar, 1970. 359-376. o.

    78 Daiber, Hans: Preface. In: Bibliography of Islamic Philosophy: Alphabetical List of Publications. Brill, Leiden – Boston – Köln, 1999. XI. o. [URL]

    79 Életéről és műveiről l. a Pallas Nagylexikon digitalizált változatának összefoglaló szócikkét! [URL]

    80 Schlözer, August Ludwig von: Vorstellung seiner Universal-Historie. Göttingen und Gotha, 1772-73. [URL] (Megjegyzés: Kutatásainkhoz a pécsi Tudásközpont Klimo Gyűjteményének 11529 szám alatti könyvpéldányát használtuk. A mű újabb kiadása: Waltrop: Spenner, eingeleitet und kommentiert von Horst Walter Blanke; 1997.)

    81 Schlözer, August Ludwig von: Welt Geschichte. Nach ihren Haupt Theilen im Auszug und Zusammenhange… Erster Theil, Zwote, verbesserte Auflage, Göttingen, im Bandenhoek- und Ruprechtschen Verlag, 1792. I. [URL] (Megjegyzés: Kutatásainkhoz a pécsi Tudásközpont Klimo Gyűjteményének 21575 szám alatti könyvpéldányát használtuk.)

    82 Iggers i. m. 17. o.

    83 L. pl.: Balassa Brunó: A történettanítás múltja hazánkban. Neveléstörténeti forrástanulmány. Dunántúl egyetemi Nyomda, Pécs, 1929. [URL]; A rendszeres iskolai történelemtanítás és a történelemmetodika kezdetei Magyarországon, 1650-1848. A szemelvényeket vál., a bev. tanulmányt és a jegyzeteket írta: Szebenyi Péter. ELTE, Budapest, 1989. [URL]; Bíró Sándor: Történelemtanításunk a XIX. század első felében a korabeli tankönyvirodalom tükrében. Budapest, 1960. [URL]; Bartos Károly: Történelemtankönyvek és taneszközök a dualizmus korában. In: Történelempedagógiai füzetek 7. Sorozatszerk.: Szabolcs Ottó. Magyar Történelmi Társulat tanári tagozata – ELTE BTK, Budapest, 2000. 65-92. o. [URL]; Mikonya György: A történelem tanítása és a felhasznált tankönyvek felekezeti iskolákban. Könyv és Nevelés, 2001/3. 77. o. [URL]

    84 Kádas Imre: A’ közönséges historiának rövid summája. Melly német nyelvböl fordittatott, és a’ tanulo ifjaknak hasznokra ki adattatott. Kolosváratt, Nyomt. A’Réform. Kollég. Bet., 1777. (Megjegyzés: Kutatásainkhoz a pécsi Klimo Gyűjtemény 36994 szám alatti példányát használtuk.)

    85 Ratio Educationis. Fordította, jegyzetekkel és mutatókkal ellátta Mészáros István. Akadémiai Kiadó, Bp, 1981. 96. o. [URL]

    86 Szebenyi Péter: A történelem-tankönyvekre ható tényezők történelmi változásai. Iskolakultúra, 2001/9. 15. o. (13-21. o.) [URL]

    87 Életútjáról és műveiről, illetve a róla írott művek bibliográfiai adatairól l.: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái… i. m. [URL]

    88 Gvadányi József: A világnak közönséges historiája. A melyet magyar hazájához viseltető szeretettől ösztönöztetvén, néhány jeles, és hiteles authorokból kiszedegetvén ugyan ezen hazájának élő nyelven bátorkodik nékie, mint igaz fiú szeretetnek áldozatját bényujtani. Pozsony, 1796-1803. I-VI. k. Wéber, Pozsony, 1796-1803. (Megjegyzés: a VII. kötetet és VIII. kötetet Kis János 1805-ben ill. 1809-ben, a IX. kötetet 1811-ben Sikos István írta, és ezek is Pozsonyban jelentek meg. Kutatásainkhoz a PTE Egyetemi Könyvtárában 122716/1-4, 132796/5, 133187, 132797 és 133188 raktári szám alatt található köteteket használtuk.)

    89 Fehér Katalin: Gyermekirodalom Magyarországon a felvilágosodás idején és a reformkorban. [URL]

    90 Hari Péter: A szigethi k. vallástételt tartók főoskolájának tanításbéli Systemája. Kolozsvár, 1802.

    91 Bolla, Martini (Márton): E scholis piis primae lineae Historiae Universalis in usum studiosae juventutis Claudiopolitanae. Claudiopoli, 1798-99. I-III. (Megjegyzés: Kutatásainkhoz a pécsi Tudásközpont Klimo Gyűjteménye ß II. 1. szám alatti, a mű 3. kiadásban megjelent (Typis Nob. Mathiae trattner de Petróza, Pestini, 1825. I-III.) könyvpéldányait használtuk.) [URL]

    92 2. kiadás: Pest, 1820. 3. k.: 1825. 5. k.: 1836. 6. k. 1843. U. ott. Ezen utolsó kiadást Kecskeméthy Csapó Dániel (Pest, 1845-46), majd Schröck-Somhegyi Ferencz (Pest, 1849) fordította magyarra. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái i. m. … (osz. n.)

    93 Szebenyi Péter: A történelemmetodika kezdetei Magyarországon (1650-1848). Pedagógiai Szemle, 1990. 2. 133. o.

    94 Történetírói munkájáról l.: Vékony István: Bolla Márton mint történetíró. Stephaneum, Budapest, 1908. [URL]

    95 Budai É’saiás: Közönséges história melyben a’ régi népeknek, nemzeteknek, országoknak és birodalmaknak dolgai foglaltatnak. Kezdődik a’ legrégibb időkönn, végződik a’ napkeleti birodalom elenyészésén. Debrecen, 1800. (Megjegyzés: Kutatásaink során a könyv 1811-es, második kiadását használtuk.) [URL]

    96 Nagy, Paulus: Historia universalis gentium statistico-geographico politico critica. I-III. Typis Regiae Scient. Universitatis Hungaricae, Budae, 1824. (Megjegyzés: Kutatásainkhoz a pécsi Tudásközpont Klimo Gyűjteményének K 819-1, 2, 3 számok alatti könyvpéldányát használtuk.) [URL]

    97 Életéről l.: Kis János szépíró. In: 1890 előtt élt magyar akadémikusokról írt megemlékezések. [URL]

    98 Kis János: Nemzeteket és országokat esmértető gyűjtemény 1-2. köt. Pest, 1808-9.

    99 Berényi, Johann: Das grosse Zeitalter. I. Gedruckt bei Landerer, Pesth, 1831. II-III. Stuhlweissenburg, 1833. (Megjegyzés: Kutatásainkhoz a pécsi Tudásközpont Klimo Gyűjteményének K 774/1-3. számok alatti könyvpéldányait használtuk.) [URL]

    100 Weber György (Georg): A Világtörténet tankönyve, tekintettel a miveltségre, irodalomra és vallásra. (A tizedik bövitett kiadás után magyaritva.) I-IV. Heckenast, Pest, 1865-1866. [URL] (Megjegyzések: 1. Kutatásainkhoz a pécsi Klimo Gyűjtemény W100 szám alatti könyvpéldányát használtuk.; 2. A szerző készített egy V. kötetet is, amelyet 1869-ben adtak ki, A német és magyar irodalom története vázlatban címmel. (Ebben található az egész műre vonatkozó tárgymutató.) [URL]; 3. A könyveket Kovács Miklós (1833-1886) fordította, ám nevét a kiadványok nem jelölték. L. erről: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái… i. m.

    101 Mészáros István: Első pedagógiai hetilapunk, a Religio és Nevelés. Vigília, 1982. 6. 444-447. o. [URL]

    102 Életéről, műveiről l.: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái...

    103 Danielik János: A történet szelleme. Nyomatott Herz Jánosnál, Pest, 1857. 3. o. [URL]

    104 Danielik i. m. 2. o. Megjegyzés: a vastagon szedett kiemelés az eredeti forrásban is szerepelt.

    105 Danielik i. m. 10. o.

    106 Danielik i. m. 28-29. o.

    107 Danielik i. m. 35. o.

    108 Danielik i. m. 23. o.

    109 Török János (szerk.): Egyetemes Magyar Encyclopaedia. I-XIII. Szent István Társulat, Pest, 1859-1873. [URL]

    110 Danielik János: Columbus vagy Amerika fölfedezése. Pest, 1856. [URL]

    111 Tudományos Gyűjtemény (1817-1841) Repertóriuma. Összeállította: Csécs Teréz. Xántus János Múzeum Győr-Moson-Sopron Megyei Levéltár Győri Levéltára, Győr, 1998. [URL]

 


Forrás: Kéri Katalin: Adatok és művek a nem nyugati kultúrák neveléstörténetének kutatásáról (historiográfiai áttekintés).
PTE BTK, Neveléstudományi Intézet, Pécs, 2015, 27-45. o.

Reklámok
 
%d blogger ezt kedveli: